Sin Edit, a Ferenczy Múzeum néhai történésze 1979-ben egy nagyobb tanulmányában így foglalta össze a témát: „Nem annyira kulturális, mint inkább a kevésbé igényes tömegszórakozás kielégítésére alkalmas intézmény volt Szentendrén a mozi. Az élő visszaemlékezések szerint 1905—06 körül jelent meg a városban az első vándormozi a Dunaparton egy sátorban. Körülbelül két hétig volt a városban. A nagyjából száz férőhelyes nézőtéren állandóan telt ház volt az alacsony belépődíjak mellett. A „film” egy távolról közeledő kis pontot mutatott be, amelyről közelebb érve, felnagyítva kiderült, hogy vonat — az asszonynép éles sikolyai, ájuldozásai közepette. A második, hosszabb ideig működő moziban még acetilén-karbid lámpával világítottak és kézzel tekerték a vetítőt. Itt már a divatos párizsi és amerikai némafilmek kerültek műsorra.
E korszakban egyik mozi tönkremenetele után gyorsan létrejött egy másik. A Szentendre 1912. január 21-i számában megjelent apróhirdetés már a város időben ötödiknek felállított mozijába invitálta a közönséget: „Pathegráf villamos mozgó fényképszínház Szentendrén; Epizód Mária Antoinette életéből”.
A múlt homályában biztos pontként szolgálnak a konkrét dátumhoz köthető hírek a helyi lapokból, mint pl. az itt következő:
„Apolló Projectograph villamoserőre berendezett mozgófénykép színház Szentendrén a régi malomközben ma, vasárnap új, fényes és szenzációs műsorral tartja megnyitó előadását. Kezdete d. u. 2 órakor. Hétfőn új műsor, szíves pártfogás kéretik. Wastl Béla fényképész.” (Szentendre és Vidéke, 1910. december 25.) Ebben a rövid hírben számunkra négy értékes adat szerepel, úgymint forgalmazó: Apolló Projectograph, műszaki háttér: villamoserőre berendezett, helyszín: régi malomköz, üzemeltető: Wastl Béla fényképész.
Az 1908-ban alakult Apollo Projectograph Rt. volt az első olyan magyar nagyvállalat, amely a filmmel kapcsolatos valamennyi tevékenységgel – filmgyártás, filmforgalmazás, filmek bemutatása – egyaránt foglalkozott.
Apolló Projectograph néven ezekben az években az országban másutt is létesültek mozik. A Pécsi Apolló Mozi pl. erre a célra emelt új elegáns épületben 1912-ben nyitotta meg kapuit „Apollo Projectograph” néven a Perczel utcában. Ez az épület volt az első, amit kifejezetten hangosfilm mozinak építettek, a nagyteremben és a két erkélyen összesen félszáznál több ülőhellyel, tizenhat páhollyal. A vetítést kísérő zenéről a részvénytársaság zongorával és egy szerződtetett állandó zeneszerzővel gondoskodott.
Időben ugyan két évvel megelőzte a szentendrei Apollo a pécsit, de színvonal terén annál nagyobb volt az eltérés. A szentendrei malomközben, az egykori fűrészmalom udvarán „zakatoló lokomobil mellett gramofon tompította a zajt és kísérte a némafilm cselekményét, melyet a masina mellett mindig szavakkal is követett a gépész. Valahogy így: Francoáz, az ifjú gróf felszakíccsa az ajtót. Belép és szól.” Pécsett zeneszerző, itt gépész, ott drága zongora, itt gramofon.
A „villamoserőre berendezett” vetítéshez tudni kell, hogy Szentendrére ekkor még nem volt bevezetve a villany, valamilyen helyi áramfejlesztő működtette „a masinát”.
Ürmös Lóránttól, Szentendre múltjának fáradhatatlan kutatójától tudjuk, hogy Wasstl Béla fényképész a 19. század végén költözött Kőszegről Szentendrére, s miközben fényképész műtermét több cím alatt is működtette, állítólag ő volt az első, aki mozgófényképszínházi előadásokat, azaz vetítéseket rendezett a főtéri Huzsvik vendéglőben, s másutt is Pathegraf néven, ami francia filmkölcsönző cégre utal. Ugyanakkor a tízes évek elején műszaki vezetőként részt vett Pesten a Kino-Riport filmgyárban néma- és hangosfilmek készítésében.
A szentendrei mozitörténetben a főszerep azonban nem Wasstl Bélának jutott. Egy baráti páros, a kalapos Baumgartner György és a magát tánctanárként és okleveles masszőrként lapokban meghírdető Falk Bertalan „spekulálta ki” a rendszerváltásig ugyanazon a helyen működő mozit. A kedves történet 1974-ben Falk Bertalan fia, Falk Lajos elbeszélése nyomás került lejegyzésre. Baumgartnernek volt pénze, de nem volt hasznosítására ötlete, ezért megkérte barátját, hogy találjon ki ő valamit. Falk Bertalan egy mozi létesítését javasolta. 1912-ben járunk. Az ötlet befogadásra talált, oly annyira, hogy Baumgartner a Duna-korzó és a Bercsényi utca sarkán álló saját házát ajánlotta fel erre a célra. Nem sejthette, hogy ezzel a gesztussal nyolcvan évre kijelölte a szentendrei mozi helyét, ugyanis az állandósult mozit csak a rendszerváltásnak sikerült kiradírozni Szentendréről.
Egy tanácsülési jegyzőkönyvi bejegyzés és egy újsághír nyújt betekintést az alapítástól eltelt fél évszázad utáni helyzetre.
1960: „Filmszínházunk gépi berendezése korszerű, korszerűtlen azonban a nézőtér. (…) Mindennek ellenére a filmszínház látogatottsága jó (évente 200-250 ezer ember) és azok közé a filmszínházak közé tartozik, amelyek nem ráfizetésesek, sőt évente 60-80 ezer Ft tiszta nyereséggel zár.
1967: „Szentendrén a mozi mindig a legnépszerűbb szórakozások közé tartozott. Annak ellenére, hogy már több mint 1500 családnak van televíziója Szentendrén, még nem csökkent a mozi népszerűsége a fiatalok körében.”
A Baumgartner-Falk páros által 1912-ben létrehozott helyi mozi után „a mozizás” terén a legjelentősebb esemény az volt, amikor 1981. augusztus 20-án megnyitották az ország első autósmoziját a Teatrum étterem parkolójában. A mindvégig igen népszerű nyáresti szórakozóhelyen egyszerre hetven gépkocsiból lehetett követni az óriási vásznon pergő eseményeket. Majd egy híján huszonöt évvel később egy másik mozitípus, a mindmáig fennálló művészmozi, a P’Art Mozi nyitott új fejezetet a szentendrei mozitörténetben.
A régi mozi hangulata
A címben idézett dal az Eisemann Mihály népszerű operettjéből 1941-ben Jávor Pál, Tolnai Klári és Rajnay Gábor főszereplésével készült romantikus filmvígjáték, az Egy csók és más semmi mindmáig közismert betétdala, s mint ilyen egyszerű soraival remekül felidézi a mozizás történetének korai időszakát:
Hallod-e Rozika, te,
Gyerünk a moziba be,
Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda.
Az se baj, ugye Rozi,
Messze van az a mozi,
És ez a legjobb mozi, tudja egész Buda.
Nincs ottan hangosfilm, csak zongora
És szól a Liszt rapszódia
És csókolódzik minden ember fia.
Hallod-e Rozika te,
Gyerünk a moziba be,
Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda.
Török Katalin
