Hogyan látnak minket a más országban felnőtt helyiek? Mit tartanak rokonszenvesnek és mit furcsállnak a magyar mentalitásban, ízlenek-e az ételeink? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk három Szentendrén élő külföldivel. 

Ton Willemse holland állampolgár, aki harminchárom év ázsiai és afrikai munka után nyugdíjba vonult. Magyar feleségével nem tudták eldönteni, hol éljenek. „Próbáltunk olyan helyet keresni, ahol legalább az egyikünk itthon van. Így esett a választás Szentendrére. Én egyébként is ott vagyok boldog, ahol a feleségem boldog. Megépítettük a házunkat Pismányban, s azóta itt élünk.” 

Ton Willemse

Ton úgy véli, a magyarok elég sokat panaszkodnak, de ez nem feltétlenül rossz dolog, hiszen ez azt is jelenti, hogy nagyon intenzíven élik meg az érzéseiket. Szorgalmasak, törekednek arra, hogy mindent megteremtsenek a családjuknak. Rendkívül erős a nemzeti érzésük, ezt bizonyítja számára az is, hogy nagy mértékben támogatják a határon túli magyarokat. Sportszerető nemzet, amely sok területen kiváló nemzetközi összehasonlításban is. „A feleségem sok mindenben segített nekem, hogy jobban tudjak alkalmazkodni az itteni kultúrához, szokásokhoz, amely negyvenkét év házasság után már nem is tűnik olyan másnak.”

Na, de mi a legfurcsább számára? Hát, a borravaló. „A legrosszabb talán az volt, hogy még az orvosnál is ezt tették. Borzalmas dolog, ha az ember erre kényszerül. Hála a kormány intézkedésének ez most megváltozhat, ez mindkét félnek sokkal jobb.” Megítélése szerint ugyanakkor a külföldieket szívesen fogadjuk, vendégszerető nemzetnek tart minket. „Mindig mindenhol a legnagyobb szeretettel fogadtak. A nyelv nagyon nehéz, de még az sem jelent problémát, hogy a magyar nyelvtudásom némi hiányosságot hagy maga után, de a fiatalok már szinte mind beszélnek angolul, így ez sem jelent hátrányt.” Ha külföldivel beszélgetek, biztosan szóba hozom a magyar gasztronómiát. Nem történt máshogy ez Ton esetében sem, aki nagy gulyásleves, csirkepörkölt és szilvás gombóc rajongó, nem is beszélve a pogácsáról és a jó magyar borokról. „Amit furcsának találok, az az, hogy minden főzeléket berántanak. A rántás nekem nem a kedvencem. Mi a zöldségeket párolva szeretjük.” 

Nem jelentett nehézséget a beilleszkedés a város életébe, ehhez hozzájárult felesége, Jolanda is, aki a város civil életében vállal szerepet. „Ha pedig rám tör a honvágy, beülök az autómba és elmegyek meglátogatni a testvéreimet. Ma már ez nem probléma, csak most a pandémia miatt.”

Tonhoz hasonlóan Romain, a St. André Bistro chéfje is egy magyar lánynak köszönhetően ismerte meg jobban Magyarországot. Hét éve Bordeaux-ban találkozott Szilvivel, és egy óbudai kitérő után négy éve költöztek a városba. „Nagyon pozitív meglepetés volt Párizs után. Teljesen elbűvölt minket ez a kisváros, és úgy gondoltuk, hogy a családalapításra ez legmegfelelőbb hely. Nagyon megszerettük és nem is tudjuk elképzelni az életünket máshol.”

Romain

És mit talált igazán furcsának? Nem találnák ki: a hegyes erős paprikát. „Ártalmatlannak tűnik, nem is gondolná az ember, hogy lángra lobban a lelke is tőle.” Ami még meglepő volt számára, az a tejszínhabos gyümölcsleves. „Egy-egy csárdában a tányérokon található étel csillagászati mennyiségétől is elkerekedett néha a szemem. Az első disznóvágásról is sokat tudnék mesélni.” Romain először a termálfürdőkre is rácsodálkozott, de hamar megszokta, sőt megszerette őket. „Nagyon várom már, hogy újra mehessünk Bogácsra és estig áztassuk magunkat a lábunkat lógatva.”

Megnyugtató volt hallani, hogy a francia chef tapasztalatai szerint szívélyesek vagyunk az idegenekkel. „Az egészségügyben, az adminisztrációs teendőkben, a közbiztonságban eddig nem találtam semmi kivetnivalót, holott mindenki riogatott. Bárkivel is találkoztam, mindig érdeklődve hallgatták, amikor elmeséltem a történetemet.”

Na, de miért rajong egy francia szakács? Egy igazán magyaros ételért. „A kedvenc ételem a töltött káposzta tejföllel, imádom. A gulyásleves a másik favorit. Természetesen Erős Pistával. Egy jó fokhagymás lángosnak sosem tudok ellenállni. Nagyon sok különleges alapanyag van a magyar konyhában, amiket mi ritkán használunk, ezért ezekkel kifejezetten szeretek dolgozni. Ilyen a túró, a mák, a bodza, a libamáj és a tokaji bor.” Jó hír, hogy Romain könnyen beilleszkedett, a gyerekeik révén megismertek más családokat. Aztán megnyitott az étterem, és ez is hozott barátságokat. „Az ember már nem gondolja ennyi idősen, hogy család és munka mellett új barátokra tehet szert, főleg ebben a mai világban, de mégis sikerült jó kapcsolatokat kiépítenünk a helyiekkel.”

Sebastian Selymes 20 éve él Magyarországon. Bár édesanyja magyar, Sebastian szüleivel Franciaországban élt. Tanulni érkezett az országba., felvételizett és úgy gondolta, ha felveszik, marad, ha nem, akkor megy vissza Párizsba. „Kicsit sajnáltam, mert imádtam Párizst, de aztán megszerettem Budapestet. Ismertem korábban a várost, mert gyerekként sokat megfordultam ott, és ha nem is jól, a nyelvet is beszéltem valamennyire. 

Sebastian Selymes

Neki is feltettem a kérdést, hogy mennyire vagyunk befogadóak és nyitottak a külföldiek iránt. „Igazából befogadóak a magyarok, vendégszerető nép, de van egy belső félelem és aggodalom is bennük. Mindenki jól fogadott, még úgy is, hogy még most is rosszul beszélek magyarul. Minden nap rá lehet valamire csodálkozni, többnyire jó dolgokra, kevés rossz történetem van.” 

Sebastian mindent szeret, ami fűszeres, de nem csípős. Szereti a klasszikusokat, a pörköltöt, a gulyást, az ismert és híres magyar ételeket. De számára nem okozott gondot, hogy megesszük a belsőségeket, a velőt, mert sok helyen élt. „Sok rántott húst esznek a magyarok, az biztos.” 

Sebastian szerint, ha belépsz egy kávézóba, már otthon vagy a városban. Végül hozzáteszi: „Szentendréből nincs több Magyarországon, nincs még egy ilyen város.”

Zimre Zsuzsa

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/7. számában.

Borítókép: www.pexels.com