2021. 05. 14.

péntek

SZENTENDRE időjárás

Békés szentendrei évtizedek Dumtsa Jenő polgármesterségének idején

2021. február 22., 12:20

2017-ben – Dumtsa Jenő halálának 100. évfordulójára emlékezve – sok szó esett a Szentendrét 35 éven át vezető, máig megismételhetetlenül sikeres főbíró, majd polgármester életútjáról, városfejlesztő tevékenységéről. Az utókor hajlamos arra, hogy egy a környezetére nagy hatást gyakorló városvezető esetében elsősorban a vívmányokat, az általa elért gyakorlati eredményeket tartsa számon. De azt, hogy Dumtsa milyen ember lehetett, sajnos ennyi idő távlatából már igencsak nehéz rekonstruálni. Pedig nyilvánvaló, hogy páratlan népszerűsége, s az, hogy visszavonulásáig hétszer újraválasztották, különleges személyiségének is köszönhető volt. 

A Dumtsa család nem a nagy Szeoba, az 1690-es menekülés idején települt Magyarországra. Őseik a mai Albániában lévő, a 18. század közepéig virágzó kereskedőközpontban, Voskopoje (Moscopole) városban élhettek. A törökök 1788-ban kifosztották és felégették a települést, melynek lakói részben a Balkán, részben a Monarchia városaiba, a módosabbak Bécsbe és Pest-Budára költöztek. A Dumtsák nemzetiségük szerint nem szerbek, hanem aromunok (makedoromán, cincár: újlatin nyelvet beszélő, ortodox vallású népcsoport) voltak. 

Egyes források szerint 1850-ben, a család Szentendrére költözésekor az akkor 18 éves Dumtsa Jenő még nem beszélte jól a szerb nyelvet. 13 évvel később – nős, aszalt szőlővel és borral foglalkozó, jómódú nagykereskedőként – már nem csupán „betelepült lakója”, de a város közügyeivel is foglalkozó, felelős polgára Szentendrének: 1863-ban az ő nevéhez fűződik az árvizeket okozó Nádas-tó lecsapolása. Nyilván ez is hozzájárult, hogy 1868-ban, 36 éves korában főbíróvá választották.

Dumtsának határozott víziója volt a város jövőjére vonatkozóan: erőfeszítéseinek eredményeként a mezővárosi státusú, alig több, mint 4600 lakosú Szentendre az országban ekkor mindössze 56, rendezett tanácsúvá nyilvánított városok egyike lett; melynek irányító testülete a választott tanács, és melyet a polgármester vezet. 1872-ben első polgármesterré Dumtsát választották, e tisztséget 1903-ig töltötte be. Főbíróvá választásának 35. évfordulója alkalmából maga kérte nyugdíjazását. Hosszan lehetne részletezni, hogy hány intézkedése szolgálta Szentendre városiasodását, „élhetőbbé” tételét: az adósságoktól való megszabadulást, a tudatos környezetvédelmet, a Duna part rendezését, az utcák kövezését és elnevezését, a HÉV-közlekedés megindítását. De most nem a városfejlesztésről, hanem a nehéz helyzetekben a bajok enyhítéséről gondoskodó városvezetőről, a példaként állítható emberről van szó. 

1880-tól Szentendre újkori történetének legnagyobb katasztrófáját élte át, a filoxéra járványt. A szőlőgyökértetű három éven belül kipusztította a szőlőket, s ezzel nem csupán a szegényebb, „kapás” rétegek veszítették el megélhetésük egyetlen forrását, de a jómódú gazdák és kereskedők egzisztenciája is összeomlott. Dumtsa felismerte a válságkezelés módját, a túlélés egyetlen lehetőségét. A végsőkig elkeseredett embereket arra ösztönözte, hogy ne hagyják parlagon a földeket. Neki köszönhető, hogy a jövőjükben újra bízó emberek ezerszámra ültettek gyümölcsfákat a város körül, s a német piacokon is jól értékesíthető egressel Szentendre ismét „nagyhatalommá” vált. 

Bölcs előrelátásának köszönhető, hogy még a filoxéra előtt a városnak erdőket vásárolt, ezek a bajban ingyen tüzelőt és munkalehetőséget biztosítottak a rászorulóknak, s a Tófenék lecsapolása után az új, művelés alá fogható földterületeket kisebb parcellákra osztva a legszegényebbeknek engedték át.  

Szociális érzékenységére és vitathatatlan pártatlanságára vall a magánvagyonából létrehozott alapítványok tevékenysége is. Éppen a filoxéra pusztításának mélypontján, 1883-ban a feleségével együtt hozta létre az elsőt: a „Dumtsa Jenő és Petronella Alapítványa” minden év karácsonyán egy szegény, becsületes leányt, vagy egy helybéli diákot támogatott. A következő évben azonos névvel bejegyzett alapítványuk kedvezményezettje ugyancsak egy becsületes szegény leány vagy egy özvegyasszony lehetett. Harmadik alapítványukkal – talán mert nem született gyermekük – a szentendrei diákokat támogatták: elsőként egy római katolikus, 1899-ben egy ortodox vallású, 1900-ban egy református és 1901-ben pedig egy az izraelita iskolában tanuló szegény diákot jutalmaztak meg. Az első két alapítvány támogatásainak odaítélésére olyan nagy igény mutatkozott, hogy gyakran előfordult: a kamatot két- három- vagy négyfelé osztották, mert így többen részesülhettek segélyben. Emiatt Dumtsa 1912-ben még egy alapítványt hozott létre magukra maradt nők számára. 

Az erős szerb-ortodox identitásúvá vált Dumtsa példaértékű toleranciája nyilvánult meg a millenniumi ünnepségek kapcsán is. A város nemzetiségi összetétele a 19. század végére jelentősen átalakult: a szerb lakosság aránya 17,6%-ra csökkent, a város vezető rétegét mégis ők adták. Többségbe kerültek a németek és a szlovákok, a magyarok létszáma pedig csak 23,5%-ot tett ki. Bár mindezek ellenére Szentendrét még mindig „szerb város”-nak tartották, Dumtsa személyes ügyének érezte a magyar honfoglalás 1000. évfordulójáról való megemlékezést. Ezzel az ünnepséggel Dumtsa diplomatikus választ adott az ebben az időben felerősödő, a velünk együtt élő népekkel szemben megnyilvánuló, kirekesztő politikai törekvésekre.

A polgármester minden rétegre odafigyelő, a társadalmi és nemzetiségi ellentétek elsimítására törekvő politikája kedvezően hatott a város civil kulturális életére is. A gazdasági problémák ellenére a század végén a szentendreiek a „boldog békeidők” hangulatában éltek. Dumtsát rendkívüli szeretet és tisztelet övezte a városban. 1897-ben, polgármestersége 25. évfordulóján megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a város lakossága egy 10 darabból álló, színezüstből készült, rokokó stílusú írókészlettel köszöntötte (ld. fotón), melyet Dumtsa halála után Újvidékre települt özvegye, Blažić Petronella a Vajdasági Múzeumnak adományozott. A pompás készletet 100 év elteltével, 2017-ben láthattuk először a Ferenczy Múzeum Ezüstkor című kiállításában. 

Dumtsa szenvedélyesen szerette a képeslapokat, gondosan mappákba rendezett gyűjteménye talán százezres nagyságrendű is volt.  A 25. évfordulón róla nevezték el Szentendre főutcáját, ahol a lakóháza is állt, ezért még 20 éven át a neki szóló leveleket és a világ minden tájáról érkező képeslapokat így címezték: Dumtsa Jenő úrnak – Szent-Endre, Dumtsa Jenő utca… 

 

Krizbainé Szabó Éva

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021/1. számában.