Ugrás a tartalomhoz

Fohász az esőért – délszláv módra

Ma van a víz világnapja. Az életet adó vízé, amiből egyre kevesebb jön az égből. Ezt persze laikusként mi is érezzük, de a meteorológusok is jelzik – gyakorlatilag idén még alig esett. Az őszi vetések még bírják, de a becslések szerint a hónap végéig nem várható eső. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot, az aszály már most megjelent, ami különösen a vegetációs időszak elején igen rossz hír. Az OMSZ térképén jól látszik, milyen nagy a szárazság, szinte a teljes országban:

Így nem marad más hátra, mint Dodolázni és locsolni.

Hogy, mi a dodolázás? Egy szentendrei népszokás, amivel vízért könyörögtek az emberek. Fischer Jolán: Anziksz Szentendréről című könyvében így világítja meg, miről is van szó:

“Tavasszal, amikor már mindenki eső után fohászkodott, hogy keljen ki a vetés, meg a nyári kánikula idején, amikor pedig a nagy szárazság fenyegette a termést, valaki egyszer csak elrikkantotta magát. Dodolázni kellene. Ilyenkor néhány fiatal összeállt, és fűzfaágakból pillanatok alatt eszkábáltak egy kast, vagy inkább kisebb sátorfélét. Felül összekötötték az ágakat, és ráhúzták egy vállalkozó szellemű, derékig meztelenre vetkőzött legényre. Két oldalt kidugott kezét megfogva, hiszen a sűrű lomboktól nem látott, végigvezették a főutcán egy kis együgyű rigmust énekelve. “Dodola, dodola egy kis eső jó volna?”

Minden portánál megálltak, hogy a háziasszonyok, leányok ráönthessenek egy rocska, azaz vödör vizet. De leginkább egy fazékkal vagy bögrével, csak hogy ne foghassák a háziakra, hogy ő miattuk maradt el az eső. Hogy én se maradjak ki a sorból, (volt miért aggódnom) Benyújtottam az ágak közé egy bögrét – tele borral – , nehogy megfázzon és tüdőgyulladást kapjon a szegény Dodola. A dalmátok Dodolája a Szamárhegyen vonult végig, az ő nyakába is vizet zúdítottak. A Dodola, miközben egyik lábáról a másikra ugrálva rázta le magáról a vizet, így énekelt.

Oj, Dodola, Dodola!

Sta bi tebi trebala?

Jedna kanta vodice,

I od Boga rosice.

Ami magyarul körülbelül így hangzana Ó, Dodola Dodola! Mit kellene teneked? Egy kis kanna vizecske, Istentől harmatocska… Persze, ha aztán, – ahogy ősidők óta lenni szokott – , megjött a várva várt eső, a népség meg volt győződve arról, hogy a Dodolának köszönhető. Sokfelé jártam, de azt a szót, hogy “Dodola”, csak Szentendrén hallottam.”

Címlapkép: Eső után gőzölgő föld (fotó: kerdohil/Indafotó)

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Történelem Szentendre utcáin című bejegyzéshez

Történelem Szentendre utcáin

Gyárfás Katalin tanárnő a diákjaival közösen kutatta a szentendrei zsidó közösség múltját. Munkájáról és a Zachor Alapítvány működéséről kérdeztük.