vujicsics tihamér zeneiskola

Zene és költészet

2019. április. 24. 13:00
Május 24-én, pénteken 18 órától a Városháza dísztermében kerül megrendezésre Dömény Krisztián citeraművész szerzői estje, melyben főként versmegzenésítéseket hallhat a közönség olyan klasszikusoktól, mint például Kosztolányi Dezső, de ma élő költők verseinek feldolgozása is meg fog szólalni, a költők jelenlétében! Az esten citerára, fuvolára, zongorára és kamarazenekarokra komponált művek hangzanak el. Fellépnek a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola és a budakalászi Kalász Művészeti Iskola művésztanárai és növendékei, valamint Debreczeni-Kis Helga.

Hangszerátadó koncert a zeneiskolában

2018. november. 29. 09:38
Ünnepi koncert keretében adják át a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékeinek a Kodály-program keretében az új hangszereket 2018. december 7-én, pénteken 16 órakor. Az ünnepi hangversenyen jelen lesz Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója. Fellépnek az iskola tehetséges növendékei. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

A kanadai kaland: 2018. június 29. – július 16., Hamilton

2018. augusztus. 14. 15:30
A Szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola immár másfél évtizedes múltra visszatekintő, Fülemüle Vonós Zenekara Domoszlai Orsolya vezetésével idén a kanadai Hamiltonba utazott, egy ottani ifjúsági zenekar, a Cricket Chamber Orchestra meghívására. Az utazás az előző évben Szentendrén tartott közös zenei tábor folytatása volt. Az ötlet, hogy a két zenekar közösen muzsikáljon, a zeneiskolánk hajdani tanítványától, Szigeti Mátétól és feleségétöl, Hiripi Anitától származik, akik közel tíz éve Kanadában élnek, és vezetik magán zeneiskolájukat és zenekarukat. Az elmúlt nyári közös élmények, a sikeres koncertek felcsillantották a reményt, hogy a magyar gyerekek is eljuthatnak Kanadába.

Nemzetközi zongoraverseny a zeneiskolában

2018. április. 24. 18:29
Április 27–29. között Szentendre ad otthont az első Orbán György Zongoraversenynek, melyet a Vujicsics Tihamér Zeneiskola szervez. Április 27-én, pénteken 19 órakor Balog József Liszt-díjas zongoraművész ad koncertet a zeneiskolában. A felcsendülő művek között Orbán György és Wolf Péter művei is szerepelnek. Április 28-án, szombaton este 7 órakor a zongoraverseny résztvevőit és szakmai kísérőit a zeneszerzővel való kerekasztal-beszélgetésre várják a Szamos Marcipán Múzeum Cukrászdában.