Ugrás a tartalomhoz

Hangszerátadó koncert a zeneiskolában

Ünnepi koncert keretében adják át a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékeinek a Kodály-program keretében az új hangszereket 2018. december 7-én, pénteken 16 órakor. Az ünnepi hangversenyen jelen lesz Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója. Fellépnek az iskola tehetséges növendékei. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Magyarország Kormánya azért indította el a Kodály-programot, hogy a zeneiskolák állami támogatás segítségével lehetőséget kapjanak nagyszámú hangszer beszerzésére, hogy minden esélyük meglegyen arra, hogy felfedezzék azokat a még szendergő tehetségeket, akik majd a világ legrangosabb koncerttermeiben fognak fellépni – de az se baj, ha csupán önmaguknak vagy a társaiknak fognak zenélni. A zenei nevelés lehetőséget ad az egyetemes kultúra, az európai műveltség, a nemzeti hagyományok cseréjére és átadására, az értékmegőrzés sokféle formájának a kialakítására. A Kodály-program részét képező Hangszercsere-program keretén belül zajló hangszer felújításoknak – és új hangszerek birtokba vételének – a fontosságát hangsúlyozni elengedhetetlen; hangszert kapni és hangszeren játszani ünnep. Fontos, hogy megéljük ennek az örömét. Ennek érdekében szervezzük a december 7-i koncertet, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Az ünnepi hangversenyen személyesen lesz jelen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója.

Fellépnek iskolánk tehetséges növendékei.

 

Vujicsics Tihamér Zeneiskola

 

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.