Ugrás a tartalomhoz

Nyári napközis tábort szervezett az önkormányzat

A szentendrei önkormányzat nyári napközit szervezett a városban 2019. június 24. és július 12. között a városi iskolák pedagógusainak bevonásával. Az idén a Rákóczi iskola adott helyet a 3 hetes tábornak, amelyre közel 300 gyerek jelentkezett. A tanárok szervezésében változatos programok várták a kisdiákokat, valamint a városi intézmények – a V8 uszoda, a P’Art Mozi, a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár és a Tourinform Iroda – is várták a csoportokat ingyenes, illetve kedvezményes foglalkozásokkal, programokkal.

Volt kézműveskedés, séta a Hajógyári szigeten, kirándulás a Budakeszi Vadasparkba és a Veresegyházi medveparkba, a TDM városi vezetett sétáin pedig Szentendre titkait kutatták. Megismerkedtek a bowlingozással, illetve a vadonatúj, tetőteraszi minigolf pályával a V8 uszodában, sőt, számháborút is játszottak Pilisszentlászlón. A könyvtárban olvasgatás és érdekes foglalkozások várták a gyerekeket, az Art Capital múzeumpedagógiai foglalkozásaival közelebb kerültek a művészethez, a P’Art moziban a filmművészethez. A vidám és tartalmas hetek alatt a gyerekek a kulturális és sportprogramok mellett sütöttek-főztek is: finom sütemények és pizzák készültek közösen, és a Skanzenbe is ellátogattak, ahol kipróbálhatták a kenyérsütés fortélyait. Végül, de nem utolsósorban: a három hét alatt összesen 854 gombóc fagyit ettek meg!

A családoknak a tanév közben megszokott étkezési díjon felül mindössze heti 2000 forintot kell fizetni a táborért, ami mellé az önkormányzat gyermekenként ugyanennyi összeget adott, amit a tanárok a diákokra fordíthattak. A pedagógusok díjazását is az önkormányzat finanszírozta a tábor ideje alatt.

Képünk illusztráció.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.