Ugrás a tartalomhoz

Idén is Nyuszifutás!

A hosszú évek alatt immár hagyománnyá vált programra idén április 12-én délelőtt 10-órai kezdettel kerül sor a Duna-korzón. A nevezés módja és a szervezők lelkesedése változatlan, a lefutható távban viszont két változás is történt a korábbi évekhez képest.

Idén először a legkisebbek számára külön kategóriát (és távot) határoztak meg: az óvodás korosztályba tartozó gyerekek egy számukra kijelölt 900 méteres szakasz teljesítésével vehetnek részt a programban. Ezzel egyidejűleg a „normál” táv a másféleszeresére, két kilométerről három kilométerre nőtt. 

– Nagyon remélem, hogy mindez nem tart vissza senkit, sőt – mondja Gergi Erna, aki immáron három éve szervezője az eseménynek. – Az Aktív Magyarország pályázatához kapcsolódva döntöttünk a táv növelése mellett, ami azonban így is vidáman teljesíthető maradt. Ráadásul az egyesület küldetésével összhangban nálunk az eredmény nem, csak a teljesítés ténye számít, ezért nyugodtan sétálhat is, aki esetleg elfáradna.

Az egyesület küldetése nagyjából egybeesik a Szentendre város, Gergi Erna és az egyesületet alapító Vura Zsolt által közösen kidolgozott sportkoncepcióval, amelyben hangsúlyos szerepet kapott a tömegsport és a közösségi sport. Vura Zsolt volt a kitalálója és a motorja az évente kétszer megrendezésre kerülő jótékonysági futóversenyeknek. Ezek közül a Nyuszifutáson – a kedvezőbb időjárásnak köszönhetően – mindig többen vettek részt, bár a tavalyi évben már csúcsot döntött a téli közösségi futás. Vura Zsolt sajnálatos halála után Gergi Erna vette át a szervezési feladatokat, míg az egyesület részéről Szalay Zoltán elnök továbbra is biztosítja a rendezvény sikeres lebonyolítását.

A Nyuszifutás (a december elején megrendezésre kerülő Mikulásfutáshoz hasonlóan) a közösségépítés mellett jótékonysági célokat is szolgál. A versenyre nevezni ugyanis két módon lehet: tartós élelmiszer adománnyal vagy kutyaeledellel. Az élelmiszereket a Szent Erzsébet Karitász és a Szentendrei Családsegítő Központ osztja szét rászoruló családok között, a kutyaeledel az Árvácska Állatvédő Egyesülethez kerül. 

– A program nagy örömünkre évről évre népszerűbb – mondja Gergi Erna. – A legutóbbi Nyuszifutáson ötszázan vettek részt, a Mikulásfutáson már több, mint hétszázötvenen, éppen ezért az idei Nyuszifutáson abban reménykedünk, hogy elérjük a bűvös ezer főt. Online előregisztrációt egyelőre csak az óvodás és iskolás csoportoktól kérünk, mindenki mást a helyszínen várunk 9 órától a P’Art Mozinál. Itt lehet leadni a nevezésre szánt tartós élelmiszert, amiben sem minimum sem maximum mennyiséget nem határoztunk meg. Ezen kívül egy adatkezelési nyilatkozatot íratunk alá, és átadjuk a rajtszámokat. A közös bemelegítést pedig az elmúlt három évhez hasonlóan idén is Béres Alexandra tartja, ezzel is emelve a rendezvény fényét. S bár a futás nem időre megy, két kategóriában mégis lesz verseny és nyeremény. A programra jelmezben érkezők között jelmezversenyre kerül sor, a résztvevő iskolák között pedig létszámversenyt hirdetnek: a százalékosan legtöbb diákot nevező első három iskola Decathlon ajándékutalványt nyerhet. Továbbá mindenki érmet kap, aki teljesíti a távot, ezzel is jelezve az elismerést mindazoknak, akik tesznek a közösségért és a saját testi-lelki jóllétükért.

A közösségépítő programra mindenkit vár a Szentendrei Kinizsi Honvéd Egyesület, Szentendre Város Önkormányzata és az Aktív Magyarország.

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.