Színház

A színházzal mindent túl lehet élni

2020. február. 16. 16:45
Fiatalok, függetlenek, a K2 színház alapítói. A celldömölki Soltis Lajos Színházba szinte már hazajárnak. Két korábbi munkájuk után a színház felkérésére tavaly Szigligeti Ede Liliomfiját állították színpadra. Az előadás két budapesti vendégszereplés után most Szentendrén, március 1-én látható. Benkó Bencével és Fábián Péterrel beszélgettünk. 

Művészek és szerelmek – felolvasószínházi estek Szentendrén

2019. november. 04. 15:23
Színház, művészet és regényes szerelmek – a Szentendrei Teátrum felolvasószínházi előadásai a DMH Barlangjában. Munkácsy Mihály és Cécile Papier levelezése alapján írt előadást Györgyi Anna és Vasvári Csaba előadásában, október 31-én láthatta a közönség. November 7-én a szentendrei festő házaspár, Anna Margit és Ámos Imre életét és művészetét bemutató előadással folytatódik a sorozat.