-A szentségimádási sorrend dokumentumából is tudjuk, hogy az 1700-as években már létezett piac a mostani Fő téren, a neve pedig Piacza volt – idézte meg a múltat Benkovits György. A szentendrei szerb kereskedők 1703-ban kaptak jogot a gyarmatáruk behozatalára. Ezeket az árukat: az olívát, a szattyánt, kordobánt, a kávét, a keleti fűszereket, a rizst a Dunán bárkákon szállították Bécsbe. Török kereskedőktől vásároltak Belgrád mellett Zimonyban, majd Szentendrén megálltak, és átpakolták, átcsomagolták az árut mielőtt tovább szállították volna. Nagy piac volt ekkor Szentendrén, mert nem csak a gyarmatáruk jelentek meg, hanem a híres szentendrei aszú, a zsuppos bor és a különféle céhek termékei is. Árultak a piacon a papucsosok, a csizmadiák, a szűcsök, szappankészítők és a paplanosok is, akik különféle zubbonyokat is készítettek. Az 1800-as évek közepén volt ez az úgynevezett nagy idő, amikor hatalmas áruválaszték jelent meg Szentendrén.
Bárkákon szállították az árukat a Duna-parti piacra, amelyen a Péter Pál utcától a Lolits házig (Napórás házig) álltak bódék és sátrak. Kapható volt itt sokféle termék a haltól a rönkfáig. A terményeket, a zöldséget a Szentendrei szigeten termelő parasztok hozták csónakokkal a Dunán. A mai Dunaparti Művelődési Ház (DMH) melletti Futó utcán a sótömböket vontatták a mai Kovács Margit Múzeum épületébe, a sóházba. A piac a főtéren és a Görög utcán sokáig megmaradt, sőt még vásárokat is tartottak. A leghíresebb közülük az évenkénti Anna-napi vásár volt.
A nagy piac az 1880-as évek végig tartott, és a legendák szerint itt olyan minőségi árukat lehetett kapni, mint a rózsaszappan, amelyért a német kisasszonyok még Budáról is kijöttek. Az 1910-es években jelentek meg nálunk is a bolgár-kertészek, akik szintén a piacon árusították terményeiket. Marha-vásárokat is tartottak, ezt később áthelyezték a mai Kálvária térre.
A piac a harmincas években az úgynevezett „művészlecsóról” volt ismert, ami a művésztelepet „alapító nyolcak” szabadalma volt. Úgy készítették, hogy a piaci nap végén végig járták a kofákat, hogy adjanak nekik megmaradt paprikát, paradicsomot és hozzá a Taller-hentestől szalámi-végeket kaptak. Ezt egy nagy lábosba öntötték, meglocsolták olajjal, besózták és megfűszerezték. Hidegen, a Bauer pék friss kenyerével fogyasztották. A híres szentendrei művészlecsóról még sokkal később, a hatvanas években is beszéltek. A második világháború után a piac átkerült a Bodor udvar mellé és csak később, a hetvenes évek elején nyerte el a mostani helyét a Bükkös-patak jobb partján.
Idén is költözött a piac, június 24-én tartották az utolsó piaci napot a megszokott helyen, majd átmeneti időre a Paprikabíró utcai nagyparkoló mellé költöztették, amire azért volt szükség, mert a városi kerékpárút kiépítéséhez kapcsolódóan az önkormányzat felújította a Kossuth Lajos utca és a 11-es út közötti részt. A Bükkös-parti piac kockakőburkolatának felújítása mellett a járda is új aszfaltburkolatot kapott. A városrészeket összekötő kerékpáros nyomvonal piaci szakaszát a kivitelezők a tervezett határidő előtt átadták, így szeptember 16-án ismét a megszokott helyén nyithatott a szentendrei piac.
Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. október 11-ei lapszámában jelent meg.
Fotó: A Fő tér 1910 körül | Benkovits György archívumából
