Kilencedik alkalommal rendezték meg a V8 wellness részlegében a szaunamesterek világbajnokságának magyar fordulóját. Idén tizenkét egyéni versenyző és hat csapat küzdött meg azért, hogy bejusson a döntőbe.
A Vinczemill manufaktúrát és Vincze Lászlót itt Szentendrén senkinek nem kell bemutatni. A legkiemelkedőbb művészek, írók, költők és közéleti személyiségek fordultak meg a papírműhely kis galériájában, ahol három havonta új tárlat nyílik.
Három évvel a művész halála után, Berend Iván (1940–2022) képzőművész életművének eddigi legátfogóbb bemutatására kerül sor szeretett Szentendréjén.
Szentendrétől elválaszthatatlan Barcsay Jenő alakja, akinek portréit most a Ferenczy Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők.
Az ősi ünnepet, az Ivan dant idén is Szent Iván éjszakáján, június 21-én tartja Szentendre Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata. Mint köztudott háromszáz éve ez a városunk búcsúja is, amelyet a dalmát közösség őrözött meg az utókor számára.
Június 14-én, szombaton a Japánkertben rendezték meg a „Természetes rezdülések” című művészeti és hangterápiás eseményt, ahol a művészet, a természet és a meditáció találkozott különleges harmóniában.
Jövőre ünnepli fennállásának századik évfordulóját a Szentendrei Régi Művésztelep. Szentendre, a festők városa – megszületéséhez jelentősen hozzájárult az a több mint száz művész, akiknek munkássága a művésztelephez kötődött.
Márciustól Szentendre központjában találjuk a Szentendrei Lakástárlat Galériát, a Fő téren. Az állandó tárlatok mellett folyamatosan vannak programok is a galériában.
A fél évszázados múlttal rendelkező Vajda Lajos Stúdiónak január 17. óta új elnöksége van. Céljuk, hogy mindaz, amit a pinceműhely számukra a mai napig jelent, fennmaradhasson és tovább fejlődhessen.
Szentendre művészei és alkotásaik lépten-nyomon felbukkannak a város galériáiban. múzeumaiban.
Hires emberekkel és helytörténeti érdekességekkel ismerteti meg az érettségizőket a város kiadványa.
Május 7-én láthattuk a könyvtár színháztermében a Burn out baby című előadást. Ónodi Eszter színésznővel az előadás után beszélgettünk a női vezetőkről, kirúgott menedzserekről, „aha-élményekről”, trolibusz sofőrökről és negatív színházi karakterekről.