Ugrás a tartalomhoz

Kicsit megvigasztalódtam ebben a barbár világban…

Schramkó Péter és Szarka Judit évek óta a Nyisd ki a szemed! filmklub házigazdái Szentendrén, a P’Art Moziban. Arról kérdeztük őket, hogy mit tud adni egy ilyen klub, miért van értelme csinálni, és kik az érdeklődők

Schramkó Péter

Irodalomtanár vagyok és könyvrestaurátor, de sokan ismernek a kőhegyi turistaházból is. A filmekről való beszélgetés mindig velem volt, bármivel is kerestem a kenyerem. Meglátni, belsővé tenni, felmutatni sorsok, emberek, helyzetek igazságait és azok esendőségét, miközben a változóban a Változatlant keressük. Ez mozgat. Innen beszélgetéseink címe: Nyisd ki a szemed!

 

Minden a rendszerváltással kezdődött

A rendszerváltáskor létrejött társadalmi szervezetek egyike volt a Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége, ide került be Schramkó Péter fiatal tanárként, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „káderhiánnyal küszködtek és castingoltak engem”. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba járt, majd a tanári pályáját is ott kezdte. Onnan jutott el a Filmklub Szövetség egyik filmbarát találkozójára, ahol felfigyeltek rá. Innen útja a Magyar Mozgókép Alapítványhoz vezetett, ahova a Filmklub Szövetség kurátornak delegálta az Art Mozi Filmklub Szakkuratóriumba. Miközben a kuratórium tagjai öt évente kicserélődtek, Péter maradt – húsz éven keresztül. Ahogy fogalmazott: „Senki nem tudta kinek az embere vagyok a filmes világban, ezért nem nyúltak hozzám. Vicces, hogy nem voltam senkié, ezért is tartott sokáig.”

„Péter, gyere, csináljunk mozit!”

Kurátori megbízásának megszűnése idején ismerte meg Szondi Andreát. Andrea akkoriban érlelte a szentendrei bezárt mozi újraélesztésének gondolatát, és intenzíven építette azt a kapcsolati hálót, amely révén végül sikerült megnyitni a mai P’Art Mozit. Péter sok önkéntessel együtt Szondi Andrea hívására vett részt a munkában. A megszűnő kuratóriumi tagságáért kapott pénzzel hamar a Zoom Mozgókép és Médiaműhely Alapítvány alapítójának szerepében találta magát. Végül összejött több pályázati lépcsőben az harmincvalahány millió forint pályázati támogatás, ami lehetővé tette az építkezést. Az önkormányzat biztosította a pályázati önrészeket, valamint a régi MSzMP-pártház elhagyott előadótermét.
– Az együttműködést rengeteg jóakarat kísérte, de nem volt zökkenőmentes – mesélte a kezdetekről Schramkó Péter. – Néhányan nehezen értették meg, hogy ez nem egy civil hókuszpókusz, hanem a városnak lesz jó. Ez volt a hőskorunk. A Cinema Paradiso című filmmel nyitottunk. Évekig a Zoom Alapítvány volt az üzemeltetője a megszületett mozinak. Rengeteg felajánlást, pénzt, szakmai segítséget kaptunk a városban élő barátainktól. Név szerint lehetetlen felsorolni őket. A mai napig boldogságot érzek, ha ennek a civil összefogásnak az erejére és eredményére gondolok. Andi volt az ágens, én tulajdonképpen csak a díszpinty, ott segítettem, ahol tudtam, de valójában Andi volt az, aki ezt a mozit lábra állította. Neki múlhatatlanok ebben az érdemei. Úgy érzem, méltóképpen ezt nem is lehet neki megköszönni. Amennyire tudom, hivatalosan nem is sokan próbálták.
Ez az alapítvány erős volt abban, hogy létrehozza a mozit, de gyengének bizonyult abban, hogy hosszú távon üzemeltetni tudja. A folyton változó külső szabályozók, a digitális mozizás technikai forradalma egyszerre soknak bizonyult. Eljött az a pillanat, amikor nem tudtuk tovább csinálni. Akkor azt mondtuk, hogy tagoljuk be a város intézményrendszerébe. Végül is az lett a dologból, hogy a város fölvette a guruló labdát a földről, mert rájött, hogy valós közös értékről van szó, ráadásul részt vett az alapításban is. Nem szabad veszni hagyni a városlakó közösség munkáját.

Egy nagy találkozás

– Klötz Ildikó a mozi történetében a másik nagy személyiség – folytatja a visszaemlékezést Péter. Szakértelmével, jó kultúrszervező mivoltával Ildikó föl tudta úgy emelni a mozit, hogy otthona lett a középgenerációnak. Akkoriban Sergő András vezetett egy sikeres filmklubot, Nyisd ki a szemed! címmel. Ezt vettük át végül csodálatos beszélgetőtársammal Szarka Judit filmesztétával. Én mindenevő vagyok, ráadásul nincs filmtörténeti képzettségem, ilyen irányú műveltségem. Magyar-könyvtár szakon végeztem, de közben bejártam Balassa Péter [esztéta, publicista, irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár – a szerk.] előadásaira is. Ennek azért van jelentősége, mert Judit, a klub háziasszonya esztétika szakos volt és igazi Balassa-tanítvány. Klötz Ildi hozott össze vele, azt mondta, hogy ő ismer mind a kettőnket, szerinte mi jók leszünk együtt. Kitalálta azt a formabontó megoldást, hogy nem egy klubvezető van, hanem legyen beszélgetős klub, ahol mi ketten pingpongozunk Judittal. Jobban mondva forgóztunk a beszélgetőtársainkkal, hogy az asztalitenisz metaforájánál maradjunk.
– Pillanatokon belül kiderült, hogy Péterrel kölcsönösen inspiráljuk egymást – veszi át szót Szarka Judit. Tudásunk és érzékenységeink kiegészítik egymást. Ráadásul rendkívül nyitott és izgalmas szellemi teret teremt a dialogikus moderálás, a nyilvános párbeszéd. A közönség tagjai is szellemileg könnyebben és hamarabb megnyíltak így. Remek beszélgetések alakultak ki.

Klub és terápia

Judit elmondása szerint az első két évben valamilyen központi gondolat köré építették a tematikát, mint például a kiszolgáltatottság, az idegenség, az erőszak, az áldozat kérdései. A járvány óta elsősorban arra koncentrálnak, hogy a lehető legfrissebb nemzetközi és magyar művészfilmes felhozatalból dolgozzanak.
– A legfontosabb célunk az, hogy közösen újra és újra felfedezzük, hogy a műalkotások értelmezése ön- és világismeretünk szabadságát növeli. A közönségünk spontán szerveződik. Eddigi tapasztalataink alapján főleg az érettebb korú, szentendrei értelmiség tisztel meg minket jelenlétével és gondolataival, de több alkalommal találkozhattunk fiatalabbakkal, sőt, diákokkal is.

Részünkről teljesen nyitottak vagyunk bármilyen korosztály és szociokulturális háttér felé. Ha valakiben felébred az érdeklődés a témáink iránt, akár személyes érintettség, akár kulturális éhség szintjén, nagy kíváncsisággal és szeretettel fogadjuk.

Péter szerint nagyon érdekes megtapasztalni azt, ha ebbe az alapvetően középkorú társaságba becsöppen egy kamasz.
– Tágra nyílt szemekkel hallgatják a felnőttek mondatait, majd hirtelen felnőnek, és mi nézzük tágra nyílt szemekkel őket, hogy ez a tizenhat éves kislány honnan veszi ezt az igazságot, amit most kimondott? Rendkívüli ünnep ez, de már többször előfordult, hogy nemzedéki átívelés van a klubban, mikor egy-egy nagylány, vagy fiatalember egészen érett személyiségként tanítja a felnőtteket. Nagy kalandok ezek, és nagyon vigasztalóak is. Én mindig úgy jövök el ezekről a beszélgetésekről, hogy a sok érzés között ott van az is, hogy kicsit megvigasztalódtam ebben a barbár világban.
A filmeket a publikus vetítés előtt Judit és Péter együtt megnézik, és megbeszélik, hogyan épüljön fel a beszélgetés dramaturgiája.
– Nagyon szép dolog, ahogy a beszélgetések alatt aktivizálódnak azok a klasszikus tudások, amiket mi annak idején magunkba szívtunk – meséli Péter. Hatalmas dolgokat fedezünk fel a filmek narratív technikáiban, képi világában, szimbólumrendszerében. Nagyon alaposan kivesézzük először egymás között, és aztán újra, amikor közösen megnézzük a nagy vetítésen, ami után átülünk a klubszobába.

Akkor már úgy kezdjük a beszélgetést, mint egy önsegítő csoport. Ezek a filmek elég megrendítőek, néha nehéz is egyedül hazamenni.

Nekem kérésem mindenkihez, hogy azt az első érzést mondja el, amivel kijött a teremből. Amikor mindenki leteszi az asztalra, amit magával hozott, abból építkezünk, azt beépítjük a mi saját forgatókönyvünkbe.
Juditot arról kérdeztem, hogy melyik film fogta meg nagyon.
– A tavaly februári klubunk Anders Thomas Jensen: Az igazság bajnokai című akciófilm-paródiájáról szólt. Számomra egészen különleges felfedezés volt, hogy ez a groteszk hangvételű film mennyire közel hozza mindnyájunk számára az egyik legnagyobb filozófiai kérdést: az embernek sorsa van, vagy a létét véletlenek irányítják. Ezzel a kérdéssel szembenézve miképpen adunk értelmet saját létünknek.

Péter saját bevallása szerint finoman szólva sem vitt homogén életpályát. Volt irodalomtanár, vitorlásoktató, turistaház vezető, de igazából pedagógus. Arra a kérdésre, hogy meglátása, eddigi tapasztalatai szerint, mit visz haza a mozilátogató a klubfoglalkozásokról, így válaszol: – Nagyon színes a kép, mert a film élménye a nézők többségében megérint egy-egy érzékeny pontot. Természetes, hogy a néző a saját életének horizontján keresztül reflektál a filmre. Ott és akkor létrejön a párbeszéd a film és aközött az állapot között, amivel leült megnézni a filmet. Ennek a párbeszédnek mi is tanúi vagyunk, és ez építi a többieket is. Sokszor látszik, hogy valamit tisztábban lát, valamit máshogy lát, megváltozott egy fényszög benne, amivel kezelni tudja azt, ami éppen megérintődött benne a filmen keresztül. Nagyon sok ilyen elmozdulást lehet látni. Persze ez nem egy valódi önsegítő csoport, de néha határos vele, mert személyes tétekkel érkeznek az emberek. Azok, akik ezeket a filmeket megnézik és ott maradnak beszélgetni, azok nem félnek ettől a munkától, sőt, ambicionálja őket. Műveltség és önismeret egyszerre mozdul.

Zimre Zsuzsa

 

Az interjú a Szentendre és Vidéke 2022. október 5-ei számban jelent meg.

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Advent a színházban című bejegyzéshez

Advent a színházban

A hangulatos vásár és az adventi gyertyagyújtások mellett színvonalas koncertekre és színházi bemutatókra is számíthatunk.

Kiemelt kép a Vajda Lajos motívumainak nyomában című bejegyzéshez

Vajda Lajos motívumainak nyomában

A Ferenczy Múzeumi Centrum Vajda Szentendréje című kiállítása a művész egy-egy alkotását kapcsolja össze Szentendre ikonikus részleteivel