Ugrás a tartalomhoz

Sajtóközleményben nyugtat a Pilisi Parkerdő

Nagy vihart kavart az, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet,  mely arról rendelkezik, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények kielégítésére a fakitermelési korlátozások megszűnnek, különös tekintettel arra, hogy a rezsicsökkentés csökkentésével sokan kezdtek el fát felvásárolni, amely hamar hiánycikké vált a térségben. Jelenleg sok helyen várólista van a fára, és kérdés, hogy az idén vágott nedves fa, milyen fütőértéket biztosít majd.

 

„A rendelet szerint már az állami tulajdonú erdőben is csak ajánlás a vágásérettségi kor, gyorsan növő fafajoknál tíz, lassan növőknél húsz évvel a vágásérettség előtt is kitermelhető a fa. Mostantól az állami erdészeteknek az erdőtervben nem szereplő fakitermelésre elég a felelős miniszter engedélye, azt 21 helyett elég 8 nappal a bejelenteni a az erdészeti hatóságnak, amelynek 3 napja lesz az állásfoglalásra.” – írta a 24.hu.  

A fakitermelések ellen az LMP  tüntetést szervezett, a becslések szerint 5000 ember ment el a fakivágások ellen tiltakozni augusztus 12-én. Szentkirályi Alexandra a Facebookon magyarázta a fakivágás kérdését. Posztjában azt írta többek közt: „A rendkívüli szabályok kizárólag akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági és közületi tűzifaigényt már nem lehet a korábban tervezett fakitermeléssel biztosítani. Ha ilyen vészhelyzet nem következik be, akkor a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik. Idén az állami erdőgazdaságok még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifát termelhetnek ki engedéllyel, amely megfelelő hatósági kontroll mellett az erdők károsításának veszélye nélkül növelhető.

Erre reagált a Pilisi Parkerdő Zrt is, mely igyekezett megnyugtatni a fákért aggódó embereket.

A közelmúltban megjelent, a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kapcsán a Pilisi Parkerdő Zrt. számos lakossági, önkormányzati, civil és egyéb aggódó megkeresést kapott. A kérdezők egyik része a fákat és az erdőket félti, másik része pedig azért aggódik, hogy lesz-e télire tüzelője. A fenntartható erdőgazdálkodás lényege éppen az, hogy az erdő, a természeti értékek megóvása mellett juthassunk hozzá a fához, mint megújuló nyersanyaghoz. Ez a gyakorlat a kormányrendelettel sem sérül.

„A Pilisi Parkerdő 65.000 hektáron gazdálkodik a főváros és tágabb térségében, működési területünkön jelenleg 11 millió köbméterre tehető az erdők élőfakészlete, mely minden évben 267 ezer köbméterrel növekszik. Évente átlagosan 180-190 ezer köbméternyi faanyagot hasznosítunk, melynek több mint 50%-a lakossági tűzifa. A Parkerdő is tapasztalta a nyáron megnövekedett lakossági tűzifa igényt, amit a fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően ki is fog tudni elégíteni” – mutatott rá Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója.

A magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte hazánk erdővel borított területeinek arányát. Ez a változó történelmi korszakokat átívelő eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül. Ezekre az értékekre és eredményekre a jelenlegi helyzetben is támaszkodhat a magyar társadalom és minden, az erdők és fák sorsáért aggódó ember: az erdőgazdálkodás fenntarthatóságát hosszú távon közös társadalmi érdekünk fenntartani, hiszen az erdő szolgáltatásaira nemcsak jövőre, hanem 50-100-200 év múlva is számítunk. És nem csak a faanyagra, hanem a klímavédelmi, vízvédelmi, természetvédelmi és egészségvédelmi szolgáltatásokra is.

A Pilisi Parkerdő a hazai erdőgazdálkodás terén alapítása óta úttörőnek számít a fenntartható, természetközeli erdőgazdálkodás terén: a folyamatos erdőborítást biztosító erdőkezelés széleskörű alkalmazásának eredményeként az elmúlt két évtizedben az arra alkalmas területeken háttérbe szorította a tarvágásos és felújítóvágásos eljárásokat, valamint a Parkerdő 2020 óta dolgozik Városierdő-fejlesztési Programján, amelynek lényege Budapest és környékének klímavédelme és a lakosság rekreációs igényeinek megfelelő kiszolgálása.

„Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a kormányrendelet, amely egyébként nem utasításokat,hanem csak energiavészhelyzetben alkalmazható lehetőségeket tartalmaz, nem változtatja meg a Pilisi Parkerdő erdőgazdálkodási gyakorlatát. Tevékenységünk célja továbbra is a fenntartható, tartamos erdőgazdálkodás. Fontos azonban tudni, hogy Magyarországon a faanyag az egyetlen újratermelhető nyersanyagunk. Évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani. Az erdőgazdálkodás tervszerű tevékenység, ezért a mennyiségek átcsoportosíthatóak, így tudunk több faanyagot szükség esetére elérhetővé tenni úgy, hogy magát az erdőt, mint Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen sem veszélyeztetjük” – foglalta össze Reinitz Gábor.

További cikkeink a témában