Fülöp András fiatal szentendrei rendező. A 2010-es évektől kezdve a helyi művészi kollektíva segítségével visz jeleneteket, kisebb darabokat színpadra. 2020-ban alapította a Front Színházat, mellyel Ismétlés című darabját azóta is sikerrel játsszák helyi és tágabb közönség előtt is.

 Hogy is jött neked a színház?

2010 környékén rendeztem több darabot a Forgács társaság közreműködésével. Ez egy helyi egyesület volt Szentendrén, ahova a művészetek iránt érdeklődő fiatalok tömörültek. 2006-tól kezdve volt aktív ez a csoportosulás nagyjából 2014-ig. A fő irány a képzőművészet volt, de emellett csináltunk performanszokat, színdarabokat is. 2011-ben bemutattuk a Gombasziget című előadást, ami viszonylag nagyszabásúnak számított. Jelmez, díszlet, plakát, videó, fotó és a színpadi szerepek – mindenki csinált mindent.

Az életünk szerves része volt ez a baráti közeg, aminek mellesleg művészeti produktumai is voltak. Akkoriban együttesen jelentünk meg különböző platformokon, szerteágazó tevékenységgel. Egyénileg szinte mindenki azóta is művészet-szerű dolgokkal foglalkozik.

Ez a darab egyik előzménye. A másik a saját érdeklődésem a színház iránt, ami már gimnáziumban elkezdődött. Az évek alatt időről-időre csináltam valamit előadói témában. Ezek laza, projektszerű képződmények voltak: összedobtunk valamit, aztán bemutattuk, egyszer-kétszer előadtuk. Viszont az igény régen megvolt bennem, hogy szisztematikusabban kezdjek el foglalkozni a színházzal. 2020 elején kezdtük el próbálni négy emberrel (Boros Bori, File Petra, Kecskés Tibi, Öskü Bálint) az Ismétlést, aminek a kezdeti szövegei már hét-nyolc éve megvoltak. Aztán kerítettünk neki egy nevet is, ez lett a Front Színház. 2020 őszén a Barlangban mutattuk be az Ismétlés első, rövidebb verzióját, a visszajelzések jók voltak. Teátrum akkori igazgatója, Vasvári Csaba például meg is hívott minket a tavaszi fesztiválra, azzal a feltétellel, hogy kibővítjük. Dolgoztunk is rajta rendesen, de a COVID miatt a fesztivál elmaradt. Viszont a bővített, 60 perces verziót nyáron többször előadtuk, főleg a Folt Kávézóban. De ezzel még nem voltunk teljesen elégedettek. Egy színészcsere után (Kelecsényi Panni jött a babaváró Bori helyett) ősszel újra nekirugaszkodtunk, és 2022 januárjára készült el a „3.0” verzió – most már azt érezzük, hogy kerek lett a sztori.

A darabot alkotó dialógusokat mi inspirálta?

Hát az élet, vagy mi. Az Ismétlés olyan, mint egy nagy üst: a jeleneteket, amiket elém tett a mindennapi valóság, meg amik eszembe jutottak, beledobáltam, és jól megkevertem.

Ebben benne vannak a társadalmi problémák, amikre reflektálnál, vagy csak úgy meghallasz valamit, amit aztán feldolgozol a darabban?

Természetesen van, amikor meghallok valamit, de alapvetően nem közvetlenül jönnek a témák. A társadalmi problémák felkarolása kevéssé jellemez engem. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert amikor írok, akkor egy kicsit tágabb perspektívából próbálom szemlélni a dolgot. Filozófia szakon végeztem, ez azért valamennyire meghatározza hogyan közelítek a színházhoz. A cím is utal Kierkegaard egyik azonos nevű művére, szakdolgozatom is hasonló témában íródott. Próbálok „kizoomolni”, hogy átlássam az egészet, ami körülöttem/velem/bennem van. Természetesen bármit kimondok, annak van társadalmi vetülete. De nincs konkrét szándékom, hogy éppen nagyon aktuális társadalmi problémákra mutassak rá.

Amit próbálok megmutatni, azok az ember általános problémái. Ehhez keresem a megfelelő perspektívát, ahonnan ezt ép ésszel fel lehet fogni. Mivel egy ilyen perspektívát sosem találtam, állandó mozgásban vagyok.

Az ember igyekszik megérteni az őt körülvevő világot, benne saját magát: próbál pontokat keresni, ahonnan beláthatja, hogy mi a világ rendje, és hogyan épül fel. De ehhez folyamatosan pozíciót kell változtatni, mert innen így néz ki, kicsit arrébb meg már máshogy. Négy-ötszáz évvel ezelőtt ez még kevésbé volt probléma, mert kevésbé volt jelen a mindennapokban a világnak ez a perspektivikussága, mozgékonysága. Nem változtak a dolgok olyan gyorsan, mint most.

Ezért beszélünk arról az előadásban, hogy tanulságot keresünk. De a tanulsághoz kell egy koherens történet, egy narratíva, amiben el tudjuk helyezni, hogy honnan indultunk, hova érkeztünk, vagy legalábbis merre tartunk. Úgy érzem, hogy az embernek alapvetően van egy lezáratlan perspektívája: amíg él, addig mindig változhat az, ahogyan szemléli a világot, saját életét, hogy mely pontokat emeli ki belőle, minek tulajdonít nagy jelentőséget. Ebben a korban különösen igaz, hogy lezárhatatlannak tűnik ez a fajta reflexió. Egyre többet foglalkozunk önmagunkkal, hogy mit kéne másképp csinálni, és közben mintha egyre relatívabbá válna minden. Így tűnnek el folyton a fix tájékozódási pontok. Ez a gyorsuló, lezárhatatlannak tűnő mozgás a darab kiinduló, alaptapasztalati mezője.

Az állandó változással szemben viszont felmerül az egyhelyben maradás kérdése is: hogy van-e egyedi változás? A személyes életünkben felismerhetjük a köröket, amiket újra és újra lefutunk. Lehet-e ezeknek más kimenetele, vagy állandóan önmagunkat ismételjük? Van-e kiút, vagy csak egy illúzió az egész? Ez össztársadalmi szinten is megkérdőjelezhető: a társadalomnak van-e történelmi belátási képessége? Az ókori társadalmakhoz képest a mai, modern társadalmak fel tudnak mutatni bármilyen fejlődést? A 19. században élt ezzel kapcsolatban egyfajta optimizmus, de mostanában egyre inkább a kijózanodás látszik: újra és újra megjelennek ugyanazok a mintázatok, mint az ókorban vagy a középkorban. Újratermelődnek a problémák. És végül felmerül, hogy a világ tart-e valamerre? Lehet-e a világegyetemnek története?

Merre halad ez az előadás? Mik a tervek vele?

Nagy átalakítás már nem lesz. Ettől függetlenül én egyfolytában gondolkodom, mit lehetne még belerakni vagy kivenni, hogy gördülékenyebb legyen. Szeretném, ha minden tökéletes ütemben haladna a darabon belül. Ebből fakad ez a folyamatos alakulása, meg hát maga a darab is hagyja ezt. Mivel nincs sztori benne, van egy potenciális lezárhatatlansága.

Létezik tökéletes darab?

Persze. De jelenleg az Ismétlés még korántsem tökéletes. Nem hiszem, hogy ezzel a darabbal olyan szintre érünk, hogy azt mondjam, nincs mit javítani rajta. Abban, hogy mit próbál meg kifejezni és milyen a stílusa, el tud érni egy önmagához képest jó szintet. Sokat fejlődött, főleg az ütemessége: az, ahogy a jelenetek egymást követik, a gyors és lassú részek egyfajta harmóniája. Ez utóbbi egy nagyon fontos momentum, szándékom szerint kéne, hogy legyen egy bizonyos zeneisége az előadásnak.

Említetted, hogy az Ismétlés egy megosztó darab. Ez miben nyilvánul meg?

Nagyon sokan értik, azt mondják, hogy fú, ez nagyon betalált. Valaki viszont nem igazán veszi, hogy mi ez a katyvasz, és mit akarok ezzel mondani. Száz emberből bizonyára jó párnak nem fog betalálni.

Nem is cél, hogy mindenkinek betaláljon.

Nem, dehogy.

Amikor írogattam össze a jeleneteket, már tudtam, hogy ez nem egy olyan darab lesz, amibe könnyen be lehet kapcsolódni. Hagyni kell, hogy vigyen magával.

Persze, vannak tapasztaltabb nézők, akik ismerik a posztmodernt, nekik lehet, hogy nem olyan megdöbbentő ez az egész, mert mostanra már mindent lejátszottak és leírtak, mindenféle formában. Ahhoz képest ez még nem is egy olyan extrém darab. Meg lehet benne találni azokat a pontokat, ahonnan úgy tűnhet, ez egy társadalmi ihletettségű mű: van benne kritika, önirónia, minden. De ezek igazából csak csalik, amiket bedobálok, nem akarok vele direkt iróniát kifejezni. Ezek a nézőpontok egymás mellett élnek bennünk. Kell, hogy legyen egy elfogadás is velük kapcsolatban, hisz ezek vagyunk mi. Végső soron a fix pontokról sem szeretnék lemondani, a mindent látó perspektíváról, ahol minden összeáll egy nagy képpé.

Dolgozol közben más darabon is?

Leállítottam magam, hogy most ezzel foglalkozzak. De van már egy másik ötletem – az Ismétlés végén el is hangzik, hogy a szereplők egy másik színpadi darabba szeretnének teleportálni. Ennek a darabnak a koncepciója már megvan a fejemben. Ezzel az év második felében kezdek majd el dolgozni. Addig kisebb dolgokat fogunk csinálni. Az Ismétlést addig is szeretnénk előadni minél több helyen, vidéken, különböző fesztiválokon.

Hol lehet titeket megtalálni?

Leginkább Facebookon, Front Színházként osztjuk meg a tartalmakat. Instagramon is elindultunk nemFront Színház néven, ezzel lehet késésben vagyunk kicsit, de a social media rész már külön embert kívánna – aki nem én vagyok. Egyikünk se profi, mindenki csinál valamit a színház mellett. Én tudatosan úgy alakítom az életemet, hogy ennek minél több teret tudjak adni. Munkahelyet váltottam, és így egyre több időmet tudom ennek delegálni, de még mindig nem eleget. Ez egy tanulási folyamat számomra: én nem a színpad mellett éltem le az életem, de most egyre inkább elindulok ebbe az irányba. Remélem, lesz ennek egy olyan kifutása, hogy a legtöbb időmet erre fordíthatom majd.

Mikor lesz a következő előadás?

Júniusban három előadásunk is lesz. Pécsett a Cooltour Café-ban június 2-án, a Zuglói Civil Házban 17-én, a Waldorf Feszten Zebegényben pedig 24-én lépünk fel. Illetve júliusban a Tűfokán Fesztiválra, a Nógrád megyei Garábra is megyünk, ide már tervben van egy rövidebb performansz színházi előadás is.

 

Vas Julianna