Május 24-én, pénteken 18 órától a Városháza dísztermében kerül megrendezésre Dömény Krisztián citeraművész szerzői estje, melyben főként versmegzenésítéseket hallhat a közönség olyan klasszikusoktól, mint például Kosztolányi Dezső, de ma élő költők verseinek feldolgozása is meg fog szólalni, a költők jelenlétében! Az esten citerára, fuvolára, zongorára és kamarazenekarokra komponált művek hangzanak el. Fellépnek a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola és a budakalászi Kalász Művészeti Iskola művésztanárai és növendékei, valamint Debreczeni-Kis Helga.
Immár második alkalommal, 2019. április 12. és 14. között kerül megrendezésre az egyre népszerűbb In Medias Brass Rézfúvós Kamarazenei Fesztivál és Verseny Szentendrén. A háromnapos rendezvény a Junior Prima díjas In Medias Brass rézfúvós együttes, a Vujicsics Tihamér Zeneiskolai Alapítvány és Szentendre város együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.
Vannak megunhatatlan és elévülhetetlen emberi alkotások. Ilyen a zseniális barokk komponista, Bach muzsikája is. A harmónia mestere csodálatos művei szólaltak meg zongorán, citerán, gordonkán, orgonán, nagyzenekarral, fúvósokkal és énekhanggal a Bach Mindenkinek Fesztiválon, melyet idén a Szentendrei Tavaszi Fesztivál programjai keretében mutattak be.
Hegedűs D. Géza, a Szentendre Táncegyüttes, a L’art pour l’art Társulat, Pokorny Lia, Őze Áron, Kollár-Klemencz László, The Qualitons, Karosi Bálint – többek között ők köszöntik a tavaszt Szentendrén március 8. és 31. között. A Szentendrei Tavaszi Fesztivál pezsdítő kínálattal várja a közönséget idén is. Az eseménysorozathoz kapcsolódik a Bach Mindenkinek Fesztivál, melynek nyolc különleges programja ingyenesen látogatható. A zenei eseményeken kívül marcipán sakkbajnokság is lesz, illetve a fesztivál zárókoncertjén Hegedűs D. Géza tolmácsolásában gyönyörködhetünk a Bachról szóló Pilinszky-versekben. A Szentendrei Kulturális Központ 2019. január 30-án tartott sajtótájékoztatót a Szamos Cukrászda Klimt-termében a fesztiválprogramokról.
A Hegyvidéki Kulturális Szalonban rendezték 2018. október 7-én a Bach Mindenkinek Fesztivál jövő évi programbemutatóját és sajtótájékoztatóját, melyen többek között városunk kulturális alpolgármestere, Gyürk Dorottya mondott köszöntőt. A fesztivál ötödik évadának jótékonysági célkitűzése: adománygyűjtés a Bethesda Gyermekkórház részére, új lélegeztetőgép vásárlásához. A Bach muzsikát népszerűsítő, sok helyszínű, különleges fesztivál 2019-es évadának záróeseményét Szentendrén rendezik!
Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál 2018. augusztus 24-26. Az idei fesztivál fantasztikus zenei…
Újdonság a Teátrum műsorán! Szikra címmel ad koncertet 2018. augusztus 17-én a MűvészetMalom udvarán az Amsterdam Klezmer Band és a Söndörgő zenekar! A LoveShake, a Valódi hamisítvány új időpontjaira még kaphatók jegyek! Augusztusi ajánlónk: A Kígyóasszony 08.03. | Mókus feat. Jammal: Csillagom 08.04. | Vitéz László menyecskét keres 08.05. | Fedák Sári – Szűcs Nelli önálló estje 08.05. Kathputli – Pécsi MárkusZínház 08.12. | Élet.történetek.hu: Pira/Bella 08.12. | Loveshake – Az élet összeráz 08.12. Söndörgő & Amsterdam Klezmer Band: Szikra koncert 08.17. | Valódi hamisítvány 08.19. Jegyek: http://szentendreiteatrum.jegy.hu/
A szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendéke, a 12 éves Grimaldi Giulio Benedek szerzeményév…
Jótékonysági Gálakoncert keretében került sor az idei ROTART díjak átadására a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában.