Ezzel a címmel tartotta meg dr. Török Katalin társadalomtörténész, művészeti író a „Szentendre új megvilágításban” címet viselő, tizenegy részes előadássorozatának első előadását szeptember 22-én a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár olvasótermében. A városnak immár három évtizede, a rendszerváltás óta komoly fejtörést okozó témát választott a Pro Urbe díjas előadó, amikor a „kismúzeumok” történetét és jelen állapotát mutatta be közel két órán keresztül, százötven vetített kép kíséretében. Mint bevezetőjében elmondta, nem titkolt célja, hogy előadásaival hozzájáruljon a város minél jobb megismeréséhez, múltjának és jelenének értéséhez, hiszen csak azért tudunk küzdeni, csak azt tudjuk félteni és megbecsülni, amit ismerünk és szeretünk.
De miről is beszélünk, amikor „kismúzeumokat” emlegetünk?
Az 1960-as évek második felében a legfelsőbb párt- és kultúrpolitikai szinten született meg az a döntés, hogy ennek a régiónak, azaz Pest megyének Szentendre lesz a kulturális központja. Ennek jegyében itt nyert elhelyezést a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Skanzen, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (1972), a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár (1975). Köszönhetően az aczéli kultúrpolitikának, Szentendre másfél évtized alatt, a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig a múzeumok városává vált: hét, egy-egy művész életművét önálló épületben, állandó jelleggel bemutató kiállítóhely, ún. „kismúzeum” létesült. Az elnevezést nem véletlenül tesszük idézőjelbe, hiszen a kérdéses helyszínek korábban is és jelenleg is a Ferenczy Múzeum által működtetett állandó kiállítások.
Török Katalin kihangsúlyozta, hogy hat helyszín olyan szentendrei festők hagyatékának bemutatására létesült, akik a XX. századi magyar festészet legnagyobbjai, európai mértékkel mérve is a legjobbak között van a helyük, erkölcsi és morális szempontból pedig valamennyien példaképül szolgálnak az utókor számára. És mégis, a rendszerváltás óta újra és újra előkerül az a megközelítés, hogy fenntartásuk ráfizetéses, nincs pénz, vizesek a falak, károsodhatnak a művek, meg kell válni tőlük, be kell zárni őket, stb. A történész hisz abban, hogy ez a fajta, lemondás motiválta hozzáállás oka többnyire ismerethiányból fakad, és megfordítható, ha megismerjük és megszeretjük azt, ami a miénk.
Előadására készülve végigjárta a kérdéses helyszíneket, tapasztalatait fotókkal dokumentálta, melyeket be is mutatott az este során. Vagyis a hallgatóság nem csupán a „kismúzeumok”, mint épületek, illetve a nevüket viselő festők rövid történetét, munkásságát ismerhette meg, hanem pillanatképet is kapott a mai állapotokról. Török Katalin azzal szembesült, hogy jelenleg Szentendrén egyetlen egy mű sem tekinthető meg a várost híressé tevő festőóriásaitól, sem a művésztelepet alapító festőktől. Véleménye szerint ez az állapot hosszútávon nem fenntartható és nem méltó Szentendréhez. Az előadó bízik abban, hogy mindez csupán a pár évvel korábban elkezdett helytelen gyakorlat továbbélése. Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapvetően az, hogy sohasem rossz szándékból kerültek veszélybe a „kismúzeumok” és az általuk bemutatott hagyatékok, sokkal inkább az időnként vitatható, kellően nem átgondolt szemléletmódok miatt.
„Kismúzeumok”: Kovács Margit Múzeum (1973), Czóbel Múzeum (1975), Népművészetek Háza (1977), Barcsay Múzeum (1978), Kerényi Jenő Múzeum (1978), Kmetty Múzeum (1981), Ámos Imre – Anna Margit Múzeum (1984), Vajda Lajos Múzeum (1986)
A teljes előadás megtekinthető a HBPMK weboldalán, illetve YouTube csatornáján. A soron következő alkalom témája és ideje:
Szentendre új megvilágításban
Két nemzetközi híresség egy fedél alatt
Stéger Xavér Ferenc és Barcsay Jenő
- október 13. szerda 17 óra
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár
Szentendre, Pátriárka utca 7.
Tekintettel arra, hogy az előadásban jobbító szándékkal, de kritikai észrevételek is elhangzottak, lapunk megkereste a Ferenczy Múzeumi Centrumot, hogy kívánják-e az előadásban elhangzottakat véleményezni, melyre az alábbi válasz érkezett: „A Ferenczy Múzeumi Centrum nem szeretne nyilatkozni a témában”.
