2020. 12. 01.

kedd

SZENTENDRE időjárás

Közel ötszáz gyerek sportol a KÓPÉ-ban

2020. június 20., 18:28

„Mi nem vízilabdázókat nevelünk, hanem embereket, akik mellesleg nagyon jól vízilabdáznak…” Kemény Ferenc

A fenti idézetben ott van a sport lényege. A mozgás öröme, a test megdolgozásának a szertartása, a szabadidő tartalmas eltöltése – s nem utolsósorban a tehetség kidolgozásának lehetősége. Kemény Ferenc, a legendás utánpótlásedző mondata nem véletlenül mottója a KÓPÉ létrehozóinak, vezetőinek, irányítóinak. Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt egész élete a vízilabda körül forgott, s forog most is. Sikeresek, népszerűek, példaképek voltak, akik a megszerzett tudást és tapasztalatot megpróbálták, megpróbálják átadni megannyi lelkes ifjúnak. Lányoknak és fiúknak. S mi, szentendreiek, erről akár nap mint nap, s hétről hétre meggyőződhetünk, ehhez elég csak kibuszozni, elkerékpározni, vagy jobb napokon kikocogni Leányfaluig, az oly népszerű strandig, ahol megy a meló becsülettel. Edzés, edzést követ.

„Nagyjából tizenöt éve alapítottuk ezt az utánpótlás-nevelő műhelyt, mert Petőváry Zsolttal egy pillanatra sem szerettünk volna elszakadni a vízilabdától. Tárgyaltunk a strand vezetőivel, üzemeltetőivel, a helyi önkormányzattal, és akkor tízéves szerződést kötöttünk. Magunk sem hittük volna, hogy valódi sikersztori kezdődik, és itt most nem elsősorban a bajnoki címekre, a gólokra és a győzelmekre gondolok. Mert az is fontos egy sportoló számára, vagy talán a legfontosabb, de mi azt szerettük volna, ha a lehetőségeinkhez képest minél több gyerkőccel megszerettetjük a vizet, az úszást, a pólót, és a mozgás örömét. Büszkén mondhatom, hogy nagyjából kétszázötven gyerekünk vízilabdázik, és körülbelül ugyanennyi úszik. Megannyi korosztályban, a legeslegkisebbektől kezdve az OB I B-s felnőtt pólócsapatig bezárólag. A meccseket, a versenyeket hol Leányfalun, a strandon, hol pedig a V8 uszodában rendezzük Szentendrén, olykor lelkes szurkolók előtt. És hogy ez nem csak afféle tömegsport egyesület, ide nem műkedvelők járnak, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy már jó néhány olyan vízilabdázóval büszkélkedhetünk, akik komoly karrier előtt állnak. Vígvári Vendel és Vince, Simon Henrik, Várnai Kristóf, hogy csak néhány nevet említsek azok közül, akik már a profik, és a legjobbak között szerepelhetnek…”

Kósz Zoltán lelkesedése az évek múltán sem csökkent. Jó hallgatni a fanatizmusát, a sport, a vízilabda iránti rajongását – no meg azt is, hogy mennyire megszerette Szentendrét.

„Soha nem felejtem el azt az estét… Jó néhány évvel ezelőtt, augusztus 19-én az akkori feleségemmel Szentendrére jöttünk a barátainkkal, hogy a szerb búcsúban bulizzunk. Óriási hatással volt ránk az a rendezvény, a jókedvű kólózó tömeg, a pattogós szerb népzene, s akkor mind a ketten azt gondoltuk, hogy nekünk így és itt kellene élnünk, ha nem is kólózva, de legalábbis ebben a városban, ebben a miliőben. Aztán elkezdtünk új otthont nézni ebben a gyönyörű városban, és szerencsére meg is találtuk a Bükkös-patak partján, madárfüttyös környezetben. Ennek már tizenhat esztendeje. Azóta elváltam, Leányfalura költöztem nagyjából három évvel ezelőtt, de Szentendre így is a mindennapjaim részét képezi. Amikor csak ebédelni megyek a kedvenc belvárosi kifőzdémbe, vagy csak ücsörgök a Duna-parton, vagy végigsétálok a Dumtsa korzón, már a magaménak érzem ezt a különleges hangulatú várost a fantasztikus fesztiváljaival, a szűk sikátoraival.”

Szentendre olykor valóban harmóniát sugároz. A képzőművészek hagyatéka és kéznyomata szinte ott van az emberek lelkében. S bizony Kósz Zoltán számára elkél a harmónia, mert az élet jó néhány hónappal ezelőtt alaposan belemart, és ahogy mondani szokták, kihúzta a lába alól a talajt. Egy korábbi KÓPÉ-s sportoló, egy tizenhárom esztendős ifjú leányzó vádolta meg őt, no meg társát, Petőváry Zsoltot azzal, hogy szexuálisan zaklatták. Az ügy hatalmas port kavart, és alaposan megosztotta a közvéleményt. Akik ismerték Sydney olimpiai bajnokát, no meg társát, azok pontosan tudták, hogy elképzelhetetlen mindaz, amit a fejükre olvasott egy meggondolatlan csitri, ám a szenzációhajhászok, a mások életében vájkálók már dörzsölték a tenyerüket…

„Sokszor kérdezik tőlem, hogy túl vagyok-e rajta. Mármint azon a mocskos ügyön. Valószínűleg soha nem leszek túl rajta teljesen, mert egy ilyen élményt, ilyen megaláztatást, kiszolgáltatottságot az ember soha nem felejt el. Az bánt legjobban, hogy az emberek egy része készpénznek vett mindent, amit a különböző lapok, tévécsatornák megírtak, megszellőztettek. Ennyire nem lehet mélyen a társadalom tudásszintje, gondoltam magamban, de tévedtem. Azzal a lánnyal azóta sem találkoztam, jóllehet az ügy a mi viszont-feljelentésünk óta sem zárult le: a járványhelyzet miatt nem tárgyalnak a bíróságon. Várni kell a sorunkra. Jogi lépéseket tettünk nemcsak a vádlónkkal, hanem a különböző médiumokkal szemben is. Nekem akkor is a sport és az a közösség segített, amely akkor is kiállt mellettem, mellettünk…”

A KÓPÉ felnőtt csapata az OB I B-ben, vagyis a vízilabda másodosztályban tisztességesen szerepel. Eged Dániel vezetőedző irányításával tehetséges, saját nevelésű fiatalok alkotják a csapat gerincét, s a szurkolók fejében többször is átfutott már az a gondolat, hogy a kapuban ott tapicskolhatna, tempózhatna egy olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, akit egykoron a Vasas-szurkolók úgy biztattak meccsről meccsre, hogy „Táncolj Csita, táncolj Csita…” Ám Kósz Zoltán már köszöni szépen, nem akar kapuba állni, mert ahogy mondja, minden porcikája fáj, és elhasználódott. A védések helyett mással szeretné segíteni a klubot: úgy foglalkozni a gyerekekkel, hogy azoknak akkor is csillogjon a szemük, ha épp kiabálnak velük egy-egy hiba után.

Bár ennél is hangosabb az üvöltés egy-egy felejthetetlen győzelem után.

Sinkovics Gábor