Az ősi ünnepet, az Ivan dant idén is Szent Iván éjszakáján, június 21-én tartja Szentendre Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata. Mint köztudott háromszáz éve ez a városunk búcsúja is, amelyet a dalmát közösség őrözött meg az utókor számára.
Június 14-én, szombaton a Japánkertben rendezték meg a „Természetes rezdülések” című művészeti és hangterápiás eseményt, ahol a művészet, a természet és a meditáció találkozott különleges harmóniában.
Gazdag programválasztékot kínál minden korosztály számára az Egészségfejlesztési Iroda. Egyéni tanácsadások és csoportos foglalkozások közül választhatnak az érdeklődők, hogy egészségüket, azaz testi, lelki és szociális jóllétüket megőrizzék.
Négy szentendrei csapat is képviseltette magát a Balatont megkerülő futóversenyen. Láthatóan mindannyian elégedetten és boldogan mosolyognak, hiszen teljesítették ezt a nagy kihívást.
A Bükkös-patak revitalizációjáról tartottak munkaközi egyeztetést a Föld napján a szentendrei városházán.
Nem véletlen, hogy a Szentendre környékén fakadó Lajos-forrás körül is mindig pezseg az élet: palackok telnek vízzel, túrázók pihennek a réten és a padoknál, a természetben töltött idő pedig mindenkit új energiákkal tölt fel.
A gyönyörű táji környezetben fekvő forrás szerb nevén Sztaravoda, magyar nevén Öreg-víz, vagy Ó-víz egykor a szentendreiek legjelentősebb városon kívüli kirándulóhelye volt.
Szentendre ad otthont április 9-13 között a népszerű ZeneVarázslat programsorozatnak, melyet a Vujisics Tihamér Zeneiskola egykori növendéke, a több szállal is városunkhoz kötődő Várnagy Andrea zongoraművész szervez.
Tíz állomáson át mutatja be a patakot, Szentendre várostörténetét, múltját, élővilágát és épített értékeit. A tanösvényt 2006-ban, a Víz világnapján avatták fel.
Zakar Ágnes önkormányzati képviselővel beszélgettünk a Bükkös parti takarítások hagyományáról, alakuló környezettudatosságról, civil összefogásról.
A hosszú évek alatt immár hagyománnyá vált programra idén április 12-én délelőtt 10-órai kezdettel kerül sor a Duna-korzón.
Dukay Igor természetvédelmi mérnök és Malatinszky Ákos környezetgazdálkodási agrármérnök közös tanulmánya januárban jelent meg a Botanikai Közleményekben „A Bükkös-patak (Visegrádi-hegység) tájtörténete az elmúlt 257 évben: a fás vegetáció változásai” címmel.