Gazdag programválasztékot kínál minden korosztály számára az Egészségfejlesztési Iroda. Egyéni tanácsadások és csoportos foglalkozások közül választhatnak az érdeklődők, hogy egészségüket, azaz testi, lelki és szociális jóllétüket megőrizzék.
Négy szentendrei csapat is képviseltette magát a Balatont megkerülő futóversenyen. Láthatóan mindannyian elégedetten és boldogan mosolyognak, hiszen teljesítették ezt a nagy kihívást.
Mindennapi életünkben is találkozhatunk orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal, akik a gyógyításnak szentelik életüket.
A Vadaskertben több évtizedes tapasztalatot szerzett doktornő tavasztól Szentendrén fogadja a gyerekeket a Mentálhigiénés Központban.
Az új, központosított orvosi ügyeleti rendszer bevezetése sok kérdést és kétséget vetett fel. Ezeket igazolva hamar ellentmondásos vélemények fogalmazódtak meg az új rendszer működéséről.
Idén folyamatosan bővülnek a szakrendelések óraszámai, és új orvosok is érkeznek az SZEI-be. Elter István intézményvezetővel beszélgettünk.
Alapellátás, szakellátás, egészségvédelem: az egészségügyi rendszer fontos elemei. Mi a helyzet Szentendrén és a járásban?
Szentendre ingyenes egészségügyi vizsgálatokkal és ünnepi műsorral köszönti a nyugdíjas korú polgárokat.
Az ellátáson három hét alatt több mint ezer nő jelent meg.
Június 13-ig munkanapokon 8-16 óra között lehet igénybe venni a szolgáltatást behívóval, vagy háziorvosi beutalóval, időpont-egyeztetés után.
Szentendrén a Kovács László utcai Cházár András EGYMI Bárczi Gusztáv Tagintézményében foglalkoznak autista gyermekekkel.
Negyedévente mobil szűrőállomás érkezik a városba, a vizsgálat konkrét időpontjáról pedig a szűrésre behívott hölgyek dönthetnek.