Ugrás a tartalomhoz

Még nem dőlt el a 11-es és a HÉV-felújítás sorsa

A választások előtt sokféle fejlesztésre kapott a térség ígéretet, ilyen volt a HÉV, a 11-es, és hozzá kapcsolódó elkerülő utak felújítása is. A térségben idáig egyetlen beruházás sem indult el fizikailag, mert a kormány ezeket a fejlesztéseket uniós forrásból tervezte finanszírozni. Az Európai Unió a helyreállítási alap nagyobbik felét azonban zárolta, mert a kormány nem tette meg az unió által elvárt intézkedéseket a jogállamisági eljárás megszüntetése érdekében.

 

Ez a forrás pedig az úgynevezett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), amit az Európai Unió hozott létre, hogy segítse a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást, a zöld és digitális átállást, és ellenállóbbá tegye az uniós országok gazdaságát és társadalmát. Ennek teljes összege 13,3 milliárd euró.  Ebből azonban 7,5 milliárd eurót zároltak, mivel Magyarország nem tette meg a szükséges intézkedéseket a jogállamisági eljárás megszüntetése érdekében. Jelenleg mindössze 5,8 milliárd euró (mintegy 2300 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatás felhasználását teszik lehetővé, ami miatt a kormány nem tud minden megígért beruházást elindítani.

Nemrégiben Bedő Dávid a Momentum képviselője is szóvá tett Lázár János építésügyi és beruházási miniszterhez intézett interpellációjában. Bedő Dávid kérdésében megfogalmazta, hogy „2022. évi választások előtt soha nem látott mennyiségű kötöttpályás fejlesztést és közúti közlekedés fejlesztést, elkerülő utakat, valamint megújult, a XXI. századhoz méltó járműparkot, közlekedési eszközöket ígértek a kormánypárti képviselőjelöltek minden térségben, de kiemelten a Pilis-Dunakanyar régióban. Az agglomerációs térségek közlekedési infrastruktúrája rendkívül korszerűtlen vagy hiányos, és a jogos lakossági elvárásokra tekintettel, a XXI. század modernizációs igényekkel összhangban egyáltalán nem képes kiszolgálni az évről évre gyarapodó lakónépességet.”

Csepreghy Nándor, Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára válaszában kifejtette, hogy a „H5-ös szentendrei HÉV akadálymentesítése és rekontrukciója” nevű projekt megvalósítása érdekében 2020 júniusában kötötte meg a Budapesti Fejlesztési Központ a tervezési szerződést, és ezzel a beruházás megkezdődött.” A „szomszédunkban zajló háború és a hibás brüsszeli szankciók miatt” a kormány tartalékot kívánt képezni, ezért úgy döntött, felülvizsgálja az állami fejlesztési beruházásokat. Ezért a fejlesztés akkor kezdhető meg, ha a felülvizsgálati eljárás pozitívan zárul, illetve ha rendelkezésre fog állni a felújátáshoz szükséges forrás.

A 11-es út felújításával kapcsolatban arról számolt be, hogy az előkészítő munkák és a tervezési folyamat már lezárult, a kivitelezés megkezdéséhez viszont még kormánydöntés szükséges.

A vízellátási kérdésekben úgy tájékozutatott, hogy a DMRV Zrt. megkezdte a „kapacitásbűvítés fejlesztése” című projekt beruházási munkálatait. A fejlesztés érinti Szentendre, Pomáz, Budakalász, Üröm Solymár, Pilisborosjenő, Leányfalu Dömös településeket, a Szentendrei-szigeten Tahi és Tahitótfalu településeket. A Pomáz-Budakalász elkerülő út beígért rekonstrukciója azonban biztosan elmarad, mert ezt a projektet is felülvizsgálták, és ennek következtében a közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult le,

Vitályos Eszter – a térség képviselője november 24-i facebook posztjában arról  tájékoztatta a választóit, hogy a HÉV felújítását Lázár János újra felvette a programjába. Később közösségi oldalán, november 29-én arról tájékoztatott, hogy kezdeményezésére Budakalász alpolgármesterével, Pomáz és Szentendre polgármesterével tárgyalóasztalhoz ültek Lázár János építésügyi és beruházási miniszterrel a felfüggesztett fejlesztésekről egyeztetni. A helyreállítási alap forrásából a miniszter 2026-ig tervezi a H5-ös HÉV teljeskörű felújítását a kapcsolódó közlekedési infrastruktúrával együtt. A terveket támogatja a főváros vezetése és jóváhagyta az Európai Bizottság is. A 11-es út felújításáról az derült, ki, hogy mivel a fejlesztések hazai forrásból indultak volna, ezért Lázár János szerint legkorábban 2024-ben kezdődhetnek, ha a kormány pozitívan dönt erről.

A hírrel kapcsolatban kerestük Vitályos Esztert, hogy H5-os HÉV felújításának pontos ütemezéséről tájékozódjunk. Illetve hogy milyen megoldási javaslataik vannak a HÉV-állomással kapcsolatos kérdésekre. Szentendre önkormányzata korábban felhívta a figyelmet a tulajdonjogi viszonyokkal, és az építési tervek önellentmondásaival kapcsolatos tisztázatlan kérdésekre.

Vitályos Eszter a tegnapi napon a következő tájékoztatást küldte meg lapunknak:

A Helyreállítási és Ellenállóképeségi Eszköz (RRF) felhasználásáról szóló magyar tervet az Európai Bizottság pár nappal ezelőtt elfogadta és az Európai Tanácsnak elfogadásra javasolja, amellyel megnyílik az a forrás, amivel az EU 2026. december 31-ig tagállami reformokat és beruházásokat finanszíroz. A H5-ös HÉV fejlesztésére a fenntartható zöld közlekedés célban különítettek el forrásokat, így a terv végleges elfogadásával folytatódhat a beruházás előkészítése, a projekt befejezési határideje jelen állás szerint pedig 2026 év vége.

Lázár János építési és közlekedési miniszter az ország legfontosabb kötöttpályás közlekedési fejlesztéseként jellemezte a HÉV felújítását, mellyel a pálya mellett a megállóhelyi és kiszolgáló infrastruktúra is megújul és új szerelvényeket szereznek be. Miniszter úr tájékoztatása szerint a Kormány ezen beruházását a főváros és az érintett önkormányzatok is teljes mellszélességgel támogatják, úgyhogy nem látja akadályát a megvalósításának.

Az ütemezés és az egyeztetések időpontjaival kapcsolatban az RRF tanácsi jóváhagyását és az új közlekedési államtitkárral való egyeztetéseket követően tudok tájékoztatást nyújtani.”

 

A helyreállítási alap teljes felszabadításáról tehát az Európa Tanács dönt majd, de annak végkimenetele nem függ az Európai Bizottság javaslatától. A döntés jelenleg tervezett időpontja december 12.

R.L.

 

(Cikkünk a ma megjelenő lapunk Vitályos Eszter, országgyűlési képviselő válaszával kiegészített változata.)

 

További cikkeink a témában