Ugrás a tartalomhoz

Érdekességek az ezeréves Szentendre történetéből - Török Katalin rovata, 2009

Száztizenhatezer élő, befogott lepke

Villanófényben a száz évvel ezelőtti Szentendre

Az elmúlt évszázad első évtizedében több olyan városfejlesztési programmá kerekedő szándék, ill. elhatározás került vissza-visszatérően a képviselőtestület napirendi pontjai közé, melyeknek teljes megvalósítására esetenként csak évtizedek elteltével kerülhetett sor.

A városfejlesztés elsődleges programpontjaiként az új városháza felépítése, az utak lekövezése és jó karban tartása, vezetékes víz létesítése, csatornázás, a villanyvilágítás bevezetése, városrendezési terv elkészítése és a dunai védgát építése fogalmazódott meg. A Pestvidéki hírlap 1908-ban egy terjedelmes cikkében lesújtó képet fest a városról. A természet hiába ajándékozta meg a vidéket gazdagon, ha a város építkezése, belső berendezkedése a kétszáz évvel korábbi állapotokat mutatja. „Ma már nem tudjuk tűrni az alacsony házakat, szűk, bűzhödt levegőjű utcákat, a szennyvizek föld feletti folyását…” A cikkíró sürgeti a vezetékes víz és csatornázás létesítését, legalább a nagyobb forgalmú utak lekövezését és a villanyvilágítás bevezetését. 1910 márciusában huszonöt igen és kilenc nem szavazat mellett döntött a képviselőtestület a „villamos-világítás” bevezetéséről. Hogy milyen közállapotok uralkodtak ekkortájt a városban, azt az alábbi válogatás csupán érzékeltetni hivatott, s nem kimerítően bemutatni.

A házi haszonállattartás mindennapos gyakorlat volt nemcsak a század elején, de még évtizedekkel később is. 1912-ben a hivatalos összeírás 420 szarvasmarhát, 642 sertést és 135 kecskét talált a városban. A teheneket és a kecskéket naponta hajtották ki a legelőre. A városban úton útfélen legeltetett libák ellen szigorúan fellépett a hatóság. A rendőrkapitány tiszte volt figyelmeztetni a lakosságot, hogy a libákat csak a nagypatak (Bükkös-patak) mellett lehet legeltetni, ott is csak felügyelet mellett. A szabadon kóborló libákat pénzbírság terhe mellett behajtották. Az utcán legelésző, gazdája mellett bóklászó kecske oly annyira mindennapos jelenség volt főleg a Szamárhegyen, hogy még a harmincas, negyvenes években is több festőnél váltak a képtéma részévé.

Kálvária tér. A XVIII. század második felében épült barokk kálvária. 1932 | fotó: Fortepan / Schermann Ákos

Ekkortájt a városháza udvarán volt a városi tenyészbika istállója. Innen hajtották ki minden nap a legelőre, amit a tanfelügyelő sérelmezett is mondván, hogy veszélyezteti az iskolába igyekvő gyerekek biztonságát. De az első világháború előtti években az akkor még földszintes városháza udvarán tartották a tenyészkanok és a tenyészbikák nyilvános árverését is. A múlt és a jövő találkozik össze abban a rendeletben, ami a „motoros járművekkel való sokszor veszedelmes, gyors közlekedés” miatt tilalmi táblákkal próbálta szabályozni, ill. bizonyos helyeken megtiltani e járművekkel való megállást, valamint az állatok etetését.

Nemkívánatos jövevények 1909-ben hernyók és lepkék képében veszélyeztették a lakosság szántóföldi növényeit és gyümölcsfáit. Elrendelték hivatalosan a lepkefogdosást, tíz élő lepke vagy báb után két fillér jutalmat ígérve. A számvevői jelentés szerint száztizenhatezer élő lepkét szolgáltattak be az emberek. A városi kasszából ezen a címen kifizetett összeg 232 koronára rúgott, ami a városi szülésznő egy havi járandóságának felelt meg.

Ilosvai Varga István festőművész lepkegyűjteményével

A városi bevételek forrásai is jól mutatják a száz évvel ezelőtti Szentendre karakterét, a még gyakorlatban lévő gazdálkodási ágakat. A dunai halászat, a dunai rév és a piaci helypénz beszedési jogát árverés útján értékesítették. A városi kasszát gyarapította az italmérési jogból származó jövedék. A lakosság adótartozásának behajtása végett 1909-ben segédvégrehajtó felvételét tárgyalja a képviselőtestület, mondván: „…gyümölcsérés és az aratás idején az adózó polgárok fizetőképessége a legnagyobb, ez időt a hatóságnak ki kell használnia az adók és köztartozások erélyes behajtására, erre azonban a városi végrehajtó egyedül nem elegendő…”, mert az ő dolga a sok iskola-mulasztási bírság behajtása is.

Péntek Ferenc református lelkész 1906-ban alapította meg magán polgári iskoláját öt tanárral és huszonöt diákkal. A város tanácsa erkölcsi kötelességének tartotta a tanintézmény támogatását, ezért a következő évben négyszáz korona támogatást nyújtott részére. Az alapító igazgató rövidesen internátussal bővítette az iskolát. A közoktatást ellátó négy felekezeti iskola mellett (katolikus, zsidó, szerb, református) 1908-ban hozták létre az iparostanonc iskolát. Az oktatásnak helyet adó római katolikus fiúiskola és a polgári iskola tantermeiben a világítás és a fűtés költségeit a város állta.

Az irgalmas nővérek zárdájának főnöknője a várostól a leányiskola tűzifa illetményének emeléséért és dajkatartási segély megszavazásáért folyamodott 1906-ban a városi testülethez. A korábbi 56 m3 failletményt felemelték 64-re, és megszavaztak 60 korona dajkatartási segélyt. A város saját földvagyonából a római katolikus és a görög iskolának hat-hat hold, a református iskolának két hold területet engedett át.

Az egészségügyet évtizedeken keresztül az 1908-ban hivatalát elfoglaló dr. Péchy Henrik új tiszti főorvos képviselte és látta el. Hivatalba lépése utáni évben bevezették a fizető betegekre vonatkozó szabályrendeletet. Az orvosi rendelőben nappal egy korona, éjjel két korona volt a vizit-díj. A háznál történő beteglátogatás nappal egy korona ötven fillér, éjjel három korona. Kéjhölgyek és halottak vizsgálata egy korona.

Kilátás Izbég felé, jobbra a Szent András-templom. 1927 | fotó: Fortepan / Storymap.hu

Izbégen a század elején kb. 180 házban hatszázan éltek. Amikor új közkút létesítéséért folyamodott a lakosság, a polgármester elutasították őket azzal, hogy meglévő nyolc utcai kút és a településen keresztülfolyó patak elegendő az ott lakok vízszükségletének kielégítésére. Másként vélekedett ez ügyben a tiszti főorvos, aki 1909. telén több hasi hagymáz esetet diagnosztizált, s ezért a jó ivóvizet adó közkutak gyarapítását javasolta a képviselő testületnek, valamint azt, hogy a város hozzon létre egy járványkórházat.

A közérdekű tudnivalók részben az újságokon keresztül, részben a még gyakorlatban lévő többnyelvű utcai dobolással jutottak el az emberekhez. Arra a felvetésre, hogy szűnjön meg a hírközlésnek ez utóbbi módja, ellenvetésként azt hozta fel a város vezetése, hogy „amíg az idősebb és magyar nyelvet nem értő városi lakosok ki nem halnak”, addig régi rend marad érvényben. A közrendet a rendőrkapitány, egy rendőrtiszt, húsz rendőr, egy főmezőőr, hét mezőőr, egy erdőőr és három erdőkerülő felügyelte.

Szentendrén több lap is megjelent ez idő tájt, melyekben a hirdetések adta lehetőséggel, reklámértékkel a század első évtizedében is éltek az emberek. A Szentendre és Vidékében hirdette magát a „Pathegráf villamos mozgófénykép színház”, ahol is minden vasárnap két órai kezdéssel „teljesen új műsor” várta a közönséget. Hamar megjelent azonban a konkurencia is, aki ugyancsak vasárnap és szintén két órára tette előadásainak kezdetét. A reklámszövegben nála már szenzációs műsorról, szenzációkeltő képről, érdekfeszítő és tanulságos előadásról szól a reklámszöveg. A két mozi között egyfajta üzleti verseny indult a látogatók megszerzéséért, ami azzal végződött, hogy a Pathegráf elment a városból. Ami viszont maradt, az a sajtó hasábjain zajló vita arról, arról, hogy a mozi károsan befolyásolja-e a fiatalság erkölcsi fejlődését vagy sem. „Ha már a mozit be nem csukhatjuk, annyit elvárunk tőle, hogy többet ne rontson, mint javít. Üzleti érdeknek az ifjúság erkölcseit alárendelni nem engedjük”, fogalmaz az egyik cikkíró a Szentendre és Vidékében az 1911-es esztendőben.
Hát, van új a Nap alatt?

Török Katalin, társadalomtörténeti kutató, helytörténész, művészeti író. 1970 óta él Szentendrén. 1990 és 1992 között a Szentendre és Vidéke felelős szerkesztője, majd 1997-től rendszeres szerzője helytörténeti, közéleti és művészeti témakörökben. 2003-ban Szentendre Város Közművelődési Díjban, 2010-ben Pest megye Közművelődési Díjban, 2016-ban Pro Urbe Szentendre díjban részesült. Az Érdekességek az 1000 éves Szentendre múltjából című rovata 2009-ben jelent meg rendszeresen a Szentendre és Vidékében, melyet weboldalunkon idén újra közlünk. Török Katalin jelen pillanatban is a Szentendre és Vidéke munkatársa.

Címlapkép: Kántor Andor: Tájkép, 1932 | az FMC tulajdona
Megjelent a Szentendre és Vidéke, 2009. június 12-i számában.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Történelem Szentendre utcáin című bejegyzéshez

Történelem Szentendre utcáin

Gyárfás Katalin tanárnő a diákjaival közösen kutatta a szentendrei zsidó közösség múltját. Munkájáról és a Zachor Alapítvány működéséről kérdeztük.