Július elseje a magyar egészségügy napja: 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác orvos, az „anyák megmentője”. Városunkban az egészségügyi dolgozóknak július 3-án, a Városháza dísztermében rendezett ünnepségen adták át a Semmelweis napi elismeréseket.
A Himnusz közös eléneklése után Verseghi-Nagy Miklós polgármester megköszönte a SZEI dolgozóinak a mindannyiunkért végzett áldozatos munkáját. „Önök, kedves ápolók, nővérek, asszisztensek és orvosok mindannyian névtelen hősök, mint ahogy sokáig Semmelweis Ignác is az volt a korszellem, az irigység, a tudatlanság miatt. Úgy gondolom, Önök, akik nap mint nap ugyanígy hitből és elköteleződésből dolgoznak, lehet, hogy lesznek nem világhírű hősök, de számunkra az életünk, egészségünk őrei, tehát azok. De ha esetleg nem szeretnének hősök lenni, hadd köszönjek el Pilinszky János csodálatos sorával: „Nem hős akarok lenni, hanem jó. … Önök, kedves egészségügyi dolgozók a JÓT testesítik meg számunkra: a törődést, segítséget a bajban. Köszönet ezért ma különösen, de minden egyes napon is, amikor csendes, mindennapi munkájukat végzik értünk.”
A köszöntő után Mogyorósi András, a Károli Gáspár Egyetem Szociális és Egészségtudományi Kar dékánjának ünnepi megemlékezése következett, majd Elter Luca fuvolajátékát hallgathatták meg a jelenlevők, akit felkészítő tanára, Laárné Szaniszló Éva kísért zongorán.
Az ünnepség fénypontja a Semmelweis-díj átadása volt. Semmelweis Ignác születésének 201. évfordulóján már ötödik éve adja át Verseghi-Nagy Miklós polgármester a városi kitüntető díjak egyikét, a Semmelweis-díjat. Ebben az évben módosult a díjrendelet, és már nemcsak közalkalmazott, hanem vállalkozó orvos is megkaphatta az elismerést. Szentendre Város Képviselő-testülete döntése alapján 2019-ben a Semmelweis-díjat dr. Gaál Andrea fül-orr-gégész főorvos kapta.
Dr. Gaál Andrea 1990-ben szerzett általános orvosi diplomát. Ez idő alatt is heti rendszerességgel járt szakrendelni Szentendrére, ahol a mai napig rendel. 2010-ben audiológiából tett szakvizsgát, azóta foglalkozik hallásvizsgálattal és hallókészülék rendeléssel. Szakmai tudása, alapossága, megbízhatósága, teherbírása kimagasló. Az intézmény által rendezett egészségnapokon, prevenciós rendezvényeken mindig részt vesz. Édesapja, dr. Gaál Mihály, 1973-tól haláláig, 1990-ig a SZEI sebész főorvosa volt. Dr. Gaál Andrea rendkívül energikus és határozott, betegei és kollégái is nagyon kedvelik.
A kitüntetés átadásakor a közönség állva ünnepelte a doktornőt.
A Semmelweis-díj átadása után dr. Pázmány Annamária intézményvezető értékelte az elmúlt egy évet. Elmondta, hogy az Egészséges Budapest Program keretében 180 millió Ft értékben folyamatban van a közbeszerzés, mely orvosi műszerek, informatikai eszközök beszerzését és energetikai korszerűsítést tesz lehetővé. Ebből 17 millió Ft az önkormányzati támogatás, melyet ezúton is megköszönt. Az intézmény tavaly elnyerte a Családbarát munkahely címet, ebből a forrásból többek között iskolakezdési támogatást nyújtottak, a váróban pelenkázókat, gyermek játszósarkokat helyeztek el. 2018 októbere óta működik az Egészségfejlesztési Iroda, azóta több egészségnapot, sportnapot, lakossági és iskolai rendezvényt is tartottak. Fontos az is, hogy a szakrendelő betegbarát legyen, ezért a váróban több helyen kézfertőtlenítő automatát helyeztek el, a bejáratnál a betegek, mentősök számára pedig betegszállító székeket raktak ki. Végül megköszönte mindenkinek az egész évi szakmai munkáját, s külön megköszönte Mérges József munkáját nyugalomba vonulása alkalmából, aki 2010-től 2019 áprilisáig dolgozott a SZEI karbantartójaként és gépkocsivezetőjeként.
2019-ben igazgatói dicséretben részesült prof. dr. Nemes György, Elsik Erika és Fodor József.
Prof. Dr. Nemes György c. egyetemi tanár, főorvos 2009-tól dolgozik a szentendrei rendelőintézet trauma-sebészet szakrendelésen. Ő szervezte a Forma-1 eü. és mentési ellátását 1987-től. Korábbi munkatársai és tanítványai közül többen osztályvezető főorvosok, professzorok lettek itthon és külföldön. Számos kitüntetéssel ismerék már el tevékenységét, pl. Lumnitzer emlékérem, Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Batthyány–Strattmann díj. Alapelve: sok munka, segítőkész családi háttér, folyamatos önképzés, odafigyelés a betegekre.
Elsik Erika 1981. és 1996. között a Szülőotthonban dolgozott szülésznőként. 2001-től dolgozik asszisztensként a Tüdőgondozó Intézetben és az Allergológiai szakrendelésen. Munkájával, a betegekkel és a munkatársaival való viszonyával, segítőkészségével mindkét rendelésen meg vannak elégedve. Kommunikációs képessége kiváló, a betegekkel figyelmes és udvarias, minden munkatársával jó a kapcsolata. Közvetlen természetével élen jár a csapatépítésben, munkatársaira pozitív hatással van.
Fodor József 2011 óta dolgozik az intézmény műszaki részlegén. Feladatköréhez a gépkocsivezetés, az épületkarbantartás, a gyengeáramú készülékek javítása, karbantartása tartozik. Elhívatott munkatárs, bármikor kész a segítségre. Olyan ügyekben is lehet rá számítani, ami tartozik a feladatai közé, pl. telefonközpont javítása, villanyszerelés, számítógépek, riasztó-rendszer javítása. Fodor József egyúttal átvehette csoportvezetői kinevezését is.
Az igazgató dicséretek átadása után dr. Pázmány Annamária köszönetet mondott az intézmény műszaki csapatának – Bajczár György műszaki vezető, Fülöp András eü. szervező, Elter István és Nagy István informatikusok, Szávoy Márk közfoglalkoztatott, Láng Vilmos és Vraskó János karbantartók – készséges, önzetlen, szakszerű munkájukért, valamint Lengyel Lászlónénak, a Közalkalmazotti Tanács elnökének, illetve Vincze Lászlónak a meghívók és emléklapok elkészítéséért.
Az ünnepség kedves pillanata volt dr. Pázmány Annamária köszöntése, akit kollégái terjesztettek fel polgármesteri elismerésre. Verseghi-Nagy Miklós magas szintű szakmai felkészültséggel, igényességgel és elhivatottsággal végzett munkája, valamint a hivatása, kollégái, a betegek és a város iránti elkötelezettsége köszöneteként kiemelt elismerésben részesítette a főigazgató asszonyt. Dr. Pázmány Annamária meggyőző szakmai tudása mellett óriási munkaképességgel rendelkezik, igazi menedzser igazgató, aki szívén-lelkén viseli a SZEI és a betegek jóllétét, közszeretetnek örvendő, elismert városi vezető.
Az ünnepség után a SZEI ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi Intézettel, melynek képviseletében Tarnai Judit főigazgató-helyettes és Zentai Andrea főosztályvezető részt vett a díjátadón. Szándéknyilatkozatot írtak alá a Károli Gáspár Református Egyetemmel is, melynek értelmében a SZEI a jövőben az ápolási kar szakmai gyakorlóhelyeként segíti az intézmény munkáját.
A Semmelweis napi ünnepség – a szokásokhoz híven – állófogadással zárult.