Ugrás a tartalomhoz

Érdekességek az ezeréves Szentendre történetéből - Török Katalin rovata, 2009

Kereskedőházak a Templomdomb lábánál

A Dimsics-ház és társai

A szentendrei festészettel kapcsolatban az egyik gyakran használt kifejezés az „őstéma”. Olyan városképi jellegzetességet értünk alatta, amit sokan megfestettek, ki-ki a maga stílusában, felfogásában.

Az őstémák közé tartozik a város látképe a Szentendrei- szigetről, a Kálváriadombról, a Paprikahegyről, a Szamárhegyről, a Templomdombról, a Bükkös-patak felől, de őstéma maga a Bükkös-patak is, stb. Mind közül az egyik legismertebb az a képkivágás – nemcsak a festményeken, hanem az elmúlt nyolcvan évben készült fotókon is -, amelyik a Templomdomb dél-keleti, főtéri oldalához szorosan hozzátapadt ház udvarába, belső tereire ad felülről rálátást. Az épület esetlegessége, a mérnöki tervezés hiánya, az aszimmetria, az utcáról nem látható udvar, a sokféle ablak, a nyitott loggia olyan megkapó látványt nyújt, ami képes magával ragadni a más vizuális kultúrán edződött szemet is.

A Templomdomb oldalához simuló, minden talpalatnyi helyet hasznosító, egykori kereskedő házak mindegyike egy-egy epizód a várostörténetből. A részleteikben vagy teljes egészükben kétszáz-kétszázötven év terhét cipelő épületek beazonosítására nemcsak az utcanév és házszám szolgál, hanem az a ragadványnév is, amelyet tulajdonosuktól örököltek, mint például a Milics-ház (Fő tér15), a Kálics-ház (Fő tér 17), a Schenhart-ház (Fő tér 18), a Jankovics-ház (Fő tér 19), a Maláty-ház (Fő tér 20), a Margaritovics-ház (Fő tér 22) és sorolhatnám tovább a belváros többi utcájából is a példákat. A Templomdombot az Alkotmány utcától a Fő téren át a Rákóczi Ferenc utcával bezárólag körbeölelő házak közül nevén tudjuk szólítani a Radubiczky-házat (Fő tér 8/a), a Nikolics-házat (Fő tér 11), a Dimsics-házat ( Fő tér 12).

A felújított Fő tér, 1996 | fotó: PMK

A Templomdomb oldalának, tövének sűrű beépítése már a szerbek betelepülésével elkezdődött, s az azt követő évszázadokban az örökösödést kísérő telekosztódásokkal csak fokozódott. A szakemberek abban egyetértenek, hogy Szentendre 17. század végi benépesítése a korábban kialakult utak, utcák, azaz a középkori településszerkezet átvételével, az itt talált telkek, épületek, épületmaradványok birtokbavételével történt meg. Egy 1697-ben készült magyar nyelvű tanúvallomásban Szentendre akkori lakója, egy bizonyos Lukács Pál végigvezette a faluban a megyei tisztségviselőket, hogy elsorolja nekik házról házra, telekről telekre haladva a Muzslay családhoz tartozó birtok lakóit a szerbek bejövetele előtti időből. A dokumentum rendkívül értékes adatokat szolgáltat az akkori településről. A telkek itt még igen terjedelmesek voltak, oly annyira, hogy például három ház akkori telkén később huszonkét szerb ház épült. A Bükkös-patak, a Bogdányi utca és a városháza által határolt részen több, a hódoltság korából megmaradt kő házhoz ill. kő pincéhez vezeti el az idős férfi a megyei hivatalnokokat. Említést tesz a falu egykori református egyházközségének prédikátoráról, aki a szerb pátriárka rezidenciája melletti telken lakott, egy Szent Györgyről elnevezett kápolnáról, a Görög Templomról, a mellette lévő „Dunára járó” utcáról, továbbá a „pápista utcáról”, amit „a város utcájának” is neveztek. Az utca ezen elnevezése arról árulkodik, hogy a lakosság többféle felekezethez tartozott. A „pápista” megjelölés vagy a korábban itt élt reformárusoktól, vagy az újonnan betelepült görögkeletiektől határolja el a katolikusok által lakott utcát. Az 1697-ben felvett tanúvallomásból nem alkothatunk képet a település egészéről, mert az csak a Szentendrén is birtokos Muzslay család három nemesi kúriájáról és tartozékairól (jobbágyairól, falubeli telkükről, házukról stb.) szólt. Korábbi összeírásokkal egybevetve azonban a betelepülés utáni első, 1696. évi hivatalos összeírást, világosan látszik, hogy Szentendre ugrásszerű növekedésen esett át. Közel ezer, többnyire fából épült ház, „ki milyet tudott magának építeni” mintegy hatezer embernek lett az otthona. Pár éven belül már hat malom őrölte a megtermelt gabonát, két pálinkafőző és két sörfőző üzemelt, molnárok, hajósok, bérkocsisok szolgálták a lakosságot, az iparosok pedig (ács, kádár, asztalos, kárpitos, csizmadia, szűcs, szőnyegkészítő, szabó, kalapos, zubbonykészítő, nyerges, szappanos, pipakészítő, festő, szőnyegkészítő, kovács, aranyműves, paplanos, kosárfonó stb.) szinte mindent helyben előállítottak, amire csak szükség volt a gazdálkodáshoz és a mindennapi élethez.

A Templomdomb körbeépítése az újratelepülés utáni első évtizedekre tehető. Nemcsak a korábbinál lényegesen nagyobb lakosságszám indokolja a házak feszesen egymást érő elhelyezkedését, hanem főleg a kereskedők azon törekvése is, hogy a három fontos útvonal (észak, déli, nyugati) találkozási pontjában kialakult téren, vagy annak közelében lévő házuk padlásán és pincéjében tárolhassák árukészletüket, boltot, műhelyt nyithassanak az utcára.

Szentendre belvárosa madártávlatból | fotó: Civertan Stúdió

Még napjainkban is ahány íves kapu kitárul a Fő téren, annyiféle belső udvar rejlik mögöttük. Nincs két egyforma, az idő láthatatlan keze és használóik igénye, nem utolsó sorban igényessége formálta, alakította ki őket. Talán a legvonzóbb látványt az emeletes házak lépcsőfeljáróval, folyosóval vagy nyitott loggiával tagolt udvarai nyújtják. Felülről, a Templomdombról látható házak közül a legismertebb a Fő tér 8.” Jó arányok, egyszerű formák, a ház térbeli kiterjedését jól tükröző körvonalak harmóniája uralja ezt a kis épületet, s kölcsönöz neki olyan bájt, aminek hatása alól kevesen tudják kivonni magukat. Emiatt vált ez a ház közkedvelt festői és fotótémává, a gyakori művészi feldolgozás miatt pedig szentendrei ’ősmotívummá’.” Tóth Antal művészettörténész hetvenes évek végén megfogalmazott sorai mind a mai napig helytállóak, és szerencsére az épület még most is őrzi „ősmotívum” tartalmát.
A Fő tér Rákóczi utcába torkolló részének utolsó háza (Fő tér 12), az egykori Dimsics-ház is külön figyelmet érdemel, részben építészeti karaktere miatt, részben pedig azért, mert a közeli jövőben elkezdődő, több mint kétmilliárdos belváros-rekonstrukció egyik felújításra kiválasztott épülete.

Az utcai homlokzatában késői copf stílust mutató emeletes polgárház a 18. század elején épült, majd a közel száz évvel későbbi bővítés, átépítés során nyerte el mai formáját. A tágas, boltíves kapualjból nyílik az emeleti feljáró a kőkonzolokon nyugvó, kovácsoltvas korláttal szegélyezett folyosóra, ami az utcai és udvari épületrészeket köti össze. „A ház ilyetén formára való építésére azáltal nyílt mód, hogy itt is megfaragták a várdomb oldalát. De amíg a Marx tér (most Fő tér) alacsonyabb számozású házainál és az Alkotmány utcában igen szűk szurdokudvarokat nyertek, a Marx tér ezen részén és a Rákóczi utca elején egyre tágasabb belvilágú udvarokat tudtak kialakítani. A Dimsics háznál kiképzett tágas udvart azonban beépítették…teljesen egyedülálló, hogy az épületnek a várdomb oldalához simuló szárnyán nincs tető, a tető helyén vezet a Várdombra a sétány” – írja a fentebb már idézett Tóth Antal a „Szentendre műemlékei” című, hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején készített sorozatának a Dimsics-házról szóló cikkében.

Szentendre belvárosát 1991-ben a Nemzeti Örökség részévé nyilvánították. A Nemzeti Örökség Bizottság ezzel egyidejűleg felkérte „az országos Műemléki Felügyelőséget, hogy amennyiben ez még nem történt meg, járjon el a törvényesen lehetséges legmagasabb szintű hatósági védelem biztosítása érdekében.” A rendszerváltás első, optimista éveit éltük akkor. Azóta sok minden alaposan megváltozott, de Szentendre most is a Nemzeti Örökség része!

Török Katalin, társadalomtörténeti kutató, helytörténész, művészeti író. 1970 óta él Szentendrén. 1990 és 1992 között a Szentendre és Vidéke felelős szerkesztője, majd 1997-től rendszeres szerzője helytörténeti, közéleti és művészeti témakörökben. 2003-ban Szentendre Város Közművelődési Díjban, 2010-ben Pest megye Közművelődési Díjban, 2016-ban Pro Urbe Szentendre díjban részesült. Az Érdekességek az 1000 éves Szentendre múltjából című rovata 2009-ben jelent meg rendszeresen a Szentendre és Vidékében, melyet weboldalunkon idén újra közlünk. Török Katalin jelen pillanatban is a Szentendre és Vidéke munkatársa.

Címlapkép: Jeges Ernő, Szentendrei látkép, 1926
Megjelent a Szentendre és Vidéke, 2009. július 3-i számában.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a A rózsák atyja            című bejegyzéshez

A rózsák atyja           

Boromisza Tibor festőművész a Függetlenség című lap 1936. január 19-i számában megjelent írásában örökíti meg a sok szentendrei rózsakertész egyikét, Sausek Sándor alakját.

Kiemelt kép a Szentendre legendás jótevője című bejegyzéshez

Szentendre legendás jótevője

Dumtsa Jenőre és feleségére Blazsity Petronellára emlékezünk, akiknek a nevéhez sok jótékonysági adakozás, alapítványok létrehozása fűződik.