2020. 07. 13.

hétfő

SZENTENDRE időjárás

Mindegy, mit gondol a másik, tisztelem

2020. június 20., 18:23

A mediáció tipikusan két fél között segíti az elakadt kommunikációt, Vajna Virág és munkatársai azonban lassan húsz éve alkalmazzák ezt a technikát nagyobb közösségekben is, s ezáltal előznek meg, avagy oldanak fel zsákutcába torkolló konfliktusokat.

Hogyan tudtátok a mediáció módszerét közösségekre kiterjeszteni?

A 2000-es évek elején egy mediátor kollégánk sokat mesélt nekünk a települését behálózó folyamatos konfliktusokról. Érintett volt ebben a telefonszolgáltató, egy műanyaggyár, egy nagy kereskedelmi üzletlánc és persze a lakosok. Perek folytak, és rendszeresek voltak a jegyző felé tett bejelentések is. Mi pedig egyszer csak azon kezdtünk el gondolkodni, hogy a kezünkben lévő konfliktuskezelő eszközt nem lehetne-e szélesebb körre kiterjeszteni. Meg is kerestük egyenként az érintett szereplőket, elmagyaráztuk, hogy kik vagyunk, mivel foglalkozunk, mit jelent a mediáció, és az hogyan tudná segíteni őket a megoldáskeresésben. Szinte mindannyian nyitottak voltak, és már az első beszélgetésre 25-30 fő gyűlt össze.

Mi történt ezen az ülésen?

Először is lefektettük a részvétel szabályait. Eszerint senki sem minősíthet, nem kritizálhat, minden felszólaló véleményét meghallgatjuk, és aki beszél, ún. énközlésekben fogalmazza meg a gondolatait, ami azt jelenti, hogy a saját érzéseit, gondolatait öntse szavakba. Két alkalom volt az egész, de ahogy minden nézőpont elhangzott, a konstruktivitás egyből beindult – a nagy cégek pedig elkezdtek gesztusokat tenni a lakók felé (pl. az áruház „rájött”, hogy hajnali négynél későbbi időpontban is el tudja szállíttatni a szemetet). Őszintén szólva akkor még mi, mediátorok is nagyon meglepődtünk, hogy ez az egész ilyen gyorsan és szépen működésbe lépett.

Hogy lett ennek folytatása?

Jelen volt a település főépítésze is, akit teljesen lenyűgözött, amit látott, és elhatározta, hogy ezt a módszert alkalmazni fogja a saját szakterületén is, mert állandó konfliktusforrás volt a munkájában például egy-egy településrendezési koncepció elfogadása. Ő maga is elvégezte ezt a képzést, sőt, további 10-15 munkatársának a képzését is megszervezte. Ráadásul elkezdte a hírét vinni más önkormányzatok felé is.

Hová és milyen ügyekbe csöppentettek ennek nyomán?

Tihany volt az első település, ahol közösségi mediáció eredményeként született meg a településfejlesztési koncepció. A polgármester először nagyon tartott ettől az egésztől, azt mondta, annyi konfliktust tapasztalt már, hogy el sem tudja képzelni, hogy az érintettek majd békésen fognak beszélgetni. A félelme végül teljesen alaptalannak bizonyult, az együtt töltött három alkalom nagyon jól sikerült. Persze olyan is volt – egy hatóság képviselője, aki korábban kapott már jó sok hideget-meleget –, aki el sem mert jönni, és csak amikor hallotta, hogy az első ülésen senki nem bántott senkit, nézett be a másodikra. Akkor is azt mondta, csak fél órája van, aztán amikor látta, hogy a résztvevők – betartva azt a kevés szabályt, amelyek követését kértük – nyitottan és figyelemmel fordulnak egymás felé, úgy döntött, hogy mégis marad. Tihanynak azóta saját mediátora van, és ma már egyértelmű számukra, hogy melyek azok a helyzetek, amikor „összeülnek”. Tihanyban azóta számos helyzetben oldották meg a problémákat hasonló módon, mi eljöttünk a településről, de a módszer ott maradt.

Mi ennek a módszernek a „titka”, mitől működik?

Azt tapasztalom, hogy az embereknek az a legfontosabb, ha azt érzik, meghallgatták őket. Vagyis elsődlegesen soha nem az, hogy az legyen, amit ő akar. Azt szoktuk mondani, hogy egy közösségben, ahol nem jelenhetnek meg a „nem”-ek, ott az „igen”-eknek sem lesz súlya. És ezekben a körökben a „nem”-ek is kimondásra kerülnek, anélkül, hogy bármi visszafordíthatatlan történne. Sőt, leginkább az a jellemző, hogy a kimondott „nem”-ek és „igen”-ek egymáshoz közelítenek, és valami köztes harmadik születik meg, amit nevezhetünk kompromisszumnak. És azt is fontos hozzátennem, hogy ezek politikamentes helyzetek. Vagyis amikor valaki valamely párt képviselőjeként mutatkozik be, akkor megköszönjük az információt, de leszögezzük, hogy ebben a körben ennek semmiféle jelentősége nem lesz, mert elsősorban, mint emberek vagyunk jelen, és most nem elvi kérdésekkel, hanem egy konkrét üggyel, problémával állunk szemben.

Mennyire jellemző az általad már említett részvételi szabályok elfogadása?

Természetesen először mindenki rábólint, aztán menetközben akarva-akaratlanul megszegik. Mert mondjuk valaki mégiscsak belecsúszik abba, hogy a másikat minősítse, vagy felette ítéletet mondjon, de mi, mediátorok, éppen ezért vagyunk ott, hogy ilyenkor emlékeztessük az ülés megnyitásakor lefektetett szabályokra. Érdekes módon az még gyakrabban fordul elő, hogy ilyenkor egy másik résztvevő „rakja helyre” a trollkodót, mert azt mondja, „figyelj, itt ülünk már több alkalommal, keményen dolgozunk a közös megoldáson, és amit most csinálsz, az összes eddigi munkánkat visszaveti”. Ez az a hozzáállás, ami miatt a szakemberek között van egy nagyon fontos szabály, ami úgy szól: „Bízz a körben!”. Ezekben a körökben egy új nyelvet tanulnak meg a résztvevők, amiről az a tapasztalatunk, hogy nagyon gyorsan rá lehet érezni.

Miről szól ez a nyelv?

Arról, hogy teljesen mindegy, mit gondol a másik, tisztelem. És én is elmondhatom bármiféle tét nélkül, hogy mit gondolok, mert a véleményem számít, és amiatt semmiféle retorzió nem érhet. Tulajdonképpen attól működik ez az egész nagyon jól és nagyon hamar, mert ha valaki elkezd velem „szépen” beszélni, én is „szépen” fogok reagálni.

Mikor érzed, hogy sikeres volt egy-egy ilyen ülés?

Számomra már akkor „sikeres”, ha a felek eljöttek, és rászánták az idejüket a körre. Ez jellemzően háromórás, és a munkaidő végén kerül meghirdetésre, így már az óriási dolog, ha részt vesznek rajta. Nagy visszavető erő ebben az elhatározásban, hogy sokan azt hiszik, valamiféle lakossági fórumra érkeznek, aztán már az első pillanatban meglepődnek, hogy körben ülünk, és a polgármester vagy az önkormányzat képviselője is csak egy a sok résztvevő közül, és ugyanolyan széken ül, mint bárki más. Visszatérve a kérdésedre, azt hiszem, nem is az számít igazán, hogy én mit gondolok sikernek, hanem hogy a résztvevők hogyan állnak fel. Ami nem jelenti azt, hogy ilyenkor mindenki szuper boldog. Az is ér, ha úgy zárjuk le, hogy végül nem született egyetértés a témában, de a hangulat egész más lett, sőt, a résztvevők el tudták fogadni, hogy a dolgok jelen állása szerint még nem tudtak döntést hozni. Azt kell mondjam, abból még bajt nem láttam, hogy emberek külső segítséggel leültek beszélgetni a közös ügyükről.

Miért nem megy ez külső segítség nélkül?

Ezt a fajta kommunikációs nyelvet – vagyis, hogy hogyan hallgatom meg és fogadom el a másikat, illetve hogyan beszélek minősítés nélkül – még nem igazán ismerjük, mondhatni, most tanuljuk. Ha erre minél többen ráéreznénk, egyre kevésbé lenne szükség arra, hogy harmadik személyek moderálják a beszélgetéseinket. A legjobb az lenne, ha ezt a nyelvet már óvodáskorban elkezdenénk megtanítani a gyerekeinknek, sőt, ha a gyerekeink nevelői, tanítói, tanárai is elsajátítanák. Egyre többször fordulnak hozzánk iskolák, mert úgy érzik, zsákutcába jutottak, és nem találják a kapcsolódást a diákokkal. Nemrég egy iskolaigazgató mondta azt nekem, hogy „Tudja mi ez az intézmény, Virág?! Egy mauzóleum, ahol már semmi sem életszerű, új módszerek kellenének”. És milyen egyszerű lenne lelépni a katedráról, kört alkotva leülni a gyerekekkel, és őszinte figyelemmel feltenni a kérdést: „Hogy vagytok?”

A mediáció eszközei átvihetők a mindennapi életünkbe?

Azt mondják, a mediáció egy konfliktuskezelései módszer, de véleményem szerint ez elég szűk értelmezés. Ahogy már említettem, én ezt egy kommunikációs eszköznek, egy nyelvnek tartom, ami egyben ránézést is jelent a világra, vagyis egyfajta életszemlélet is. Az én mindennapi életemet nagyon megkönnyíti, mert ezt a nyelvet nemcsak a munkám során, de a családban is használni tudom. Ami persze nem jelenti azt, hogy állandóan nyugodt vagyok, és nincs olyan pillanat, amikor felkapom a vizet, de viszonylag hamar fel tudom ismerni, hogy most épp egy konfliktushelyzetben vagyok. Ha azt mondom a kamasz gyerekemnek, hogy „Olyan rendetlen vagy, pakolj már végre össze!”, egyrészt nem motiválom, másrészt a köztünk lévő távolság is csak nő. Ellenben, ha úgy nyitok, hogy „Figyelj, nekem fontos lenne, ha bizonyos időközönként rendet hagynál magad után, mi az, ami számodra vállalható?”, akkor arra választ fogok kapni, és ha azt mondja, hogy havi egyszer, már előrébb léptünk. Vagyis ez az egész nem azt jelenti, hogy ami nehéz, arról nem beszélünk, és azt sem, hogy az erősebb jogán lenyomunk valamit a másik torkán, hanem azt, hogy másképp beszélünk róla. Nincs támadás, nincs kritika, nincs hibáztatás, nincs múltban vájkálás, mert ez mind bizonyítottan kontraproduktív. Csakis a jelent nézzük, az adott problémát, hogy azt, egymást partnerként kezelve, hogyan tudjuk közösen megoldani.

Közösségi mediáció – A közösségi mediáció azon az elven alapul, hogy a helyi problémákat és konfliktusokat a helyi közösségek tagjai tudják a leghatékonyabban megoldani, feloldani. Számos vitás helyzetben nyújthat alternatív megoldást a jogi, hatósági eljárások helyett. A közösségi mediáció azonban nemcsak akkor hatékony eszköz a közösség kezében, ha már kialakult konfliktus van, hanem akkor is, amikor valamilyen lényeges kérdésről, ügyről a közösségnek beszélnie, adott esetben dönteni kell – ilyen értelemben, konfliktusmegelőző szerepe is van. A mediáció párbeszédet termet a közösségen belül, együttműködési folyamatokat indít el, segít a közösségi kapcsolatok helyreállításában és megerősítésében.     

NÉVJEGY

Vajna Virág jogász, mediátor, egy chicagói ösztöndíj keretében ismerkedett meg az ún. alternatív konfliktuskezelési technikákkal, és kezdett el mediációval foglalkozni. Mediátorként és trénerként 20 éve foglalkozik a mediáció és az egyéb resztoratív módszerek hazai alkalmazásával. Elsősorban párkapcsolati, közösségi és iskolai ügyekben dolgozik mediátorként. 15 éve képez mediátorokat, számos egyetemen óraadó tanár, mediációt és alternatív konfliktuskezelést tanít. Virág 18 éve él Szentendrén férjével és két gyermekével.