Ugrás a tartalomhoz

Kultúra

„Mindig kell egy közös történet” – Szepesi Mátyás

A kortárs zenei alkotótevékenység elismeréseként adományozott szakmai díjat, az Artisjus-díjat idén két szentendrei gyökerű alkotó kapta. Az év könnyűzenei szövegírója Szepesi Mátyás énekes, gitáros, dalszerző lett. A Konyha zenekar frontemberét két fellépés között kérdeztük.

Gratulálunk a díjhoz! Az első nyilvános reakcióid egyikéből az derült ki, hogy egyáltalán nem számítottál rá. Személyes okokból? Vagy a műfaj társadalmi megítélése okán?

A pályán eddig eltöltött idő alapján nem láttam időszerűnek. Az elmúlt kb. tizenkét- tizenhárom év termését már büszkén vállalom, mégis nagyjából három éve kerültem fókuszba a dalaimmal együtt, ennek szólt a meglepődésem.

Kicsit korainak érezted akkor. Volt még egy fontos megjegyzésed, ezt pontosan idézném: „arra kértem a jelenlévő kollégákat, hogy mindig vegyék a fáradtságot és menjenek oda azokhoz a fiatal szerzőkhöz- előadókhoz, akiknek szeretik a dalait és mondják meg nekik. Ezen a téren érzek némi keserű tapasztalást.”

A könnyűzenészek első, nagy generációját még a teljes elutasítás övezte a zenész-szakmán belül, az ő traumáikat sajnos sikerült továbbörökíteni a mostani könnyűzenész-társadalomba, aminek ők rakták le az alapjait. Én nem akartam keseregni – és szerencsére mindig voltak, vannak üdítő kivételek, akik önzetlenül támogattak –, de azt gondolom, hogy a mi felelősségünk a saját közösségünk mentalitásának formálása. Egyébként a „csak magamra számíthatok” vagy a „csak azért is megmutatom” érzés sokszor a legmotiválóbb abban, hogy az ember feljebb rakja a saját mércéjét az alkotásban, illetve belerakja minden energiáját. Nincs recept az indulásra, de ma sokkal több a lehetőség kapaszkodókat találni (tehetségkutatók, könnyűzenei képzések, klub-infrastruktúra, a digitális zenei platformokhoz való szabad hozzáférés), mint bármikor a könnyűzene hazai története során. Na, ha ehhez még az attitűd is megváltozna!

„Állandóan megújuló alkotó” – így jellemez a díj laudációja. Ez bizony igaz, ha végigtekintünk az eltelt éveken. De vajon önmagadat, hogy látod? Mi vezérel? Mi hajt? Mi az, ami inspirációt ad?

Képtelen vagyok kétszer ugyanazt a dalt megírni, ugyanazt a mondatot leírni, ilyen vagyok. Szóval így könnyű megújulni.

Szentendre. Itt születtél, de már rég nem itt élsz, és mégis azt vallod, hogy nagyon fontos a város számodra, ez az otthonod. Meddig éltél itt pontosan? Mik a legerősebb emlékek? És egyáltalán: mit jelent neked az otthon fogalma?

Huszonhat éves koromig éltem itt, az utolsó években már erősen kétlakiként. A legerősebb emlékek nyilván a gondtalan gyerekkor, illetve a saját közegem megtalálásának élménye: a kilencvenes évek pezsgő zenei élete a város klubjaiban, amikor minden hétvégén volt valami esemény; a kamaszkorunk végén kialakult baráti társaságunk, akikkel elválaszthatatlanok voltunk csaknem egy évtizedig. Nagyon intenzív időszak volt ez, elkerülhetetlen pofonokkal, sok tanulsággal, és ilyenkor normális, hogy az ember egy idő után eltávolodik mindettől. Azt mondhatom, hogy most „érett” kapcsolatom van Szentendrével, már csak minőségi időt akarok vele tölteni, kikapcsolódni- töltődni járok ide, főleg a szüleimhez, de amikor csak tudok, nyomok egy nagy sétát a Püspökmajor lakóteleptől a Czóbel parkig, meg vissza. Hogy mit jelent az otthon? Hát, ezt próbáltam összeszedni a Hazahaza dalban: bizalmi dőlést egy hely karjaiba, biztonságérzetet, ahol nem fáj a csend, ahol az idő megáll.


Szövegíróként sokféle előadóval dolgozol együtt, és gyakran elmondod, hogy a hozzájuk való kapcsolódáshoz mindig szükség van „egy közös történetre”. A Söndörgővel mi ez a történet? Tudom, a közös fiatalkor, de zeneileg nagyon távoli műfajokat képviseltek, – persze ennek élő cáfolata épp most történik.

Eredics Áronnal és Dáviddal a kilencvenes évek közepén találkoztam először, közös barátainkkal csináltak egy nagyon különleges hangzású zenekart, a Wertetics Orkestart, aminek nagy rajongója voltam. Egyszer kocsival Párizsig is elmentünk utánuk egy koncertre, ami sok szempontból felejthetetlen kaland volt. Ezen kívül is volt pár emlékezetes közös bulizásunk, hajnalig tartó beszélgetéssel. Most rakom össze utólag, hogy mennyire fiatalok voltak akkor! Felnőttként – bár nagyon más piacon mozgunk – követtük egymást a szemünk sarkából, aztán amikor 2021 elején felkérést kaptunk a Road Movie projekttől egy, a szülővárosunkról szóló dal megírására, azonnal beugrott, hogy ebben bizony kell lennie egy délszláv zenei betétnek, mert számomra ez Szentendre zenei identitásának egyik sarokköve. Amikor zöld utat kapott a dal, azonnal hívtam Áront, hogy ezt együtt kell megcsináljuk. Nem beszéltünk legalább húsz éve, nagyon izgultam, hogy reagálnak majd, de teljes megdöbbenésemre azonnal igent mondtak. Utólag mesélte Áron, hogy nagyon betalált náluk a dal szövege, visszahozta számukra is annak a bizonyos kilencvenes évek közepén- végén megélt időszaknak a felszabadult hangulatát.

Azóta zenéltetek már együtt nagyközönség előtt is?

Az első közös fellépésünk örök élmény marad. Teljes káoszban estünk be mindketten a saját túlzsúfolt nyarunk közepén a Budapest Parkba, ők konkrétan egy kéthetes európai turné közepén voltak, Franciaországból érkeztek a backstage-be, és a koncert után egyből indultak tovább Kolozsvárra. Nálunk a nagyfelállás fele helyettesekből állt, a nagy hajtásban ilyen időbeosztás mellett próbálni sem tudtunk a koncertre. Ehhez képest varázsütésre minden klappolt, olyan összhangban muzsikáltunk, mintha ezer éve ezt csináltuk volna. Ráadásul van az egész Söndörgőnek egy olyan megnyugtató, pozitív energiája, ami a társaságukban szabályosan feltölti az embert!

Hazatérő koncertet adtok nemsokára itthon is, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon, méghozzá augusztus 27-én este fél tíztől a Duna-korzó nagyszínpadán. Mire számíthatunk?

Mindkét zenekar játszik külön-külön is, és lesz egy különleges, félórás közös blokk, ahol az eddig kiadott közös dalok mellett egymás repertoárjából játszunk közösen, tizenegyen. Délszláv ízekkel gazdagított Konyha-, és nagyszínpadi hangrobbanással megtámogatott Söndörgő-dalokat.

Látom a közösségi oldalakon, hogy mozgalmas a nyarad. Mi vár rád még az év végéig? Van új, titkos terv?

Mindig van terv, folyamatosan gondolkodom, hogy milyen irányba menjek tovább. Azt érzem, megint változtatnom kell kicsit a hangomon, hogy reflektálni tudjak a világ változására. A nagy dolgokat majd úgyis az élet dönti el, ő a témafelelős a csapatban! Emellett régóta dédelgetem egyik kedvenc könyvem „megzenésítését” – bár ez így nem pontos, mert prózai műről van szó, mondjuk inkább úgy, hogy a kisregény által inspirált dalokat akarok írni. De erről majd később!

– ka –

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Egy múzeum születéstörténete című bejegyzéshez

Egy múzeum születéstörténete

A Pirk János életművét bemutató múzeum június elején nyitott meg Szentendrén. A múzeum születését a festőművész gyermekei pénzt és időt nem kímélve támogatták.