Hagyományaink tovább örökítése generációról-generációra nem csak kultúránk ápolása miatt fontos. Az ünnepek, szokások megtartása segít abban, hogy kialakuljon a MI- tudat, a közösséghez való tartozás érzése, ami hatalmas erőt és lendületet ad életünknek.
Őseink, elődeink kultúrájának, szokásainak megismerése már gyermekkorunktól kezdve fontos részét képezik életünknek, ezért lapunk megkereste Szakács Adrienn krízistanácsadó szakpszichológust, hogy beszéljen nekünk az ÉN- és a MI- tudat kialakulásáról, szerepéről.
– Nagyon fontos az egyén számára, hogy definiálni tudja saját magát, ki is ő valójában, miben hasonlít másokra és miben különbözik tőlük, mert így alakul ki az ÉN-tudat. Emellett az is lényeges, hogy milyen csoportnak vagy közösségnek vagyok a tagja, mint egyén. Az ember társas lény, ezért nemcsak önmaga definiálása fontos a számára, hanem annak a közösségnek a meghatározása is, amelyikhez tartozik. A MI-tudat érzése nélkülözhetetlen a kiegyensúlyozott személyiségfejlődéshez.
Ha egy nemzetről beszélünk, akkor annak a himnusza, a zászlója, az ételei mind-mind ebbe a rendszerbe tartoznak. Ez utóbbiak például alapvető jelentőségűek mindennapi életünk megéléséhez. A tudatunkban az emlékek különböző illatokhoz, hangokhoz, fényekhez, ízekhez kapcsolódnak, így az ételek sok emléket hívnak elő bennünk. Nem véletlen például, hogy a különböző családi események: a karácsonyi vacsora, a húsvéti böjt, a szülinapi ebéd, a ballagási ebéd, a keresztelő vagy a halotti tor, egy-egy nagyobb esemény az étkezéshez kötődik, ahol fontos szerep jut a különböző hagyományoknak. A kulturális tudatnak és emlékezetnek szerves részét képezik azok a nemzeti szokások és hagyományok, amelyek az egyént, az ÉN-t MI-vé, azaz egy közösség részévé varázsolják, s ennek köszönhetően élhetjük meg a valahova tartozás érzését. Tehát hogyha megkérdezik tőlünk, hogy kik vagyunk, az egyéni jellemzőink mellett mindig felsoroljuk azokat a számunkra fontos közösségeket is, ahová tartozunk, például hol születtünk, hol lakunk, hova jártunk iskolába, mit sportolunk, kórustagok vagyunk vagy nem, festünk vagy horgászunk. És ha megismerünk valakit, akkor az is fontos számunkra, hogy tudjuk, ő hova sorolja be magát. Mindannyian úgy működünk, hogy emlékeink, korábbi tapasztalataink és ismereteink révén léteznek elméleteink, sémáink, amik segítenek eligazodni a világban és az emberi kapcsolatok között egyaránt. Pontosan ezek miatt az emberekben tudat alatt is munkálkodik egyfajta törekvés az emlékek és hagyományok életben tartására. Érdemes tehát a családon belül is az apró emlékeket, szokásokat, hagyományokat fenntartani. Kiváló ötlet a nagyiktól, dédiktől vagy édesanyánktól tanult recepteket – melyek generációról-generációra öröklődnek tovább – egy kis füzetbe gyűjteni (vagy akár meséket, történeteket is). Így kialakul egyfajta azonosságtudat az őseinkkel, családunkkal kapcsolatban. Az is remek ötlet, ha régi fotókat teszünk a falra az otthonunkban, hiszen ezek is emlékeztetnek a hovatartozásunkra. A gyermekek számára szinte nélkülözhetetlen, hogy megismerjék elődeiket, a gyökereiket, hogy honnan származnak, hiszen személyiségük még kialakulóban van, és ez megalapozza, hogy életük nyugodt és kiegyensúlyozott legyen, ne érezzék magukat gyökértelennek.
A Szakács Adrienn által elmondottak alátámasztására álljon itt egy helyi példa. Szentendrén és környékén a magyarok mellett számos nemzetiség élt és él: szerbek, horvátok, németek, szlovákok, görögök, akik mind-mind egyfajta közösséget építettek a városban. Még ma is láthatjuk leszármazottaikat rendezvényeinken, ahol saját zenekarral, táncházzal, ételekkel várják az érdeklődőket, ami azért is fontos számukra – és tegyük hozzá, mindannyiunk számára –, mert minden ilyen alkalom segíti a MI-érzés és -tudat fenntartását, megőrzését. Az életünk folyamán mindig kisebb-nagyobb közösségekhez tartozunk. Kezdődik a családdal, folytatódik az óvodával és iskolával, a munkahellyel, lakóhellyel, s nem utolsó sorban a társadalommal, a nemzettel, amelybe beleszülettünk. Mindezen közösségek szabályrendszeréhez, értékeihez, hagyományaihoz igazodunk és alakítjuk életünket.
Vízer Helga
Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/10. számában.
Fotó: pexels.com
