Varga Kati már hét éve a Vasárnapi Merőkanál önkéntese. 2015-ben a Merőkanál közösségi oldalán látta, hogy elindult az ételosztás. Hobbi fotósként úgy gondolta, elmegy, készít néhány képet meghúzódva a háttérben. A háttérbe húzódás azonban egyáltalán nem sikerült, mert ott ragadt, beszippantotta a hangulat, és azt mondja, nem is tudná pontosan megmondani, hogy miért történt így. Azóta a legtöbb vasárnapját a Merőkanálban tölti és gyakran kamasz gyerekei is elkísérik. Olyannyira, hogy ha karácsonykor otthon maradnak, akkor a gyerekek szólnak rá, hogy miért is nem mennek a Merőkanálba? Mert lehet, hogy karácsony van, de annál inkább menni kell, nem ülhetnek itthon!
– Öt-hat ember szükséges ahhoz, hogy lebonyolítsunk egy ételosztást – meséli Kati. – Tizenegy óra körül kezdünk, és már tudjuk, mit kell csinálnunk, egy-két szóból, néhány pillantásból megértjük egymást. Van, aki gyümölcsért megy, van, aki az éttermekből hozza el a megfőzött ételt. Aztán porciózunk, csomagolunk. Kapcsolatban állunk zöldségesekkel, pékségekkel és több étteremmel, akik adományként főzik vasárnaponként az ételt. Körülbelül negyven rászoruló van a biciklis körön, nekik kiszállítjuk az ebédet. Ők vagy a mozgáskorlátozottságuk, vagy a hátrányos helyzetük miatt nem tudnak személyesen eljönni. Rajtuk kívül harminc-negyvenen vannak azok, akik vasárnaponként betérnek hozzánk. Már mindenkit ismerünk, sőt már a gyerekeim is ismerősként üdvözlik őket.
Kati és önkéntes társai az ukrán háború kezdetekor adománygyűjtésbe kezdett más segítő szervezetekkel együttműködve. Akkor rengetegen megmozdultak Szentendrén. A rendszeres önkéntes munkát viszont kevesen vállalják, pedig szükségük volna még most is segítő kezekre, sőt olyan éttermekre, akik vállalják, hogy főznek. Természetesen pénz adományt is szívesen fogadnak, mert az ételalapanyagokat nem adják ingyen. Éppen most váltak egyesületté, így bárki tud utalni a számlaszámukra.
– Az önkéntesek napján odajött hozzám egy hölgy és azt kérdezte, – árulja el, Kati – ki az a bolond ma Magyarországon, aki ingyen dolgozik, és akkor magunkra mutattam, hogy itt vagyunk például mi. Nehéz megfogalmazni, hogy miért csinálom, de azt érzem, hogy ez a feladat táplálja a lelket. Az önkéntesekkel barátok lettünk, ha valaki bajban van, segítünk egymáson, ahogy a rászorulók is segítséget kaphatnak tőlünk. Az életem része lett a Vasárnapi Merőkanál, néha akkor is megkérdezem, nem kell-e bejönni, ha szabad vagyok. Talán azért van ez így, mert ezt láttam én is gyerekként a szüleimtől. Eszembe jut az a karácsony, amikor kitört Romániában a forradalom. A főtéren álltak az IFÁ-k és anyukámmal megrakott szatyrokkal jöttünk, amiben sok minden volt, de az én gyermeki emlékeim között a pokróc és a kocka margarin maradt meg. Kérdeztem anyukámat, hogy miért adjuk ezeket oda, és azt válaszolta, hogy mert bajban vannak odaát, és az embereknek szükségük van rá. Ezt szeretném én is átadni a gyerekeimnek. Talán sikerült is, mert vasárnaponként néha ők is velem tartanak. Abban hiszek, hogyha ezt többen tovább adnánk, akkor egyszer egy picit jobb hely lenne a világ!
A Vasárnapi Merőkanál 2015 májusában alakult Szentendrén. Kezdetben kéthetente, jelenleg már hetente szállítanak ki ételt a rászorulóknak, illetve fogadják őket a Paprikabíró utcai nagyparkoló tetején, a raktárépületekben, ahol mindenki meleg ételt kap. Jelmondatuk: Merj kedves lenni!
Nagyjából húsz állandó önkéntessel dolgoznak, de várják továbbiak jelentkezését is.
Alkalmilag több módon lehet nekik segíteni:
– Étteremtulajdonosként két-három hetente 100-120 adag étel elkészítésével
– Kerékpáros futárként
– Vasárnaponként saját sütemények készítésével
– Önkéntes segítőként az ételosztásnál
– Anyagi hozzájárulással: Vasárnapi Merőkanál Egyesület Adószám: 19327310-1-13 Bankszámla: OTP 11742087-24281692
További Szentendrei Arcképek ITT.
Fotó: Deim Balázs
