Szentendre központjában álló műemlék épületben alakítanak ki megfelelő helyet a Dunakanyari Család- és Gyermekvédelmi Szolgálat számára. A pályázati támogatásból elnyert 250 millió forintot az ingatlan felújítására fordítják.
Idén folyamatosan bővülnek a szakrendelések óraszámai, és új orvosok is érkeznek az SZEI-be. Elter István intézményvezetővel beszélgettünk.
Zakar Ágnes önkormányzati képviselővel beszélgettünk a Bükkös parti takarítások hagyományáról, alakuló környezettudatosságról, civil összefogásról.
A hosszú évek alatt immár hagyománnyá vált programra idén április 12-én délelőtt 10-órai kezdettel kerül sor a Duna-korzón.
A tanácsnoki feladatkörbe tartozó Városrészi Költségvetés programról, az idén beérkezett javaslatokról Kiss Barna projektmenedzsert is bevontuk a beszélgetésbe.
Adományozható azoknak a személyeknek és csoportoknak, akik kiemelkedő eredményeket értek el bölcsődei pedagógusként, óvodai, az iskolai és intézeti oktató-nevelő munkában.
A Nők Szentendréért Egyesület 2021-ben jött létre, tagjainak lelkesedése négy éve töretlen.
Harmincnegyedik éve megszakítás nélkül működik önképző óvónői közösségünk, a SZÓNÉK.
Az ösztöndíj programot kiváló tanulmányi eredményt elérő szentendrei fiatalok elismerésére hozta létre a képviselő-testület 2007-ben.
2024 őszétől megkezdte működését Szentendrén a Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda egy környezetvédelmi referenssel, egy projektmenedzserrel és az irodavezetővel.
Az NNGYK-ban pilot jelleggel tartottak tankonyhai foglalkozásokat Prohászka Béla séf vezetésével, azzal a céllal, hogy az idős kori táplálkozáshoz korszerű ajánlásokat tudjanak adni.
Interjúnkban Magyar Judit alpolgármesterrel beszélgettünk régi és új feladatokról.