Ugrás a tartalomhoz

Öt év alatt a szentendrei családi házak átlagára szinte a duplájára emelkedett

Az ingatlanpiacon 2017 és 2019 között folyamatosan emelkedtek az átlagárak városunkban, sőt az egész ország tekintetében elmondható ez a tendencia. A 2019-es év végén már az árak növekedési ütemének tompulását, illetve az átlagárak csökkenését prognosztizálták az ingatlanpiaci szakértők. Vajon igazuk lett a szentendrei ingatlanpiac vonatkozásában? Az Ingatlannet.hu elemzéséből kiderül.

Korábban már bemutattuk az Ingatlannet.hu segítségével, hogy hogyan alakult Szentendre, illetve a környék ingatlanpiaca az elmúlt egy évben. Ekkor kiderült, hogy a szentendrei házak drágábbak, míg a lakások olcsóbbak lettek városunkban. Most pedig még távolabbra tekintünk, és szemügyre vesszük az elmúlt évek változásait. Az elmúlt öt év igen izgalmasnak bizonyult, hiszen a családi házak átlagára nem csak drágult, szinte meg is duplázódott.

A családi házak majdnem kétszer annyiba kerülnek manapság

Az Ingatlannet.hu adatai alapján 2017 és 2019 között folyamatosan a családi házakhoz lehetett a legolcsóbb négyzetméter áron hozzájutni Szentendre ingatlanpiacán. Azok átlagárában azonban állandó drágulás volt látható, olyannyira, hogy 2020 januárjában már meghaladták a panellakások átlagárának szintjét is. 2017 februárjában még átlagosan 359 ezer forintos négyzetméter áron kínálták eladásra a szentendrei házakat, ez az összeg 2019 elején már elérte a 432 ezer Ft/m2-t. 2020-ban már 150 ezer forinttal drágábban kezdték a februárt a családi házak, hiszen azokra már 588 ezer Ft/m2-es árszínvonal volt jellemző. Napjainkban pedig a szentendrei családi házak átlagos kínálati ára eléri a 624 ezer Ft/m2-t, így 90 ezer forint híján a családi házak átlagára majdnem a duplájára emelkedett öt év alatt.

 

A lakások tekintetében már láthattunk mérséklődést is

A megfigyelt időszak elején a családi házak és a lakások közötti átlagárbeli különbségek, minimum az 50 ezret, de akár a 150 ezer forintot is kitették négyzetméterenként. Az biztos, hogy az elmúlt öt évben végig a téglaépítésű ingatlanok bizonyultak a legdrágábbnak városunkban. 2017-ben a téglalakásokat 500 ezer Ft/m2-es, a panellakásokat 400 ezer Ft/m2-es átlagáron kínálták eladásra. 2018-ra még az árak emelkedése volt jellemző, sőt még 2019-ben is drágulást figyelhettünk meg mindkét lakástípus tekintetében. Ekkorra a panellakások a 618 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagáraikkal, 52 százalékkal lettek drágábbak 2017-hez képest. A téglalakások átlagára pedig 35 százalékkal emelkedett.

2019-et követően azonban a jóslatok beigazolódtak, így a lakások átlagára stagnálni, illetve csökkenni kezdett. A panellakások tekintetében 2020-ban, a téglalakásoknál viszont 2021-ben figyelhettünk meg visszaesést. Ennek köszönhetően idén februárban a téglalakások átlagára 709 ezer Ft/m2-re volt tehető, míg a panellakásokat 612 ezer Ft/m2-es átlagáron kínálták eladásra. Ezt a tendenciát támasztja alá az is, hogy nem csak városunk tekintetében, hanem országos szinten is lassult a panelek átlagárának drágulása, sőt már egyre több helyen mérséklődnek is az árak.

 

Forrás: Ingalannet.hu

Kép: Pexels.com

További cikkeink a témában