Petricskó Zoltán általános alpolgármester kezdeményezésére és támogatásával 2015 óta szervezzük meg a város diákjai számára az Eleven örökség helyismereti vetélkedőt. A minden évben többfordulós megmérettetés fő célja az, hogy a résztvevők a felkészülés során megismerjék a város történetét, művészetét, értékeit, működését, vagyis az, hogy a gyerekek városlakóból igazi szentendreivé váljanak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányz…
A Ferences Gimnázium szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2018. november 17-én 9:00-13:00 óra kö…
Arany János emlékhelyeket látogattak magyartanárukkal a VSzC Petzelt József Szakgimnáziumának és Sza…
Érettségire és nyelvvizsgára felkészítő, 120 órás INGYENES kiscsoportos ANGOL és NÉMET nyelvi kurzusok indulnak 2018 novemberétől a Petzelt József Szakgimnázium és Szakiskolában (Római sánc köz 1.)!
A Néphagyományőrző Óvodapedagógusok Egyesülete és a Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége (SZÓNÉK) hagyományos őszi találkozójára hívta vendégeit a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba 2018. október 12-én. A nap témája ebben az évben Mátyás király volt. A gazdag eseménysor keretében Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna egyetemi docens és Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere tartott előadást, illetve idén első alkalommal átadták a Barsi Ernő emlékérmeket is.
A Víztakarékos Program országos szinten nyújt lehetőséget az intézmények és egyéb létesítmények vízfelhasználásának csökkentésére, egyszerű és költséghatékony módon. A program keretében a meglévő csapokat, zuhanyzókat alakítják át, melynek hatására a csapoknál 60-80%-kal, a zuhanyoknál pedig 30-60%-kal is csökkenhet az átfolyó víz mennyisége a komfortérzet megtartása mellett. Egy átlagos csap 12–18 liter vízmennyiséget enged át percenként, a víztakarékos csapok is 8,3–12 litert, ezzel szemben az átfolyásszabályzók 1,7–8 literre csökkentik vízáteresztést. Ennek köszönhetően a víz- és csatornaszámla összességében átlagosan 20-40%-kal csökkenhet, és ugyanilyen mértékben a víz melegítésére felhasznált energia költsége is.
A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységről tartott tájékoztatót a P'Art Moziban 2018. szeptember 24-én. Szeptember 1-től ugyanis megkezdődött az egész országban annak a rendszernek a kiépítése, melynek keretében minden ezer óvodás és iskolás gyermekre jut majd egy fő szociális szakember, aki a gyermekek, családok, pedagógusok problémáira, nehézségeire tud reagálni a köznevelési intézményekben.
Pályázat „Jó tanuló – jó sportoló 2018” cím elnyeréséért. A pályázat kiírója: Szentendre Város Önkormányzata. A pályázat célja: Szentendrén lakó, itt tanuló, de bárhol sportoló, általános és középiskolás diákok kimagasló tanulmányi és sportteljesítményének elismerése. A pályázat beküldésének határideje: 2018. október 1. hétfő 16.00 óra
Idén is nagy sikerrel, gyönyörű, napsütéses időben zajlott a Postás strandon 2018. szeptember 7-én a Városi Gyerek Sportnap. Szentendre Önkormányzata 2013 óta évről-évre megrendezi az eseményt a Pilis Tekerő kerékpáros túranap előtt. A rendezvényen a térség sportegyesületei mutatkoznak be és ismertetik meg a fiatalokkal a legváltozatosabb sportolási lehetőségeket, a versenysporttól a szabadidősportig. Számtalan sportklub képviseltette magát most is a rendezvényen, s a szentendrei gyerekek olyan izgalmas sportágakat próbálhattak ki, mint például a capoera, a kickbox, a sárkányhajózás vagy a gyepsí. A játékos, vidám rendezvényen színpadi bemutatók, ismertetők is könnyítették a választást a megjelent, több mint 2500 szentendrei fiatalnak.
Szeptember elején megújult terekkel lepte meg a város diákjait a szentendrei menza. A nyár folyamán alig egy hónap alatt szépült meg a Bajcsy-Zsilinszky utcai központi konyha ebédlője. Az igényesen kialakított, vidám színekbe öltöztetett ebédlőt szentendrei iparművész, Hoover Szabó Nóra tervezte, ahogyan a menza kedves kabalafiguráit is. Az egyedi, bulldogkutyás logót gyerekzsűri véleménye alapján, 10 karakter közül választották ki, így ezentúl Oszkár és Bonbon „felügyel” a menzán, hogy mindig finom ebéd kerüljön az asztalra.
A szomorkás időt ellensúlyozva, vidám műsorral nyílt meg az új tanév a Barcsay Jenő Általános Iskolában 2018. szeptember 3-án reggel. Átmentek a „tudás kapuján” az iskola új kis elsősei is. Bé, bé, bé, iskolába menjünk bé! – énekelték a gyerekek tanítóikkal, szüleikkel együtt az iskola évnyitó ünnepségén. Az új kisdiákokat Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester köszöntötte, és átadta a város évkezdő ajándékát a gyerekeknek.