Bár más tevékenységeid kapcsán is nyilván sokan ismernek, mégis azt gondolom, hogy a
Csevej Immánuel műsor az, amivel a leginkább azonosítani szoktak téged az emberek.
Egyértelmű volt, hogy lesz folytatás?
Tulajdonképpen igen, hisz lezáratlan maradt volna az a bizonyos tíz év. Persze nagyon sok
munka kellett az újrainduláshoz, de már a visszajelzések is kárpótoltak, bár a siker nem csak
az én érdemem. Mindenkié, aki kicsit is hozzátett az újrakezdéshez, no és a két főszereplőé,
az aktuális vendégemé és a közönségé…
Ezt máskor is mondtad már, holott nyilván te vagy a kulcsa és a lelke ennek a műsornak,
nem?
Nézd, én nem álszerénységből hangoztatom mindig, hogy nagyon hálás vagyok a
segítőimnek, legyen az egy plakett készítő, egy operatőr vagy egy foteleket szállító sofőr.
Ugyanis ez az én misszióm, s ebből adódóan a szenvedélyem is. Ha én ebbe beleteszek
megannyi munkát, energiát, pénzt és miegymást, akkor azt én egy saját projektembe fektetem,
még ha az nonprofit módon működik is. Ám aki külsősként áldoz minderre az idejéből,
erejéből, anyagi hasznából, az egy teljesen más dolog. Persze én vagyok a brand és az arc, de
nagyon kell az a sok-sok kéz, mely folyton tesz-vesz, s dolgozik!
Továbbra is minden est ingyenes?
Igen, hiszen a kezdetektől az ingyenesség a műsor egyik legfontosabb alappillére. Amikor
annak idején megálmodtam a Csevej Immánuelt, – illetve akkori nevén még Csevejt – azt
fogalmaztam meg magamnak, hogy nemcsak egy politikától és mindenféle érdektől mentes,
független estet szeretnék, hanem olyat is, mely ingyenes! Ugyanis mindenkinek – társadalmi
és anyagi helyzettől függetlenül – lehetőséget kívántam teremteni, legyen az akár a piacon
áruló Joli néni, vagy a kocsmában épp egy jó pofa sört fogyasztó Jancsi bácsi. Természetesen
azért azt is reméltem, hogy konkrét élményeket is fogok majd tudni adni a közönségem
számára. Bár rendszerint azt szokták felemlegetni, hogy a belépés mellett még a büfénk is
ingyenes volt, ám én nagyobb eredménynek tartom, hogy például huzamosabb ideig még
kisbuszokat is tudtunk biztosítani a nehezen mozgó idősek számára.
Voltak olyan konkrét pillanatok, melyek azt bizonyították neked, hogy ez a fajta szemlélet
megéri?
Rengeteg! Ha elkezdeném a mesélést, nem csak cikket, hanem könyvet is írhatnál. Még
mindig érzem azoknak a hálás kézszorítását, akik odajöttek hozzám miután életük
bálványával, Törőcsik Marival találkozhattak. Vagy amikor egy bácsi könnyes szemmel azt
mondta nekem az egyik jótékonysági gálánk után, hogy Ő bizony, ha fizetnek sem hallgatott
volna operát, de amit ma kapott tőlem, azt sohasem felejti el. Ilyenkor mindig rájövök, hogy
dehogy csinálom én ezt ingyen, hisz ennél nagyobb fizetséget nem is kívánhatnék.
Említetted a nagyszínpadi gálaestet, mely a műsor keretein belül minden évben az adventi
időszakban került megrendezésre, s melyre meghívtál zenészeket, énekeseket, színészeket,
kórusokat, sőt helyi iskolás betlehemeseket is, hogy rászoruló családoknak segítsetek. Mi motivált, hogy egy műsoron belül kösd össze a kultúrát és a jótékonyságot?
Igazából nekem ez az első perctől adta magát. Mert az ingyenesség az a műsor sajátja, ez
viszont túlmutat rajta, s példát teremt. Mindig igyekeztem úgy szervezni ezeket a gálákat,
hogy a művészvilágot és a civil szférát is tevékenyen bevonjam, s mindenki magáénak érezze
a segítséget. Mindemellett szigorúan ügyeltem arra is, hogy sohase alázzam meg, vagy
használjam fel hatásvadász módon azokat, akiknek kezet kívántunk nyújtani.
.Szentendre városa mennyire fontos pont a műsor életében?
Tősgyökeres szentendrei vagyok, s mind profán mind szakrális szempontból, nagyon fontos
számomra a hely szelleme. Az évek során több alkalommal is kaptam felkérést TV
társaságoktól és más városoktól egyaránt, hogy költöztessem át a műsoromat egy stúdióba,
vagy egy másik településre, de bármit is kínáltak, ez szóba sem jöhetett. Amiket említettél
csodás élményt jelentettek, – pláne hogy mindenhova el tudtunk vinni szentendrei lakosokat is
– ám ezek mindig csak alkalmi jellegű kirándulások voltak, s ezt így képzelem el a
továbbiakban is. Örömmel megyek, ha kínálkozik egy-egy izgalmas lehetőség, de az
otthonunk az Szentendre!
Egy csodálatos zenés esttel indult újra a műsorod, melynek 94. vendége Érdi Tamás
zongoraművész volt. Így már több mint tíz év van mögötted, de vajon hogy tekintesz előre? Mi
lesz újabb tíz év múlva, hogy a még távolabbi jövőről ne is kérdezzelek?
Mint ahogy annak idején sem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan, s ennyi alkalommal
lehetek a házigazda szerepében, így most sincs konkrét elképzelésem. A lelkesedésem
mindenesetre nagy, ráadásul mindkét csodálatos kisfiacskám megörökölte tőlem az Immánuel
nevet. Szóval ki tudja, tán még ennél is meglepőbb lesz a folytatás…
– KKP –
Címlapkép: Lévay Máté/Wikipédia
