– Nagy számban vagyunk itt jelen fiatalok, idősebbek, kortárs, aktív mesterek, az általunk készített tárgyakban megfogható a Szentendrére jellemző vizuális kultúra, visszaköszönnek bennük a város színei – mondja Szente Krisztina, az egyesület elnöke. – Az óvárosban látogatható a méltán híres Kovács Margit Múzeum, és az, hogy ezzel egyidőben a helyben készült jelenkori alkotások rendszeresen bemutatásra kerülnek, a magyar kerámiaművészet különleges reprezentálására ad lehetőséget. A legtöbb SZKE tag műhelye egyébként egész évben a hétköznapokon is nyitva áll az érdeklődők számára, ahol nagy szeretettel várjuk és várják a kedves látogatókat az adventi időszakban, hétvégéken is.
Összeállításunkban mind a huszonkét egyesületi tag bemutatására sajnos nem vállalkozhatunk. Az alábbi öt alkotón keresztül azonban annyi bizonyosan kirajzolódik, hogy amilyen sokszínűek a kerámiaművészet alapanyagai, felhasználási lehetőségei, legalább annyira sokszínűek a belőlük alkotó művészek is. Ami közös bennük: a szűnni nem akaró kíváncsiság, a munka iránti alázat és kitartás, valamint a folyamatos nyitottság a megújulásra.
Gálffy Ildikó
Közel negyvenöt éve tartó karrierje során többször is átélte, hogy nemcsak a műhelyben van szükség kitartásra, jó helyzetfelismerésre és kreativitásra, hanem a kerámiaművészethez kapcsolódó minden egyéb tevékenység során is. Pályaválasztása szinte véletlenül történt, majd elvégezte az Iparművészeti Főiskolát kerámia-porcelántervező szakon.
Az első kihívással nagyjából rögtön a diploma megszerzése után szembesült, mert akkoriban szűntek meg a korábban könnyen elérhető úgynevezett üzemi tervező állások, így a korábban jól beláthatónak tűnő karrierút helyett a kockázatosabb és bizonytalanabb egyéni megoldások keresése maradt: saját kemence vásárlása vagy építése, saját alapanyagbeszerzés és marketing.
– Tulajdonképpen nagy szerencsém volt, mert volt annyi nyelvtudásom, hogy már a főiskolán tudtam külföldi szakirodalmat is olvasni, és már akkor elkezdtünk arról ábrándozni a férjemmel, aki nekem alkotótársam is volt, hogy a magashőmérsékletű égetés technológiáját meghonosítsuk itthon, és az, hogy sikerült is végül behoznia Olaszországból egy ilyen kemencét, az később duplán hőstettnek számított – meséli Gálffy Ildikó. – Nem sokkal a főiskola elvégzése után ugyanis kapott egy nagy pofont a szakma, mert elterjedt, hogy a kerámia mérgező. Ennek nagyon kis valóságtartalma volt, mert az ólom az, ami mérgező, de ez így senkit nem érdekelt, a bizalom megrendült. Emiatt a magastűzű kerámiák már nem csak azért lettek kelendőbbek, mert sokkal strapabíróbbak, csengőbb a hangjuk, és tüzesebbek a színeik, más a struktúrájuk, mint a hagyományos kerámiáknak, könnyebben el lehetett hinni róluk, hogy ártalmatlanok. Mert tényleg azok. A hagyományos kerámiaedényekkel együtt. De ez nekünk akkor egy plusz biztonságot adott, hogy ezekben nagyobb volt a bizalom.
Az első nagyobb kihívást tehát végül sikeresen megugrották, saját üzletet működtettek, és rendszeresen jártak különféle rendezvényekre is. De a gyerekeik születése körüli átmeneti szünetet követően újabb nehézséggel találták szembe magukat. Azok a kis galériák, lakásfelszerelési üzletek, amik Budapesten és vidéken is az igényes kézműves kerámia stabil felvásárlóinak számítottak, szinte egyik napról a másikra elkezdték lehúzni a rolót. Az ismételt újratervezés időszakában új lehetőségeket hoztak a kimondottan kézművességre alapuló események, mint például a Dumtsa-korzó tematikus hétvégéi, vagy a Tahitótfalun most már tizenöt éve működő „Vasárnapi Vásár” kétszer egy évben.
Gálffy Ildikó nagyon fontosnak tartja, hogy létrehozták az egyesületet, és örülne, ha a jövőre aktuális évforduló abban is segítene, hogy jobban láthatóvá váljanak. Hisz abban, hogy a város vonzerejét is növelné, ha jobban tudatosodna, hogy itt vannak, ráadásul ennyien. Hiába a hagyományőrzés, ha valaki ma szeretne élő fazekast találni, nem biztos, hogy könnyen talál. Ők meg itt vannak több mint húszan. Hisz abban, hogy ennek van akkora vonzereje, amire még lehetne építkezni.”
A műhely előzetes egyeztetés után látogatható Szentendrén
https://www.facebook.com/galffyildikokeramia/
Vásárok: december 7. Göd; december 13-14-én FIKSZ Iparművészeti Szalon
Kaszap Ákos
Húszéves korában elsőként a fafaragás szólította meg, de a kiválasztott iskolában abban az évben fafaragás képzés nem indult, így beiratkozott keramikusnak, hogy aztán az átmenetinek gondolt szakmából rövid időn belül életre szóló hivatás váljon.
– Beleszerettem az agyagba. Magával ragadott, hogy mi mindent lehet kihozni belőle. Akárhány éve foglalkozol vele, mindig tud újat mutatni, annyira sok lehetőség rejlik benne. Egészen lenyűgöz, hogy a folyamatban egyszerre van jelen a föld, a levegő, a víz, a tűz, hogy mennyi átalakuláson megy át közben az anyag. Ráadásul mindig izgalom a kemencét kinyitni, mert nem minden rajtunk múlik. Néha más lesz a szín, néha máshogy repedezik meg a máz, és az is benne van a pakliban, hogy megreped, eltörik, tönkremegy az egész. Folyamatos kaland, és folyamatos stressz. De én nagyon élvezem – vallja Kaszap Ákos.
A Covid nagy próbatétel volt szinte mindenkinek: ebben a néhány évben nagyjából megfeleződött a kézművesek száma Magyarországon. Szakmailag ez volt a legnehezebb az ő karrierjében is. Eddigre a műhelyben már nem egyedül dolgozott, de az emberei átmenetileg kénytelenek voltak más munka után nézni, ő pedig minden energiáját arra fordította, hogy valahogy talpon maradjanak. A műhely pedig nem csak megmaradt, hanem meg is újult.
– Én valahogy nagyon bíztam abban, hogy ez az egész csak átmenet. Annyira, hogy a felszabadult időmben nem csak a műhelyt építettem újjá, hanem egy teljesen új technológiát is kitanultam, begyakoroltam. És egyelőre úgy tűnik, hogy érdemes volt kitartani. Anyagilag is talán. Lelkileg pedig biztos. Mert azóta is folyamatosan örömet okoz a munkám. Az alkotás folyamatát is nagyon szeretem. És nagyon szeretek találkozni azokkal az emberekkel, akik hazaviszik a tárgyainkat. Van, aki sok év után jön vissza, hogy a kedvenc tőlünk vásárolt bögréje mellé szeretne egy másikat. Volt, hogy egy véletlenül elém került facebbok-fotón ismertem fel az egyik tálamat. De ugyanígy vagyok a kevésbé funkcionális alkotásaimmal, például a madárszobrokkal is. Az, amit én megalkotok, végül valaki máshoz kerül, és így nem csak nekem okoz örömet, hanem neki is. És sosem egyforma két tárgy, maximum nagyon hasonló. És ez adja a báját. Ezért keresik. És nagy kár, hogy nem engedheti meg magának mindenki, mert ha ember embertől vásárol, közvetítő nélkül, abban mindig van valami nagyon személyes és megismételhetetlen.
Az egyesülettel rendszeresen szervezünk közös eseményeket, a huszadik évforduló pedig remélhetőleg igazán emlékezetes lesz, de én örülnék neki, ha ezen kívül is lenne minél több lehetőség arra, hogy a helyi kézművesek és művészek bemutatkozhassanak, kapcsolódjanak egymással és az egész közösséggel. Rengeteg alkotó ember él Szentendrén, bőven lehetne erre egész évben az eddiginél is több programot építeni. Sőt, ha igazán nagyot szeretnék álmodni, akkor azt mondom, hogy sok európai városból nőtt ki nemzetközivé vált keramikus kiállítás és vásár. Hátha mi leszünk a következők!
Műhely: Dunaár utca 1., Szentendre
https://www.facebook.com/fonixkeramia?locale=hu_HU
Vásár: Vörösmarty tér és Advent Bazilika
Bula Gábor
Éppen tíz évvel ezelőtt, negyvenegy évesen talált rá a kerámiára, amivel, ahogy mondja, azóta sem eresztik el egymást. Eredeti szakmája irodagép-műszerésztechnikus, de alig egy év munka után, a számítógépek rohamos terjedésével, gyakorlatilag szinte azonnal kénytelen volt új irányt keresni.
Ekkor egy barátja hívására kitanulta a karosszérialakatos mesterséget, és ebben a tizenhárom éves időszakban fogalmazódott meg benne, hogy kifejezetten szereti a kétkezi munkát, azt ahogy alkot valamit, még ha a mostani alkotófolyamatok öröméhez az csak részben hasonlított. Ezt követően pár évig egy családi kiskereskedésben dolgozott, majd a Zeneakadémiára került színpadépítő és berendező munkakörbe.
– Ez nagyon izgalmas volt, és ráadásul ennek az időszaknak köszönhetően szerettem meg igazán a komolyzenét. Az, amit a Zeneakadémia színpadán estéről estére végighallgathattam, igazán hidegrázósan gyönyörű volt. Talán a művészettel való napi kapcsolat, talán az életközép, talán csak az úgynevezett véletlen hatására, de ebben az időben szólított meg a buddhizmus, és egy spirituálisabb útra léptem. Nagyon fontossá váltak számomra az ehhez kapcsolódó szimbólumok, amiket elkezdtem üvegpoharakra gravírozni. Aztán ahogy jött a hűvösebb idő, szerettem volna a teát is gravírozott bögréből inni, de a keményebb, vastagabb kerámiát nem vitte a gravírozószettem. A többi pedig, ahogy mondani szokták, történelem.
Bula Gábor ugyanis első körben csak arra vágyott, hogy néhány bögrét elkészíthessen saját magának. Így talált rá a népművészet ifjú mestere Illés Lászlóra keramikusra, aki vállalta, hogy megtanítja neki az alapokat. Aztán nem csak az alapokat. És eközben nemcsak egy szeretett mestert, hanem mesterséget is talált. Szakmát. Hivatást. Munkatársakat. És közösséget.
– Ezen a ponton újra hasznát vettem annak, hogy hosszú ideig karosszérialakatosként dolgoztam. Két hónap után összehegesztettem magamnak egy úgynevezett rugós korongot, és ettől kezdve otthon is tudtam gyakorolni. Sokszor munka után éjszakába nyúlóan, hajnali egyig, kettőig is forgattam a korongot. Hamarosan a mesterem javaslatára elvállaltam egy raktárosi állást az Interkerám nevű kerámiaalapanyag-ellátóban. Fájó szívvel hagytam ott a Zeneakadémiát, de nagyon hívott ez az út. És itt egyszerre volt lehetőségem megismerni rengeteg anyagot és rengeteg keramikust, akik egytől egyig rendkívül kedves és izgalmas emberek. Ezután átmeneti bérkorongozást követően belevágtam a saját vállalkozásomba, és nagyjából négy éve most már ebből élek, s úgy érzem, igazán megérkeztem. Persze folyamatosan vannak azóta is hullámhegyek és hullámvölgyek – fejezi be karrierje rövid történetét.
Az igazán felemelő élményei közé sorolja, hogy viszonylag rövid keramikus pályája ellenére már nemcsak Szentendrén, hanem Kecskeméten is volt önálló kiállítása. De nem tagadja, hogy olyan is előfordult, hogy egy rendezvényen összesen egy bögrét sikerült eladnia, és azt is lealkudták – na, ekkor kicsit lelombozódott. Hogy aztán másnap ugyanazzal a lelkesedéssel ébredjen, ami tíz éve folyamatosan hajtja.
– Én kifejezetten csodaként élem meg, hogy keramikusnak vallhatom magam – mondja. Nem csak azért, mert így minden nap azt csinálhatom, amit szeretek, hanem mert egy szuper közösség része lehetek. Ebben a közösségben nincs irigység, nincs rivalizálás. Én legalábbis egyáltalán nem találkoztam még vele. Hanem mindenki kíváncsi, tanácsokat adnak egymásnak, tanítják egymást, és a legtapasztaltabb mesterek sem röstellnek kérdezni egy pályakezdőtől, ha olyasmit látnak a munkáin, ami felkelti az érdeklődésüket.
Elérhetőségek:
email: gaborkeramia@gmail.com
Facebook: Bula Gábor
Instagram: bg ceramics
Telefon: 06204905440
Műhely: Surány, Napsugár tér
Vásár: Budapest IX. kerület, adventi hétvégéken
Rencz Marianna – Szilágyi Péter
A Szilágyi kerámia igazi családi vállalkozás. A Rencz Marianna és Szilágyi Péter házaspár évtizedek óta töretlen lelkesedéssel, egymás munkáját maximálisan kiegészítve alkot, ötletel, és miközben a kezük alól kikerülő tárgyak jellegzetesen felismerhetőek maradnak, mindig készen állnak az újításra is. Marianna, aki a beszélgetés miatt csak rövid időre szakítja meg a munkát, bár a saját történetét meséli, hangsúlyozza, hogy minden elért sikerük és örömük közös. Csapatukat most már évek óta erősíti kisebbik lányuk, Boglárka is.
– Én mindig ezt akartam csinálni, már gyerekkoromban is rengeteget gyurmáztam, a családunkban természetes módon volt jelen a művészet. A dédnagymamám gyönyörű rézkarcait a testvérem őrzi, nagyapám pedig csodaszépen festett. Így aztán természetes volt, hogy mi is hamar kaptunk ceruzát, ecsetet a kezünkbe azzal, hogy „ne unatkozz, édes lányom, inkább rajzolj le valakit vagy valamit”. Ez igazán örömteli időtöltésnek számított gyerekkoromban. Innen egyenes út vezetett a keramiához, ahová kissé kacskaringósabb úton, de még pont időben ahhoz, hogy találkozhassunk, Péter is megérkezett. És azóta sem tudtuk megunni sem egymást, sem a kerámiát. A szakmánkhoz tartozó minden anyagot nagyon szeretek. Hiába foglalkozom vele viszonylag régóta, úgy érzem, még mindig csak egy kis szegletét tudtam a felfedezni a titkainak. A Covid alatt például a kecskeméti gyár, ahonnan a mázaink egy részét vesszük, kénytelen volt átmenetileg új helyről beszerezni néhány alapanyagát, amitől annyira máshogy kezdtek viselkedni a mázak, hogy újra kellett őket tanulnunk, és volt olyan mintánk, ami nem is „működött” tovább, a csipkebogyós sorozatot például teljesen abba is kellett emiatt hagynom. De ezt én nem hibának érzem, hanem azt látom benne, hogy élő, igazi anyaggal dolgozunk, ami nagyon izgalmas, és ami újra és újra felkelti a kíváncsiságomat.
Ezt jól jelzi, hogy míg Marianna a jövő év elején például egy új máz-tanfolyamra iratkozott be, addig Péter egy új, redukciós technológiával működő kemencét tervez építeni a műhelybe a meglévők mellé. Ő építette és működteti egyébként is a műhely kemencéit, és Marianna szerint ő az ügyesebb a korongozásban is. Valamint ő az, aki átlátja a vállalkozás működtetéséhez szükséges folyamatokat, ismeri a számokat. És rengeteg munkaórát töltött az életében különböző belföldi és külföldi vásárokon a pult mögött.
– Sok-sok évvel ezelőtt Kapolcson gyönyörű teáskészleteket árultam, amit mindenki megcsodált, majd vettek egy bögrét a szomszédomtól – meséli Rencz Marianna. Akkor tudatosult bennem, hogy egy komplett készlet sokaknak vágyálom, ha viszont apránként, darabonként vehetnek egymással harmonizáló darabokat, akkor sokkal szívesebben vásárolnak. És valahogy ekkor indult el bennem az is, hogy én nem csak mintákat szeretnék rajzolni a bögrékre, hanem érzelmeket szeretnék kelteni, amik megszólítják azt, aki a kezébe veszi az alkotásainkat. A mai világ egyrészt nagyon elárasztó, másrészt az otthonokban egyre nagyobb divat a számomra túlzott letisztultság: mindkettőből hiányoznak a valódi érzelmi kapcsolódások. A vásárlóink azt jelzik vissza, ami a célom is, hogy a mi termékeink megszólítják őket, személyesek. Ez akkor is így van, ha az adott készletből választ valaki. Ha pedig megrendeli, mondjuk egy új lakás teljes fürdőszobakészletét a mosdótól a fogmosópohárig, akkor nyilván még inkább. Ez persze nem olcsó mulatság, tudom, de nagyon hálás és inspiráló feladat számomra, és mivel extra magas hőfokon égetünk, azt is tudom, hogy nem néhány évig, hanem akár hosszú évtizedeken keresztül is szolgálni fogják azokat, akiknek készül.
Elérhetőségek:
https://www.facebook.com/szilagyikeramia.hu
Nyílt nap, műhelylátogatás: december 6-7. és 13-14., 10 órától este 5-ig. Szentendre József Attila u. 4
Vásár: Bp. Szentháromság tér, a Mátyás templom mellett, december 17-től 2026. január 4-ig.
Az utóbbi két évben több alkalommal is találkozhattunk az SZKE tagok munkáival a város különböző részein: kiállítottak a Japánkertben, mesterségbemutatót tartottak a városi vendégház udvarán, bemutatkoztak a Keramikusok Hétvégéjén a Dumtsa-korzón.
Az egyesület húszéves évfordulója alkalmából 2026-ban több nagyobb szabású rendezvényen is szeretnének megjelenni, illetve saját programokkal is készülnek, amikről a helyszínek véglegesítése után mi is hírt adunk.
Karlócai Bea
