Szentendre belvárosában az óvárosban és a Szamárhegyen idén tavasszal új közlekedési és parkolási rendet vezetett be a városvezetés. A külső szakértő által kidolgozott rendszert nem előzte meg átfogó társadalmi egyeztetés. A változtatás alapvető céljával: városunk történelmi magjának védelmével, az autóforgalom korlátozásával egyetértünk. A változások mégis sokféle ellenérzést váltottak ki az itt lakókból, az ide érkezőkből. Velük együtt mi – a TÁBLA csoport – is úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi parkolási és táblarendszer módosításra szorul, mert
- nehezen értelmezhető,
- közlekedési és jogi szempontból kifogásolható,
- vizuálisan szennyezi a környezetet.
A civil városlakókból nemrég alakult TÁBLA Csoportunk azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elérje az illetékeseknél a táblák számának csökkentését, rámutasson a hibákra és javaslatokat tegyen olyan módosításokra, amelyek az eredeti céloknak megfelelnek, de érthetőbb és esztétikusabb módon szolgálják azokat. Olyan megoldásra törekszünk, amely elsősorban az itt élők érdekeit tartja szem előtt, de rajtuk kívül figyelembe veszi a többi érintett csoport (turisták, kereskedők, szolgáltatók, vendéglátók, vendégek) észrevételeit is, így a lehető legnagyobb közmegelégedéssel valósulhat meg.
Munkánk kezdetén Fülöp Zsolt polgármesterrel, Pál Gábor önkormányzati képviselővel, valamint a megbízott közlekedési szakértőkkel, a rendészet és a rendőrség képviselőivel is folytattunk egyeztetéseket. Egy kérdőíves vizsgálat lefolytatására tettünk ígéretet, a polgármester pedig már egyeztetéseink idején megbízást adott a rendészetnek és a szakértőknek egy módosított, érthetőbb és követhetőbb városi közlekedési rendet segítő koncepció kidolgozására. A kérdőíves vizsgálatot lefolytattuk, az online és a személyes kitöltési lehetőséggel sajnos alig kétszázan éltek, a válaszadási határidőt augusztus végéig meghosszabbítottuk, elemzésünkkel hamarosan jelentkezünk.
https://szevi.hu/az-on-velemenyere-is-szamit-a-tabla-csoport/
A beígért új koncepció tudomásunk szerint még várat magára. Polgármesterünk a neki e tárgyban június 22-én feltett kérdésünkre választ máig nem adott.
Egy olyan horderejű változás, mint a parkolási rendszer megváltoztatása, befolyásolja a városlakók életét, az itt dolgozókét éppúgy, mint az ide látogatókét, nem minősíthető kizárólag szakmai kérdésnek. Ez elsősorban közösségi kérdés. Egy civilek által hatalomba segített, magát civilnek nevező önkormányzattól nagyon furcsa, hogy nem épít a civilekre, nem értünk és velünk dolgozik, annak érdekében, hogy jó, és egyre jobb legyen itt élni. És ez sajnos nemcsak a parkolási és közlekedési rend kapcsán, hanem sok más ügy kapcsán is elmondható. Ez elfogadhatatlan, és semmi köze a város anyagi helyzetéhez. Kultúra és jómodor kérdése.
A TÁBLA Csoport azt ígéri, hogy még ebben a hónapban összesített anyagot készít a beérkezett válaszok, a személyes beszélgetések és tapasztalatok alapján az óvárosi (belváros és Szamárhegy) parkolási és közlekedési helyzet értékeléséről, a kérésekről és a javaslatokról. A TÁBLA Csoport civilekből álló kis csapat, nem vagyunk közlekedési szakemberek, a közösséget képviseljük, szeretnénk közvetíteni a szakma felé – kérésünk az, hogy ezek alapján valóban szülessék meg egy új parkolási és közlekedési rendre vonatkozó, az itt lakókkal, a civilekkel, velünk is egyeztetett, közösen elfogadott javaslat. Már ha a város értünk van, ha a cél a város értékeinek megóvása, az itt lakók komfort-érzésének fokozása. Szeretnénk azt érezni, hogy a város a miénk. Ezért arra kérjük a városvezetést, hogy „RENDELETALKOTÁSKOR SZERESSÉK A VÁROS POLGÁRAIT!” – ahogy egy válaszadónk írta.
Köszönjük minden válaszadónknak a közreműködésre fordított idejét, energiáját, gondolatait. Igyekezni fogunk mindezt hitelesen, eredményesen képviselni.
TÁBLA Csoport
Szentendre, 2023. szeptember 4.
Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. szeptember 13-ai lapszámában jelent meg.