Ugrás a tartalomhoz

Gizella-díj 2019

Idén szeptemberben immáron 6. alkalommal kerül átadásra Szentendre Ifjúsági Érdeme, a Gizella-díj. A díj átadója 2019. szeptember 27-én pénteken 18 órai kezdettel lesz a Városháza dísztermében.

A díjat Kellár F. János Immánuel alapította 2013-ban, a díj érdemrendjét pedig Pistyur Imre Munkácsy-díjas szobrászművész tervezte. A díjra minden évben a szentendrei általános iskolák állíthatnak jelölteket a diákjaik köréből. A díj nem tanulmányi eredményeket hivatott elismerni, hanem olyan emberi értékeket, mint az önzetlenség, tolerancia, segítőkészség, becsületesség, áldozatkészség, a környezethez való pozitív hozzáállás, vagy maga a szeretet.

„A példamutatás az egyik legfontosabb dolog. Példaállítással azt bizonyítja az ember, hogy a külső ráhatások ellenére, a körülményektől függetlenül is el lehet érni, meg lehet valósítani kitűzött nemes céljainkat és főként azt, hogy érdemes!”

A díj átadója 2019. szeptember 27-én pénteken 18 órai kezdettel lesz a Városháza dísztermében. Az ünnepi műsorral egybekötött eseményt állófogadás zárja majd, melyre a belépés természetesen ismét ingyenes. Arra kérnénk mindenkit, hogy adják hírét az eseménynek, s jöjjenek el megtapsolni a gyerekeket, együtt örülni mindazokkal, akik mind győztesei lesznek ennek az eseménynek.

A helyszínt Szentendre Város Önkormányzata biztosította, amit a szervezők ezúton is köszönnek!

www.gizelladij.hu

További cikkeink a témában