belváros

Jelentős városképi beruházások előkészítése indul

2019. január. 10. 09:29
Az elkövetkező évtizedre meghatározó, jelentős beruházások előkészítése indul el 2019-ben. Városunk a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. támogatási szerződésének keretében három óriás-beruházás előkészítését kezdi meg. Szentendre legnagyobb fejlesztési projektjében a közeljövőben ikonikus épületek, helyszínek megújulásának tervei készülnek el. Elkezdődik a régóta várt beruházás, a Duna korzó felújításának, a Városháza homlokzatmegújításának, a Templomdomb felújításának, valamint a Fő téri emblematikus épület, a Képtár megújításának tervezési szakasza.

Belvárosi utcafórum

2018. szeptember. 13. 12:50
„A legnehezebb akkor dönteni, amikor a lakók fele-fele arányban szeretnének valamit”  A nyári szünet utáni második utcafórumot a belvárosban, a TDM iroda előtt tartották szeptember 10-én, amelyre a szokottnál is többen érkeztek, lakók és üzlettulajdonosok egyaránt. A kérdéseket, észrevételeket – melyek elsősorban a fesztiválok és a közlekedés kapcsán merültek fel – ezúttal is Verseghi-Nagy Miklós polgármesterhez intézhették a megjelentek. A városvezetők közül jelen volt még Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester, dr. Török Balázs városfejlesztésért felelős alpolgármester, Petricskó Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője és Solymosi Heléna kommunikációs vezető.