A HÉV Filatorigát és Szentendre közötti szakaszát 1888-ban adták át. Kis idő múlva már olyan népszerű vonalnak számított, hogy az induló vonatok mennyisége kevésnek bizonyult az utazóközösség igényeinek kielégítésére. „Az elmaradhatatlan panaszok természetesen megint a közlekedési viszonyok ellen hangzottak el” – írja a Pesti Napló egy dobogókői riportban, 1927-ben. „A nyári menetrend premierje bizony meglehetős gyengén sikerült. A vonatok, dacára annak, hogy a vasárnapot három erősen hűvös nap előzte meg, ami a kirándulók nagy részét tartotta otthon — zsúfolva jöttek s ha a MÁV és a HÉV nem keres egy gyors megoldást, a következő hetekben már tűrhetetlen lesz a helyzet. A szentendrei vonalon a vonatok már Pomázon zsúfolásig megteltek s a többi állomás közönsége már csak korlátolt állóhelyre számíthatott.„

A szerelvények többszöri cserén, a sínek felújításokon estek át, a HÉV pedig a főváros és Szentendre közötti közlekedés egyik legkedveltebb eszköze maradt. Az utazási lehetőséget a ’80-as években a „HÉV-vel a szabadba!” jelszóval reklámozták, erről így ír a Turista Magazin 1987-ben: „A „HÉV-vel a szabadba!” jelszó azért is volt sikeres, mert a helyiérdekű vasutakkal a város szívéből valóban rövid idő alatt hegyek, erdők közé, vízpartok mellé utazhatott a turista, s már a HÉV-állomástól megkezdhette a kirándulást. A jelszó szellemét tükrözte a HÉV- szerelvények szép zöld színe is.„

A másik fontos elem, ami közlekedési szempontból összeköti Szentendrét Budapesttel, a 11-es főút, ami már a háború éveiben is jelentős forgalmat bonyolított.

Szentendrén szintén forgalmas autóút volt a Somogyi-Bacsó part (a mai Dunakorzó), amit a behajtási tilalom előtt hétvégente megtöltött a kígyózó autósor. Már az ’50-es években is korszerű aszfalt borította, ami biztosította a zötykölődésmentes utazást, valamint könnyen elérhetővé tette a város legkedveltebb éttermeit és attrakcióit.

Egy ideig a belvárosban is az autósok érdekei győzedelmeskedtek: több macskaköves utcát leaszfaltoztak, hogy könnyebbé váljon a gépjárműközlekedés.

A Főtéren körforgalmat alakítottak ki: a gyalogosok a járdákra szorultak, átkelésüket  zebra segítette. Marosvölgyi Lajos tanácselnök a Népszabadságnak 1978-ban azt nyilatkozta a város közlekedéséről: „Nos, a város belső körútján január 1-én megindult a forgalom. A skanzenhez vezető utat a KPM rendbe hozta, valóban szükséges lenne a szélesítése. A főtéren viszont megszüntettük az átmenő forgalmat.„

Az áruszállítás ekkor azonban még nem teljesen a gépjárművek feladata volt. A Bükkös-parti piacra sokan lovaskocsival hordták a portékát. Vámos Imre Úti jegyzeteiben így ír a piacnapi kavalkádról a Látóhatár lapjain, 1963-ban: „Szentendréhez sok régi emlék fűzött, legkedvesebb városaim közé tartozott, mielőtt külföldre távoztam […] Egyik legképletesebb emlékem a szentendrei Daru-piac volt, körülbelül tizenöt évvel ezelőtt. Ma is magam előtt látom, felbolygatott méhkashoz volt hasonló, kisebbfajta zendülés ment itten végbe a piszke miatt. Ez az alacsony, kis tüskés bokrokon termő, szinte jelentéktelen gyümölcs akkoriban helyi jellegű népfelkelést okozott Szentendrén. A lakosság a szó szoros értelmében megfutamította a felvásárló kereskedőket és a konzervgyárak ügynökeit, akik különböző furfanggal és trükkel ki akarták csalni kezükből a kenyerüket: a piszkét, vagy más néven az egrest.„

Szombathy Viktor a Dunakanyar 1985/1-es számában „Robert Graves Szentendrén és más mikszáthságok” című írásában így emlékezik meg arról a korszakról, amikor még lovaskocsik döcögtek a macskaköves utcákon: „Szentendrére a poros antikvitás nyomta rá színes bélyegét. A lovaskocsik a Duna-parton verték a port, az izbégi meg a szentlászlói szekerek valahol a templomok körül, a por behatolt a templomokba is, mert akkor még a legtöbb templom kapuja kitárva várta a hívőket és az arra vetődő idegent. Lakott a városban püspök is. A mai széles utcák helyett keskeny, kis, esőtől vert kövezett árkok, rozsdás kocsárnyák — a ház frontján levő vas pincekapuk — szentképek és keresztek, a Szamárhegyről alácsurgó mosogatólevek, kósza kutyák, rikoltó kakasok üdvözölték az idegent.„

A lovaskocsik mára már kikoptak a város közlekedéséből, sőt, a Főtéren sem állnak a turistára váró kocsisok, ugyanakkor az autók uralma a belvárosban szintén véget ért. A leaszfaltozott utakat helyreállították, és több helyen átadták a kizárólagos gyalogos forgalom részére. Szentendre közlekedésének haladnia kellett a korral, a belváros azonban megőrizte régies, kisvárosias jellegét.

Források:

Arcanum Digitális Tudástár / Pesti Napló

Arcanum Digitális Tudástár / Természetjárás – Turista Magazin

Arcanum Digitális Tudástár / Népszabadság

Arcanum Digitális Tudástár / Látóhatár

Arcanum Digitális Tudástár / Dunakanyar

Borítókép: A leaszfaltozott Dumtsa Jenő utca 1970-ben / fortepan.hu, Erdei Katalin adománya