Baksai József festményeit legtöbbször olvasmányélményei inspirálják, és gyakran különböző kultúrkörök mitológiai témáit dolgozza fel. Képein a vastag rétegben felhordott olajfesték különleges, reliefszerű hatást kelt. Kisméretű akvarell-ceruza képein a visszatérő ősmotívumok mellett szövegtöredékek is feltűnnek.
Kívülről nézve egyenes út vezetett afelé, hogy festőművész és tanár legyél. Mikor döntötted el, hogy ezeknek szenteled az életedet?
Tizennégy évesen a Munkácsy Mihály képzőművészeti szakkörben kezdtem – ez most a Liget Galéria – amihez akkoriban még szülői engedély kellett, mert aktot is rajzoltunk. Ott elindult valami, és az is nagyban hozzájárult, hogy megvettem titokban a zsebpénzemből az első fényképezőgépemet. Egy hatszor hatos, nyitható tetejű kis Kodak gép volt. A rajzolás-festés mellett így fotózni is kezdtem. Akkor még nem tudtam eldönteni, melyik lesz fontosabb. Elvégeztem a Práter Akadémiát, és utána felvételiztem a Képzőművészeti Egyetemre. De előtte még volt egy kitérő, mert az érettségi után elvégeztem egy üvegfúvó szakot. Jelentkeztem az üveg szakra is, mindkettőre felvettek, de a festészet győzött.
A szüleid támogattak?
A szüleimmel jó kapcsolatom volt, de a másfajta életmód miatt már tizenhét évesen elmentem otthonról. A VII. kerületben, egy 28 négyzetméteres szoba-konyhás lakásban laktak, muszáj volt külön helyet keresnem, ahol festhetek. Mellette dolgoztam, az egyetemi órák mellett is végig, újságot hordtam ki a Dohány utca környékén.
Egyszer azt nyilatkoztad: gyerekként nem volt más menekülő utad, mint, hogy könyvtárba jártál és állandóan olvastál. Mi elől menekültél?
Anyáméknak nem volt tévéjük, valahonnan információt kellett szerezni. Belebolondultam a könyvekbe. Ez olyan menekülési útvonal volt a külvilágtól, ami külön utat nyitott. Elég korán a Széchenyi és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagja lettem. Hónom alá csaptam tíz könyvet, volt egy lámpám, egy székem, és nyugiban el lehetett lenni. A középiskolában elképedtek a tanárok, mert megalomániám volt, és csak kétezer oldal fölötti könyveket olvastam. Akkoriban kezdtem a könyvgyűjteményemet is fejleszteni. Harminc éves koromra már nyolcezer fölött volt a számuk.
Mit szeretsz olvasni?
Mindenevő vagyok. Szépirodalom, mitológia, történelemtudomány, filozófia, minden érdekel. Mindig van kedvenc. A könyvekből rengeteg inspiráció jön, mert olvasás közben mindig jegyzetelek. Nincs az a könyv, amiből ne jönne ki egy képötlet.
Egy különleges, japán sportot gyakorolsz lassan harminc éve.
Tízéves korom óta keleti sportokat űzök. A judóval kezdtem, utána jött a kendó, és a kyudó. A judóval le kellett állni a sérülések miatt, a kendo szintén nagyon kemény, egy határon túl már nem bírod. A kyudot azért kezdtem el, mert az összes japán mester azt mondta, hogy na, azt nem lehet megtanulni, az annyira bonyolult és zárt rendszer. Megpróbálkoztam: ’95 óta csinálom azt is. És valóban, nagyon bonyolult rendszer, fizikálisan, légzésben, gondolatokban, mindenben nagyon kötött, úgyhogy épp ezért került be a pikszisbe.
Amikor festesz, hallgatsz zenét? Milyet?
A zene megint csak fiatal kortól jön, megfertőződik az ember, ebben is mindenevő vagyok. Egyszer azt mondtam, hogy addig fogok kazettát hallgatni, míg a magnóm nem megy tönkre. A ’90-es évek közepén vettem a stúdiómagnót, és nem akar tönkremenni. Úgyhogy ezért van meg a mai napig a hétszáz kazettám. Az előnye, hogy a CD-t ugye festékes kézzel nem biztos, hogy érdemes cserélni, ezt meg simán megfogod és berakod a magnóba. Tele van az összes kazettám ujjnyomokkal. Én is gitároztam és próbálkoztam többféle hangszerrel, de szerintem nem jó, ha mindenbe belevágunk, mert egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni. Az egyik gyerekem profi, elvégezte a jazz konzit, a másik zongorázik, fuvolázik, gitározik, de ő nem akar profi lenni, neki ez hobbi, villamosmérnöknek tanul. Szerintem hat a gyerekekre, ha az ember ilyen hátteret ad. Kölyökkoruktól hallgatják a zenét. Annyi a hátránya, hogy megszereti, és most az összes bakelitlemezemet elvitte. Lejátszóval együtt, mondván, ennek tetszik a hangja.
Hol tart most véleményed szerint a hazai művészetoktatás?
Ha negyven-negyvenöt évet végigtanítasz, mint én, akkor láthatóak a változások, mert benne voltam már akkor is, amikor még nem volt digitális világ. De jött, és el kellett gondolkodni, hogy mi lesz most a művészeti oktatással, különösen az analóg festészetoktatással. A gimiben, ahol tanítottam, nem lett kevesebb a jelentkezők száma, hanem kétszer annyi. Ugyanis igény van erre, ez egy önterápia. Most én vagyok a kurátora Verebes Györggyel és a párommal, Kállai Katalinnal a Műcsarnok Nemzeti Szalonjának. Ennek pont az a fő címe, hogy Nem helyettesíthető tárgyak. Azaz, bár a digitális felhőben van egy olyan rendszer, amit a magadénak tudhatsz, egyre nagyobb az igény az analóg alkotási folyamatra. Most, hogy itt az AI is, egyre nagyobb a katyvasz, és szerintem ezért jött vissza a fotográfiába és a filmbe is az analóg technika.
Festményeid szinte háromdimenziósak. Hogyan hozod létre ezeket a felületeket és miért fontos, hogy kilépjenek a síkból a képeid?
Ez úgy alakult ki, hogy rakosgattam a nem sikerült részeket, és utána rádöbbentem arra, hogy ez egy kifejezési eszköz. Az egyetemen Sváby Lajos volt a mesterem, aki azt mondta, ez egy marhaság, nem jó. Aztán eljött egy kiállításomra, és azt mondta, mégiscsak jó, hagyja így. Mert látta, hogy a vastag festékréteg kiemeli azokat a központi részeket, amit el akarok mondani. Úgyhogy ez hamar kialakult, ahogy az is, hogy ehhez nekem kell csinálni a festéket, mert ha a mostani árakat nézzük, egyszerűbb porfestékből és lenolajból magamnak kikeverni.
Művészettörténészek definíciója szerint duális festő vagy.
Az olajképek mellett nagyon figuratív és nagyon kidolgozott akvarell képeket is csinálok. Ezek az akvarell képek sem a megszokottak, elfolyatott festékkel, hanem kartonok, amik le vannak alapozva enyvvel, és vízhatlanná vannak téve. Ez az úgynevezett építészeti akvarell. Amikor a 17. század körül az építészeti látványterveket készítették, ott nem volt jó, hogy elfut a papíron a festék és kifut a vonal. A lealapozott papír ezt nem engedi. Szeretem használni, mert ez javítható, visszatörölhető, meg amit ráteszek, az ott marad, nem kezd el magától élni. Az se rossz, csak az nem én vagyok. Tehát így ez a dualitás, hogy benne van az aprólékos rajz és az akvarell, és benne van a vaskos festészet, amikor háromméteres felületeket csinálok.
Mikor dőlsz hátra, és érzed azt, hogy kész egy kép?
Soha. Az én képeim akkor ússzák meg az átfestést, ha valaki elviszi. Amikor készül egy kép, tízszer-tizenötször átfestem, és évek múlva is, mert úgy érzem, tovább kell gondolni. Néha megbánom, mert jó volt az úgy, de ez így alakul, így van jól.
Mire készülsz most?
Fölkértek az idei Szentév keretében, hogy legyek a kurátora a Római Magyar Akadémián tizenkét meghívott művésszel nyíló kiállításnak. Huszonöt évente van Szentév, nagy megtiszteltetés, hogy rám gondoltak.
Sz. N.
Címlapkép: Deim Balázs
Baksai József
festőművész
- Budapesten született, 1957. május 7-én
- 1990-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő és rajz, művészettörténet, ábrázoló geometria tanár szakán
- Festészetet, rajzot, művészeti anatómiát tanított/tanít az Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskolában, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolában, a Metropolitan Egyetemen, a Forrai Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban.
- Főbb egyéni kiállításai: Eve Art Galéria, Budapest (1991, 1996, 1998), Liget Galéria, Budapest (1993), Mű-Terem Kiállító, Budapest (1993, 1996), Aktív Art Galéria, Szentendre (1994), Stúdió 1900 Galéria, Budapest (1995, 1997, 1998, 2009, 2010, 2011), Margitsziget Torony Galéria, Budapest (1999, 2002), Art.Éria Galéria, Szentendre (2002, 2003), Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre (2002), Godot Galéria, Budapest (2002, 2004, 2007), Sziget Fesztivál (2002), Galerie SPHN, Berlin (2002), Studio D’ Arte, Pisa (2007), Vajda Lajos Stúdió, Szentendre (2008), Cirkogejzír, Budapest (2012), Skanzen Galéria, Szentendre (2014), Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest (2015), Via Degli Uffizi, Pisa (2016), Ateliers Pro Arts, Budapest (2017), Műcsarnok, Budapest (2018), Vajda Lajos Múzeum, Szentendre (2018), Tér-Kép Galéria, Budapest (2025)
- Díjai: Glatz Oszkár-díj (1989), Derkovits Gyula ösztöndíj (1990), Baudelaire Pályázat, különdíj (1990), Római Magyar Akadémia ösztöndíja (1994), Barcsay-díj (1994), Munkácsy Mihály-díj (2001), Prima Primissima Díj (2022), Érdemes művész (2025)
