Ugrás a tartalomhoz

Megjelent a Szentendre és Vidéke júniusi száma

Megjelent a SZEVI idei 6. lapszáma. A cikkek fókuszában a közösségek állnak, és az a kérdés, hogy tudunk-e még kapcsolódni egymáshoz. Vezető anyagunkban azt a témát járjuk körbe, hogyan vagyunk képesek egyéni érdekeinket a közösségiekkel összeegyeztetni, milyen akadályai vannak annak, hogy bekapcsolódjunk valamilyen kis helyi közösség életébe. Ennek kapcsán ízelítőt kaphatnak néhány szentendrei összetartó csapat működéséről is.

Interjút olvashatnak Dublinszki-Boda Péterrel, a SZEI vezetőjével, illetve Pirk János, festőművész két gyermekével, a szintén festő Pirk Lászlóval és Pirk Veronikával.

Bemutatjuk a környék szabad strandjait, illetve kiemelt híreinkben foglalkozunk a MÉH-telepek változó működési rendjével, és a Pilis-Dunakanyar világörökségi listára kerülésének előkészületeiről.  Kulturális rovatunkban Pistyur Imre szobrászművészt mutatjuk be, akinek 70. születésnapja alkalmából nyílik most kiállítás. Múltunk rovatunkban pedig a Szentendrei Evezős Club történetét idézzük meg.

A terjesztést a mai nappal megkezdtük, a lapot ezeken a helyeken érik el. 

A Szentendre és Vidéke online is olvasható ITT.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON című bejegyzéshez

ZÖLD-KÉK PIKNIK – A PATAK PARTI PLACCON

𝐴𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑚𝑒́𝑛𝑦𝑡 𝑣𝑒́𝑔𝑢̈𝑙 𝑎 𝑃𝐴𝑇𝐴𝐾 𝑃𝐴𝑅𝑇𝐼 𝑃𝐿𝐴𝐶𝐶𝑂𝑁 (𝐵𝑢̈𝑘𝑘𝑜̈𝑠 𝑝𝑎𝑟𝑡 40.) szeptember 29-𝑒́𝑛 𝑣𝑎𝑠𝑎́𝑟𝑛𝑎𝑝 10 𝑜́𝑟𝑎́𝑡𝑜́𝑙 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑗á𝑘 meg 𝑘𝑖𝑠𝑒𝑏𝑏 𝑝𝑟𝑜𝑔𝑟𝑎𝑚𝑣𝑎́𝑙𝑡𝑜𝑧𝑎́𝑠𝑠𝑎𝑙.