Rajtunk múlik, hogy milyen ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után. Aprónak tűnő dolgokkal is befolyásolhatjuk, hogy milyen bolygó várja a következő generációkat.
Az elmúlt hónapokban tovább színesedett a gasztronómiai kínálat a városban: több új étterem is nyílt Szentendrén. A minőségi és friss alapanyagok használatára, valamint a családiasságra és a közösségépítésre helyezik a hangsúlyt.
A Munkácsy-díjas Lois Viktor három műtárgyat hozott a MűvészetMalom A Merkúr pereme című kiállítására, köztük az After Nirvana című hangszerszobrot. Két koncertet is adott Indusztriális Lelki Levitáció címmel.
Dr. Tóth Máté további öt évig vezetheti a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárat. Kinevezése alkalmából beszélgettünk vele az eddig elért eredményekről.
Csaknem másfél évszázada működik a szentendrei Korona vendéglő, amelyet turisták és helyiek is szívesen látogatnak.
Különleges koncerttel zárult augusztus 8-án a Barcsay Múzeum udvarában az ország egyik legszerethetőbb jazztábora. A Szentendrei Jazz és Improvizációs Tábor növendékei léptek színpadra.
A szentendrei szerb búcsú – a hagyományokhoz híven – a Preobrazsenszka templomban kezdődött. Délután templomkerti mulatsággal és vecsernyével folytatódott, az estét pedig a Lázár cár téri utcabál koronázta meg, ahol Boban Marković is fellépett.
Ikonfestés, hajókázás, szentendrei élmények - mindezekben része lehetett a hagyományőrző táborba érkező gyerekeknek.
Ahogy városunk gyökereihez hozzátartozik a sokféle nemzetiség, ugyanolyan gonddal ápolják a tradíciókat a helyi gasztronómiában is. A szerb, dalmát, görög és balkáni konyha ugyanúgy hozzátartozik Szentendréhez.
Októberben egy különleges gyerekdarab érkezik a Szentendrei Teátrum színpadára: a Piros esernyő. Csetényi Anikó mesejátékát Presser Gábor fantasztikus dallamival a Kolibri Színház egykori művészei keltik új életre.
A szentendrei éttermek nemcsak a turisták számára jelentenek gasztronómiai élményt, hanem a helyiek számára is, emellett közösségi terekként szolgálnak.
Az Aranysárkány egy olyan hely Szentendre szívében, amelynek nemcsak legendás múltja, hanem izgalmas jelene is van. Nem étterem, hanem vendéglő! Kicsit kisebb, családiasabb, hagyományosabb hely. Az Aranysárkány ezeket az értékeket őrzi 1978 óta.