Killárné Jámbor Anikó, az Egyesület elnöke épp fát pakol, amikor megérkezem, karbantartó munkatársával, Gábriel Zoltánnal együtt. 

– Ilyenkor télen sok tüzelőre van szükségünk, hogy fűtsük a kölyökházat, cicaházat, az irodát, a kiszolgáló helyiségeket – magyarázza és azonnal be is vezet a kölyökkutyák otthonába. Rögtön az első kennelben öt kölykével itt éldegél egy kis fekete, szomorú szemű anyakutya. A gazdája kikötötte őt, hogy ne csavarogjon el, mert a szomszédok panaszkodtak rá. A kis kölykök azonban így nem érték el az anyjukat, úgy kellett újra egymáshoz szoktatniuk őket. Most már jobb a helyzet, a kicsik megnőttek, megerősödtek. 

– A kisebb termettel született kutyák szerencsésebbek, rajtuk könnyebben esik meg majd valakinek a szíve – mondja a sorsukról Anikó. – A nagyobb testű kölykök nem olyan kelendőek, kevésbé várható, hogy örökbe fogja fogadni őket valaki. Lehet, hogy árva marad közülük több is. Az ilyesfajta tragikus történeteket meg lehetne előzni az ivartalanítással. Az egyesület maga is szokott ivartalanítási akciót hirdetni, amiről a  közösségi média felületein keresztül értesülhetnek az érdeklődők. A következő akció legközelebb tavasszal lesz.

A kölyökházban más munkák is folynak, a kinti kifutót járólapozzák, hogy végre ne a sárban dagonyázzanak a kicsik, és ne folyjon be az esővíz az épületbe. Mindig van mit csinálni, a kutyák adnak épp elég feladatot. Erdei Dóra kutyatrénerrel folytatjuk tovább a beszélgetést, aki több mint másfél éve kezdett el kutyákat sétáltatni a menhelyen, aztán addig-addig sétáltatta őket, hogy végül otthonába fogadott közülük egyet, Bobbyt, sőt értő-érző szemléletű kutyatréner is vált belőle. 

Óriási szükség van a trénerek munkájára, mert ezek a mentett kutyák nagyon sok testi-lelki sérülést hordoznak, elvesztik az emberekbe vetett bizalmukat, olyan félénkek és visszahúzódóak vagy épp agresszívek lesznek, hogy ezzel lehetetlenné válik, hogy újra gazdára leljenek.

Varázsszőnyegen 

– Van egy kis varázsszőnyegünk – meséli erről Dóra. – Itt feladatokat kapnak, sok simogatást, bátorítást, dicséretet és jutifalatokat, de van, hogy megpihenünk rajta. A cél, hogy újra visszaszerezzék az önbizalmukat. Volt olyan kutya, aki egyáltalán nem mert kilépni a kennelből, annyira rettegett. Hosszú időbe telt, mire végül kimerészkedett a mi kis varázsszőnyegünkre. Mostanra sikerült elérni, hogy boldog, ha ott lehet. A bizalom visszaépítése komoly tréneri feladat. Néha az is nagy munka, hogy megtanítsuk őket a szemkontaktus felvételére. Mert a bántalmazott, bizalomvesztett kutyák már rá sem mernek nézni az emberre, csak összehúzzák magukat, néznek lefelé. Amikor újra meg tudják ezt tenni, mert ismét elég erősnek érzik magukat ehhez, akkor már jó úton járunk. 

Önkéntes sétáltatók

Közben egy nyugdíjas férfi közelít felénk, bátortalanul néz körbe, még csak másodjára van itt, azért érkezett, hogy önkéntesként kutyát sétáltasson. Dóra az állatgondozóhoz kíséri, és vele együtt mi is belépünk a felnőtt kutyák kenneljei közé. Óriási csaholás támad, mindenki figyelmet, simogatást szeretne, és persze sétát a szabadban. Dóra a ketrec rácsain át mindegyiket megérinti, szól hozzájuk, pedig több tucat eb lakik itt. Ma hétköznap van, kevés önkéntes ér rá, ezért közülük csak egy lesz az a szerencsés, aki most sétálni indulhat. A gondozók számontartják, ki mikor volt utoljára a szabadban, valamint azt is, ki igényel speciális törődést, és ezért csak a gondozók vagy a kutya által már nagyon jól ismert önkéntesek sétáltathatják. Ma Ganja lesz az, aki beleszagolhat a mező illatába. Az önkéntes segítő már pórázon kapja meg. Elkísérjük őket egy darabon a környező dimbes-dombos tájon, lassan megyünk, mert Ganja, mindenhol megáll, a lábával kapar visszafelé. Az erőteljes, zsemleszínű eb húzza alkalmi gazdáját a mező, a fű, a szagok felé, és csak egy kicsit később nyugszik meg. 

– Úgy sétál, hogy nem vesz rólam tudomást – kommentálja Dományi János –, de nem baj, tudom, hogy a barátsághoz idő kell. 

János elmeséli, hogy Csillaghegyről érkezett, nemrég elvesztette a kutyáját, és hiányzik az ebtárs, és a lábából azok a kilométerek, amelyeket együtt tettek meg. Úgyhogy most itt van, és tudja, hogy előbb-utóbb ő is egy kutyával fog hazatérni. 

Az Árvácska suttogója

Barta Sándor viszont már két éve jár ide, de még egy kutyát sem vitt haza. Minden nap itt van, és az összes kutyát ismeri. Az Árvácska suttógójának is nevezik, mert szinte az összes problémásabb kutyával sikerült bizalmi kapcsolatot kiépítenie. Itt van például a nagytestű Benji, akihez sokáig nem léphetett be. Aztán egy nap beszökött hozzá egy kisebb termetű kutya, ki kellett menekíteni. Az állatgondozóval együtt próbálkoztak. Kinyílt az ajtó, Sándor belépett, a nagy megkapta a kicsit, Sándor ezt nem tudta megakadályozni, de a következő pillanatban megragadta az állat nyakörvét, és a kutya nem akarta onnan kiszakítani magát. Sándor el is indult vele másnap sétálni, mára pedig már a legnagyobb barátságba keveredtek.

Sándor nekem is mesél a kutyákról, honnan jöttek, mit csináltak, mi történt velük. Azokról például, akiket már örökbe fogadtak egyszer, de aztán mégis visszahozták őket. Egy idős hölgyet például úgy elhúzott az egyikük, hogy elesett, és akkor újra visszakerült az Árvácskába. Aztán volt olyan, akit kölyökként vittek el, aztán a kölyök megnőtt és erőteljes és mindenkire ugató nagy kutya lett belőle, akit már nem tudtak szeretni… – sorolja a szomorú történeteket. 

– És önt – kérdezem – mi hajtja ide minden nap? 

– Nekem is volt egy kutyám öt éven át. Amikor elvesztettem, akkor kerestem meg az egyesületet. Persze, én is kísértésbe estem, hogy hazaviszek egyet. De ha így tennék, akkor csak azzal az egy kutyával tudnék foglalkozni, akkor csak őt sétáltatnám. Békásmegyeren lakunk panellakásban, már nem maradna időm másik kutyára. Úgy gondoltam, hasznosabb, ha minden nap kijövök hozzájuk, és mindegyikükkel foglalkozom. 

Kutyasors

Közben megfőtt a kutyaeledel, ami ma húsból és zöldségekből áll. Nagyobb műanyag edényekben hűtik itt a szabadban és csak délután kapják meg az állatok, de a szag sokak figyelmét felkelti. Ezalatt egy csapatépítő program is zajlik a telepen, melynek keretén belül legtöbbször kutyákat sétáltatnak az ide érkezők, most is többen várják, hogy kapjanak egy kutyát és elinduljanak kalandos sétájukra. Sok cég érkezik a menhelyre önkéntes napra, egyre több szervezetnél van már erre is lehetőség, hogy a dolgozók évi egy-két munkanapot önkénteskedéssel töltsenek el.

Anikó, az egyesület elnöke azt meséli, nagyon népszerű lett ez a különleges lehetőség, és nekik nagy segítség, mert ilyenkor a sétáltatás mellett sok adományt, eledelt, felszerelési eszközöket kapnak. Nemsokára szalad a dolgára tovább, de még Dóra lelkére köti, hogyha csörög a telefon, mondja meg, nem tudnak fogadni senkit. Teltház van. 

– Kelet-Magyarországról is sok kutya kerül hozzánk – mondja a sorsukról Anikó. – Ott ugyanis más a kutyatartási kultúra, hogy finoman fogalmazzak. Nemrég került például ide Boo kutya, könyörgött a gondozó, hogy fogadjam be, mert ha nem, akkor már nem maradhat tovább életben. Hát mit mondhat ilyenkor az ember?

Rist Lilla

Amivel segíthetnek:

• Pénzadományok által az egyesület számlaszámára: MBH Bank, számlaszám: 64700076-10006234
• Nagyáruházak, a Fressnap gyűjtőpontjain tárgyi adományokkal
• Tárgyi adományokkal: főképp száraz és nedves junior tápok, vitaminok, táplálékkiegészítők (pl. Gastroferm), bolha, kullancs- és féregirtók, természetes anyagokból készült törölközők, plédek, kutyaházak, tisztító, takarító, fertőtlenítő szerek szükségesek
• Önkénteskedéssel: nagyon várják azokat az önkénteseket, akik hétköznap is tudnak jönni, hogy sétára vihessék a kutyákat.

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. december 6-ai lapszámában jelent meg.

Fotó: Deim Balázs