A magyar kárpitművészet megújítójaként ismert Ferenczy Noémi művészete előtt tisztelgett a Ferenczy Múzeumi Centrum tavaly februárban nyíló nagyszabású életmű-kiállítása. A nagysikerű kiállítás nyomán készült Teremtés – Ferenczy Noémi művészete című könyvet először Szentendrén mutatjuk be, augusztus 28-án, pénteken 17 órakor a Ferenczy Múzeumban.
2020. augusztus 20-án 17 órai kezdettel tartották meg a Városháza dísztermében az államalapítás és á…
Augusztus utolsó hétvégéjén – mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. Az év nehézségein túllépve, a járványügyi helyzet rendeleteinek megfelelően tartják meg kisebb körben a jubileumi rendezvényt a Szentendrei Kulturális Központ szervezésében. Műfajában, tematikájában most is sokszínű programkínálat várja a látogatókat. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, színház, fényfestés, vásárok, kiállítások, szabadtéri mozi. A kis koncerteken túl – korlátozott létszámú közönség előtt – fellép a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk.
Előző cikkünkben számos ingyenes tornát gyűjtöttünk össze, ezek azonban angol nyelvűek voltak. Bár a…
Fiatalok, függetlenek, a K2 színház alapítói. A celldömölki Soltis Lajos Színházba szinte már hazajárnak. Két korábbi munkájuk után a színház felkérésére tavaly Szigligeti Ede Liliomfiját állították színpadra. Az előadás két budapesti vendégszereplés után most Szentendrén, március 1-én látható. Benkó Bencével és Fábián Péterrel beszélgettünk.
2020-ban Magyarországról rajtol a Giro d’Italia, a háromhetes kerékpáros körverseny első három szaka…
MANK Festőműhely néven invitálja rendszeres alkotásra a festészet és a rajz iránt érdeklőket a MANK…
2020-ban is számos színes évközi program közül válogathatnak a Szentendrére látogató turisták és a b…
Véleménynyilvánító szavazást tart az EuroVelo 6 kerékpárúthoz tervezett hídról Szentendre önkormányz…
Liliomfi a K2 Színház alkotóival, Médeia a KV Társulattal, Táncórák a Rózsavölgyi Szalon előadásban:…
Moccanj! címmel rendez vidám családi délelőttöt sok mozgással a Szentendre és Vidéke Praxisközösség …
2020-ban Magyarországról rajtol a Giro d’Italia. A versenyzők Budapestről indulnak, a háromhetes ker…