Május van. De honnan is lehet ezt tudni? Ha kinézünk a természetbe, akkor a színek csodálatos összhatása fogad bennünket. A repce izzó sárga, a pipacs vérvörös, a búzavirág égkék, a búza üde zöld színben pompázik. Terített asztal fogadja az őzeket.

Repce, pipacs, búzavirág, mák, kamilla

Talán mondanom sem kell, hogy milyen csodálatos mindegyik felsorolt növény virágzása. Ezek közül talán a legismertebb a repce az elképesztően szép rikító sárga színe miatt. Mikor még a tájfotózás volt a legkedveltebb témám (még most is szeretem, de most a vadak fotózása a szerelem számomra), Anyukámmal minden pénteken bepattantunk a kocsiba, és elindultunk itt, Szentendre környékén repcemezőt keresni. Akkor, két évvel ezelőtt már április közepe, vége felé virágzott a repce, most azonban egészen május elejéig kellett erre várni, de teljes egészében megérte. Számomra egy olyan kép elkészítése, ahol csak a szarvas, őz feje látszik ki a sárga repce közül az álomkép. Sajnos még nem sikerült ilyen képet készíteni, de reméljük megajándékoz majd a természet egy ilyen pillanattal.

Ugyanilyen álomkép megörökíteni egy szarvast, őzt pipacsos, búzavirágos mezőn. Erre az alkalomra viszont május közepéig kell majd várni. Annak ellenére, hogy a pipacs valójában gyomnövény, szerintem a tavasz egyik legértékesebb virága. Szántók, vetések szélén, tarlókon, parlagokon, de még az utak szélén is találkozhatunk velük. Búzatáblák szélein gyakran együtt nő a búzavirággal és a mezei szarkalábbal.

Szintén ekkor virágzik az őszi mák is, amit ősszel kell elvetni, és május közepén kel ki, majd július elején kell learatni.

Valamint a másik nagy kedvencem, a kamilla is ekkor szokott elkápráztatni minket.

Na, de mi történik ilyenkor a vadakkal?

A dámszarvasaink szépen lassan megszépülnek, tehát a téli, vastagabb, sötétebb, feketés bundájukat lecserélik a gyönyörű rozsdabarna, pettyes színezetű bundára. Ezt nevezi a vadásznyelv szőrváltásnak.

A másodéves dámbika most hullajtja el agancsát.

Őzsutáink ellenek, világra hozzák pettyes tarka gidájukat. Ők életük első három hetét a földön fekve töltik, anyjuk csak a szoptatáskor keresik fel őket a sűrűben. Ilyenkor, ha kisebb ellenség közeledik, akkor a suta lábdobbantással riasztja el azt, ha pedig nagyobb, például ember, akkor otthagyja a gidáját, maga után csalogatja azt. Gyakori az ikerellés.

A vaddisznók a gazos, sűrű, járatlan bozótban, nádasban világra hozza a malacait és szenvedélyesen védi is azokat. A malacok, ha veszélyt látnak, szétfutnak és elrejtőznek, majd az anyjuk szavára előbújnak.

A róka is szeretettel neveli kölykeit, és napról-napra egyre többet kullog madár, nyúl és baromfi után. Az öreg róka a növekvő napos órák és a meleg miatt kifekszik a kotorék előtt és nézi, ahogyan játszanak egymással a kölykök.

A nyúl pedig őszi, tavaszi vetéseken, vizenyős, nedves helyeken tartózkodik, ugrándozik, legelget, mivel fél a kullancsoktól.

Farkas Kornél vagyok, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikos tanulója, 14 éves elhivatott vad-és természetfotós. Küldetésem közelebb hozni az embereket a természet titkos pillanataihoz a fotóim segítségével. Ezentúl kéthetente olvashatnak tőlem cikkeket a természet rejtett történéseiről. Lesz szó az őzek párharcairól, párzási időszakukról, hogyan készülnek fel a télre, hogyan tudjuk megkülönböztetni a sutagidát a bakgidától, a dámszarvasok érdekes táplálkozási szokásaikról, és rengeteg más érdekes témáról.

A sorozat korábbi részeit itt tudja elolvasni!

Szöveg és kiemelt kép: Farkas Kornél