2020. 07. 14.

kedd

SZENTENDRE időjárás

Személyes kapcsolat a lakossággal

2020. június 05., 17:40

Városrészek rovatunk sorozatának soron következő részében Szegedi Istvánt, az 5. számú választókörzet (László-telep, Püspökmajor, Alsó-Izbég és Kertváros) képviselőjét kérdeztük a munkájáról, a céljairól és persze a járvány adta új helyzetről.

Hogyan alakította át a képviselői munkáját a járvány?

Magam is komolyan veszem a felhívást, hogy „Maradj otthon!”, és próbálok mindenkit meggyőzni, hogy ebben a helyzetben tényleg maradjon otthon, miközben a saját családomon belül is nehéz ezt maradéktalanul megvalósítani. Én igyekszem gondoskodni mindenkiről, aki engem megkeres, de azt nem tartanám helyesnek, ha most minden képviselő a saját körzetében próbálna egyedül segíteni. Fontosabb, hogy az erőforrásokat központosítsuk, és hogy a Városházán van egy szakértő csapat, akik megoldják a feladatokat. Nem azt mondom, hogy képviselőként tehetetlen vagyok, de jobb, ha rábízzuk a segítségnyújtást azokra, akik értenek hozzá. Emellett pedig amit most megspórolok a napi ingázás és a felelőtlen vásárlások elmaradásával, azt átutalom a Szentendréért Közalapítványnak, ezzel is támogatva a vírus elleni védekezést a városban.

Keresik azért most is a választói?

Nem többen, mint eddig, és nem kizárólag a járványügyi problémákkal. Hála Istennek, ez nem egy olyan körzet, ahol rengeteg nagyon idős, egyedül élő vagy elveszett ember lakik. A 70 éven felüliek központilag koordinált étkeztetése, gyógyszer- és élelmiszerellátása rendben működik. Gondoltam persze arra, hogy személyesen is végigjárom egy szórólappal a körzetet, és mindenkihez becsöngetek, hátha valakinek még szüksége van valamilyen segítségre, és nem tudja, hogy hol lehet ezt bejelenteni. De a legnagyobb felelőtlenség lenne most olyat tenni, ami szembemegy azzal, hogy: Maradj otthon! Hiszen ezzel potenciálisan én is terjeszthetném házról házra a vírust.

Ez egyébként más szempontból is speciális körzet?

Ez a körzet nagyon heterogén, van benne minden: egy pici lakótelep, egy pici patakpart, egy saját kisvárosias életét élő Alsó-Izbég, valamint egy szinte teljesen falusias László-telepi rész. A gondok itt is többnyire ugyanazok, mint az egész városban: a vízvezeték, a csatornázás, a közlekedés és a parkolás. Ami itt különleges, hogy ez korábban is a TESZ körzete volt, az előző ciklusban itt volt képviselő Fülöp Zsolt, aki ugye most a polgármesterségért indult a választáson. Úgyhogy azt is mondhatnám, hogy ez volt a gyújtópont, itt mutattuk be először, hogy mit tud a TESZ, hogyan tudunk tájékoztatni, hogyan tudunk lakosokat bevonni a döntésekbe. Én a jövőben is abban bízok, hogy van egy kiváló civil közösségünk, és kialakult a jó személyes kapcsolatunk a lakossággal. Például a Huba utca teljes járda- és útfelújítására még az előző városvezetés elkészítette a terveket. Ennek kapcsán még a járványt megelőző hetekben személyesen vittem ki kérdőíveket a lakóknak, majd négy délutánon keresztül tartott, mire ezeket kitöltve összeszedtem, hiszen sokan behívtak magukhoz és olyankor más is szóba került. A végeredmény az lett, hogy a felújítást újra kell tervezni annak érdekében, hogy továbbra is lehessen majd parkolni a házak előtt. De a lényeg, hogy ha egy képviselő ezt a módszert alkalmazza, akkor kialakul egy olyan bizalmi viszony a választópolgárokkal, ami mindennél hatásosabb. Hiszen így legközelebb akár egy szórólapnak is súlya lesz, mivel emlékezni fognak rá, hogy itt járt már valaki személyesen az önkormányzatból és tényleg figyelembe veszik a véleményüket. Nem feltétlenül muszáj minden utcában minden egyes lakóhoz eljutni, mivel mindenhol vannak olyanok is, akik indíttatást éreznek ahhoz, hogy összegyűjtsék a környékbeliek véleményét. De véleményem szerint az a módszer működik a legjobban, ha mindenhova becsöngetünk. Én egyre szkeptikusabb vagyok az internettel és a facebook-kal kapcsolatban. Tetszik, nem tetszik, ezt a személyes kapcsolattartást sehogy sem lehet megspórolni.

Volt-e célkitűzése, hogy a ciklus végéig mit szeretne elérni a körzetében?

Nem kizárólag az én célkitűzésem, hogy ebben a ciklusban legyen egy egységes városfejlesztési koncepciója a városnak. Én akkor már elégedett leszek, ha ezt sikerül letennünk az asztalra. Ha pedig a következő városvezetés is úgy dönt, hogy ez tényleg jó koncepció, és folytatja, akkor leszek a legelégedettebb.