Idén szeptemberben immáron 6. alkalommal kerül átadásra Szentendre Ifjúsági Érdeme, a Gizella-díj. A díj átadója 2019. szeptember 27-én pénteken 18 órai kezdettel lesz a Városháza dísztermében.
Évkezdő egyeztetést tartott az önkormányzat az oktatási intézmények vezetőivel 2019. szeptember 5-én, a Városháza dísztermében.
A tanév nyitányaként, ünnepélyes keretek között adták át a Szentendrei Ferences Gimnázium megújult közösségi tereit 2019. szeptember 3-án. A felújításnak köszönhetően megújult a rendház, a tetőtéri közösségi terem, a teljes igazgatósági szárny. Tágas, világos, modern előcsarnok, tanári szoba és irodák fogadják a diákokat-oktatókat idén szeptembertől.
Az idén már 20. éve működő szentendrei gimnázium tanévkezdésre új, háromszintes épületszárnnyal bővült. A 620 négyzetméteren négy osztályterem kapott helyet, kialakítottak egy tornaszobát öltözőkkel, két tanári szobát, egy nyelvi labort és egy újabb informatikatermet.
2005 óta, tehát immár 14. éve vesz részt a Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete szervezésében szentendrei csapat az izgalmas, 14 európai ország kisvárosait képviselő Európai Népek Fesztiválján, melynek minden évben más tagország ad otthont, s melyet 2011-ben nálunk is megszervezett az egyesület (reméljük, még sokan emlékeznek a rendezvénynek – a folyamatos esők ellenére – fergeteges hangulatára!).
Megkezdődött az idei tanév a szentendrei iskolákban is! Idén Szentendre 7 általános iskolájában közel 400 elsős kezdte meg a tanévet. Szentendre valamennyi iskolájában, minden első osztályost meglepetés várt: a kisdiákok a város logójával díszített, színes tornazsákot, s benne ajándékokat kaptak. Ezzel a gesztussal a városvezetés és az önkormányzat azt szeretné kifejezni, hogy bár a fenntartói szerepkör lényegesen szűkült az elmúlt években, fontosak számukra a szentendrei iskolákban tanuló diákok és pedagógusok.
Gyermekes családoknak szóló tematikus aloldal indult a város hivatalos honlapján Gyerekoldal címmel,…
Örömmel jelezzük, hogy immár tizenötödik félévéhez érkezett a Milton Friedman Egyetem és a Szentendrei Önkormányzat különleges vállalása, a szentendrei 50+os szenioroktatás. A http://korkozpont.szentendre.hu oldalon az elkövetkezendő napokban részletesen közzétesszük azon kurzusok listáját, amelyekre az 50 év feletti szentendrei és környéki lakosok 10.000 forint/fő tandíj befizetésével jelentkezhetnek.
A Dunakanyari Család- és Gyermekjóléti Intézmény és a Philanthrophy Alapítvány iskolaszergyűjtést sz…
Fennállásának 10. évébe lépett a Szentendrei Móriczos Öregdiákok Egyesülete (SZMÖRE). Az Egyesület a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban, az alapítást követően 1955-59-ben tanuló egykori diákok kezdeményezésére jött létre.
Szentendrén lakó, itt tanuló, de bárhol sportoló, általános és középiskolás diákok kimagasló tanulmá…
A szentendrei önkormányzat nyári napközit szervezett a városban 2019. június 24. és július 12. között a városi iskolák pedagógusainak bevonásával. Az idén a Rákóczi iskola adott helyet a 3 hetes tábornak, amelyre közel 300 gyerek jelentkezett. A tanárok szervezésében változatos programok várták a kisdiákokat, valamint a városi intézmények – a V8 uszoda, a P’Art Mozi, a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár és a Tourinform Iroda – is várták a csoportokat ingyenes, illetve kedvezményes foglalkozásokkal, programokkal.