Tizenvalahány éve egyszer azt találtam mondani, ha lenne rá lehetőségem, én Szentendrén egy „fül” lennék, aki mellé le lehet ülni, akivel meg lehet inni egy kávét és aki mellett le lehet tenni a gondokat. Aztán ezt elfelejtettem, és amikor már jóval 30 fölött elvégeztem a Pünkösdi Teológia coach képzését, egy barátnőm emlékeztetett rá.
A „pados” beszélgetés ötlete egy TED előadásban [Technology, Entertainment, Design globális konferenciák keretében tartott előadások, „ideas worth spreading”, avagy „terjesztésre érdemes gondolatok” hívószóval – a szerk.] hallottakból született meg bennem. Az előadó egy afrikai országról mesélt, ahol az idősek gyakran kiülnek padokra, ahová melléjük lehet ülni beszélgetni, aminek aztán számtalan pozitív hozadéka lett mindkét félnél.
Emlékszem, 2019 júliusában írtam ki először a Szentendre Blogolra, hogy ki vagyok és hogy heti egy alkalommal szívesen beszélgetek bárkivel, aki annak szükségét érzi. Voltak szkeptikus hangok is, de alapvetően lelkes volt a fogadtatás, olyannyira, hogy augusztusban már csak október végére tudtam időpontot adni.
A legelső alkalommal a János utcai öreg hársfa alatti padot jelöltem meg helyszínként, de túl forgalmasnak bizonyult a környék. Egy darabig a Japán kertben találkoztam a hozzám fordulókkal, ma pedig egy nagyon csendes környéken, Izbégen várom a beszélgetni vágyókat.
Ez egy egyszeri alkalom, és ami itt elhangzik, az kettőnk között marad. Mindig megkérdezem, hogy szeretne-e mesélni, vagy kérdezzek. A legtöbbször az utóbbit választják, pedig talán ez a nehezebb. Ugyanakkor a kérdésekre összeszedett válaszokat kell adni, ami fókuszálásra késztet. És talán ez a lényege az egésznek! Különösen, amikor azt kérdezem, „volt-e már ehhez hasonló nehéz eseted, amit sikeresen megoldottál?”, ugyanis ilyenkor a válasszal sok esetben felismerések is megszületnek. Szoktam is mondani, „én nem tudlak megváltoztatni”, de azt meg tudom mutatni, hogy miként viszonyulj másként a dolgokhoz.
Azt tapasztalom, az emberek többsége magányos. Amikor magányosak vagyunk, a fókusz önmagunkon van. Viszont amíg nem tudunk a magunk által épített falak mögül kilátni, addig ez az érzés csak erősödni fog. Csakis abban a pillanatban néznek majd ránk másképp a körülöttünk élők, ha mi is nyitni tudunk. Van egy evangéliumi alapvetés (Lukács 6,31), amit mindenkinek fel kellene ismernie: „viselkedj úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled viselkedjenek”.
A pados beszélgetéssel nem pácienseket gyűjtök, sok mindenkivel azóta is tartom messengeren a kapcsolatot. Valahol ott van a különbség a kettő között, hogy míg erre az egyszeri alkalomra még „kereső” emberek jönnek, addig Varnyú Böbe coach-hoz már olyanok, akik elszántak abban, hogy kőkeményen dolgozzanak magukon, az elérni kívánt változáson.
Sajnálom, hogy nem tudok „előtte” és „utána” fotót készíteni a velem beszélgetőkkel. Megfigyelhető, hogy a beszélgetés alatt valahogy átalakul, felvillanyozódik az arcuk.
Pedig igazából nem történik semmi kézzelfogható.
Azt kívánom, hogy egy nap Szentendre tele legyen padokon beszélgető emberekkel, akik egymásra figyelnek.
Varnyú Böbe
diplomás coach, megoldásfókusszal és keresztényszemlélettel
www.hittelcoacholok.hu
„Én azért dolgozom, hogy ne legyen rám szükség” – vallja. Hittel coachol, de nem térít. Mint mondja, a keresztény szemlélet az eszköztárát határozza meg.
Felnőtt fejjel, anyaként végezte el a Pünkösdi Teológiai Főiskola coach- és vezetőképzését, amit élete egyik legjobb döntésének tart. A hozzá érkezőknek már az első pillanatban elmondja, nem ő fogja a helyzetüket megoldani, ugyanis a kulcs a saját kezükben van. Amit Böbe ad, az nem más, mint empátia és figyelem.
Névjegykártyáján ez áll, „Értékes vagy!”. Arra törekszik, hogy ezt a tudatot erősítse minden hozzá forduló emberben.
Fotó: Deim Balázs
További Szentendrei Arcképek ITT.
