Az egészségügyi szűrésekre már reggeltől várják a pácienseket. A korábbi években az Egészséges Városért Közalapítvány segítségével látás- és hallásvizsgálaton, vércukorszint, koleszterinszint és véroxigénszint mérésen, valamint EKG-n és az EFI állapotfelmérésén vehettek részt az érdeklődők.
A délután hagyományosan a kultúra jegyében telik el: 2022-ben ezen a rendezvényen mutatták be az Én vagyok, Tamás című dokumentumfilmet, melynek főszereplője Vajda Tamás, a Gondozási Központ munkatársa, aki nemcsak az idősek szállítását végzi, hanem házhoz viszi az ebédet is. Az alkotók végig kísérték egy napját, amellyel szinte testközelbe hozták az intézmény életét, mindennapjait. Ezután prof. dr. Birtalan Iván előadása következett az egészséges életmódról, majd Törökné Bakos Bea gyógytornásszal tornáztak a vendégek. A nap végén pedig mindig a szórakozásé a főszerep: az elmúlt években visszatérő vendég volt az Ezüstfény Együttes, 2022-ben Schwartz Dávid szórakoztatta a közönséget az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek slágereivel, tavaly pedig a Hot Jazz Band lépett fel, akik az idősek kérésének eleget téve nosztalgikus és vérpezsdítőbb dallamokat is játszottak. Természetesen a tombolasorsolás sem maradhat el egyik évben sem, melyhez a helyi vállalkozások biztosítanak ajándékokat.
Egy kutatás szerint azokon a helyeken magas az idős kort megéltek aránya, ahol a generációk együtt élnek, időt töltenek egymással, életük része a mozgás és a természet. Ennek szellemében szerveződnek az idősek napi programok Szentendrén.