Márciusi számunkban a színházzal foglalkozunk. Ennek szellemében adjuk közre Szánthó Imre egypercesét a témában.

„A sors véletlen játéka, hogy a Szentendrei Teátrum első évadjának előadásai egybeesnek Szőke Lajos születésének századik évfordulójával. Ki volt ő, a szentendreiek kedves emlékű Szőke bácsija, a mindig elegáns, alacsony termetű öregúr? Színész, rendező, kardalos, dali társulati mindenes, plakát- és díszletfestő, cortinahúzó, hősszerelmes, bonviván, haragos atya, táncoskomikus és énekes. Kolozsvár, Arad, Pozsony, Sopron, Temesvár, Újvidék, Kassa majd a Feld-színpad a Vígszínház, a Nagy Endre Kabaré és a Nemzeti Színház deszkáin játszott, „pályázott”, ahogy ő mondta. A „Nemzeti” a művészetben eltöltött huszonöt éves hűsége jutalmául aranygyűrűs művészévé fogadta; mint fiatal színész a Farkas-Ratkó-díjat is elnyerte. 1928-ban nyaraló, majd 1930-tól állandó lakosa lett Szentendrének.

Számtalan műkedvelő előadást rendezett – akár a tűzoltók, iparos fiatalok, akár a város stanglis kútjainak javára tartandó jótékonysági előadás megrendezésére a Polgári Kör kérte fel -, szíves örömest vállalta. Pontosan járt a próbákra, vesződve-buzdítva, szívvel-lékekkel „színházat” csinált. Nyaranta a városháza dísztermében játszó vidéki színtársulatokat atyaian patronálta. Mindig páholybérletet vett, és csak az előadás végére ment oda gratulálni és lelkesíteni a ’gyerekeket’. – Nem akarom feszélyezni őket, ezért nem ülök be a nézőtérre – mondogatta.

Szánthó Imre

Megjelent: Gaján Éva kiadásában, 1994 

Címlapkép: 1969- készül a Teátrum színpada a Fő, akkor Marx téren Fotó: Fortepan / Urbán Tamás