Bár az iskola helyi tanterve megfelel a Nemzeti Alaptanterv (NAT) követelményeinek, a kulcskompetenciák gondozása mellett minden erőforrását az erdei közegből adódó környezeti nevelés irányába mozgósítja.
Az iskola célja, hogy a tanórákon minden gyermek megélje a sikert és képességének megfelelően fejlődjék.
Az iskola fő profilja az 1986-os alapítás óta a valós integráció: a szociális vagy tanulási nehézségtől az enyhe értelmi fogyatékosságig fogadnak gyereket, osztályonként két-három főt.
„A gyermeket mély tisztelettel befogadni, szeretetben nevelni, szabadságban elbocsátani” - olvasható a Waldorf-iskolák atyjának tekinthető Rudolf Steinertől idézett gondolat az iskola honlapján.
A gondosan felépített koncepció hatására az ide járó gyerekek legalább kilencven százaléka a nyolcadik osztály végén sikeres középfokú nyelvvizsgát tesz.
Nem mindig egyszerű döntés kiválasztani a gyerek egyéniségéhez és a család elképzeléseihez leginkább illeszkedő iskolát. Egyre többen döntenek egy alternatív intézmény mellett.
A búvárkodás azoknak való, akik szeretik a víz alatti élővilágot testközelből szemlélni, és akik élvezik a vízben lebegés csodálatos érzését.
„Annak ellenére, hogy a legtöbb környezetvédő a vad természet pompázatosságából fakadó szenvedélyes…
A Csapda a neten című cseh dokumentumfilm abba enged bepillantást, milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre az interneten.
2019 őszén immár a tizenötödik félévvel folytatódnak a szentendrei szenior foglalkozások, előadások és konzultációk!
Évkezdő egyeztetést tartott az önkormányzat az oktatási intézmények vezetőivel 2019. szeptember 5-én, a Városháza dísztermében.
Örömmel jelezzük minden érdeklődőnek, hogy 2019 tavaszától, immár a tizennegyedik félévvel folytatódnak a Milton Friedman Egyetem (volt Zsigmond Király Egyetem) és a Szentendrei Önkormányzat együttműködésével megvalósuló szenior-edukációs programok Szentendrén.