A város határában található a Szentendrei Lovarda otthont ad mind a versenyzőknek, mind a hobbilovasoknak. A tanulni vágyóknak is lehetőségük van részt venni lovasképzésben.
Érdemes művész kitüntetéssel ismerték el idén, március 15. alkalmából Baksai József Munkácsy-díjas festőművész, művésztanár, a Szentendrei Régi Művésztelep alkotójának munkásságát.
Szentendre központjában álló műemlék épületben alakítanak ki megfelelő helyet a Dunakanyari Család- és Gyermekvédelmi Szolgálat számára. A pályázati támogatásból elnyert 250 millió forintot az ingatlan felújítására fordítják.
Gazdag programválasztékot kínál minden korosztály számára az Egészségfejlesztési Iroda. Egyéni tanácsadások és csoportos foglalkozások közül választhatnak az érdeklődők, hogy egészségüket, azaz testi, lelki és szociális jóllétüket megőrizzék.
A hívek adományaiból öntette a város ezt a harangot Walter Ferenc budapesti műhelyében. Az ország főpapja szentelte fel, aki szent kötelességének tartotta a vallási béke szellemében való munkálkodást.
Négy európai és egy vietnami város gazdaságáról, iparáról, műemlékeiről, múzeumairól, turisztikai látványosságairól természeti értékeiről való ismereteiket vetették össze szentendrei középiskolások.
Két éve folyt a felkészülés a Kék Duna Nyugdíjas Klub ünnepi gálaműsorára. A színes program részeként fellépett mások mellett a Diótörő Balettiskola, a Szenior Örömtánc-csoport, a Gyermek Néptáncegyüttes, és Szvorák Kati.
Hetente három alkalommal rendel Szentendrén dr. Szentesi Anikó onkológus. Sok beteg fordul hozzá minden korosztályból, akiknél szükség van kivizsgálásra, diagnosztizálásra, gondozásra,
Négy szentendrei csapat is képviseltette magát a Balatont megkerülő futóversenyen. Láthatóan mindannyian elégedetten és boldogan mosolyognak, hiszen teljesítették ezt a nagy kihívást.
A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár a helyi kulturális élet formálója. Nemcsak a könyvek által, hanem kiállításokkal, könyvbemutatókkal gazdagítja a város életét.
Mindennapi életünkben is találkozhatunk orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal, akik a gyógyításnak szentelik életüket.
A Vadaskertben több évtizedes tapasztalatot szerzett doktornő tavasztól Szentendrén fogadja a gyerekeket a Mentálhigiénés Központban.