Ugrás a tartalomhoz

A VÁROS

Egyre többen mondják, jó, hogy vagyunk

Gátiné Budai Boglárka őrnagy a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály, Helyszínelő és Balesetvizsgáló Alosztály vezetője sokat dolgozik azért, hogy a balesetek, bűncselekmények, szabálysértések ne következzenek be. Munkájáról kérdeztük. 

Szobájában az unikornistól a maciig, kedves fotók, köszönőlevelek keretezik a KRESZ-táblákat ábrázoló plakátokat. Miért így van berendezve? Rendőrségen ez nem megszokott látvány. 

Majdnem húsz éve dolgozom a rendőrségen, azóta számtalan óvodában és iskolában jártunk. Mindenhonnan kapunk gyerekrajzot, kis ajándékokat a gyerekektől, melyeket itt őrzök a szobámban. Illetve sok olyan eszköz is van itt, amit felhasználunk például a baleset-megelőzést szolgáló fotóhoz, videóhoz, mint például ez a maci.

Miről szól a baleset-megelőzés?

Én a közlekedésrendészeti osztályon vagyok alosztályvezető, a közlekedési bűncselekmények vizsgálatával és a baleset-megelőzéssel foglalkozom, ami több részből tevődik össze, egyrészt a prevenciós munkából, másrészt fokozott ellenőrzéseket, kampányokat szervezünk. De, amit nagyon szeretek, az a baleset-megelőzési projektnek az a része, amikor kitalálunk valami újat. Ilyen volt az osztályvezető asszony ötletéből megszületett Egy nap egy út elnevezésű kampány, ami a motoros baleset-megelőzésről szólt, mert rengeteg a motoros errefelé. A gyalogosokkal kapcsolatban is készítünk megelőzési kampányokat, láthatósági ajándékokat szoktunk osztogatni.

Azt gondolom, hogy ha az óvodáskortól elkezdjük a megelőzésre vonatkozó közlekedési ismeretek átadását, odamegyünk egyenruhában, az sokkal jobban megmarad a gyerekben.

És nagyon sok olyan gyerek van már, akivel először óvodás korában találkoztunk, majd az iskolában újra.

Lehet mérni ennek a munkának az eredményességét?

Szerintem nem mérhető. A balesetek számának csökkenése több részből tevődik össze. Egyrészt a megelőzési munkából, a fokozott ellenőrzésekből, amihez a megyei kampányok is hozzáadódnak. Tehát számszerűen mérni azt, hogy a megelőzés, amit én csinálok, mennyire hatékony, nem lehetséges. Hogyha van egy jól sikerült kampány, aminek jó a visszhangja, vagy azt halljuk, hogy igen, ez jó, ez átjött, ez megérintett, akkor az sikerélményt jelent. Mindig próbáljuk az adott életkorú gyerekekre szabni a kampányt, és ha ez sikerül, akkor az is egy siker.

Van lehetőség ebben a munkakörben a kreativitás kibontakozására?

Én azt gondolom, hogy kapok teret erre, helyi szinten az osztályvezető is, a kapitány úr is nagyon támogatja ezt a fajta munkát, de a megyei sajtó is abszolút partner ebben.

Mik a neuralgikus pontok Szentendrén?

A 11-es főút nagyjából végig az. Ha a 11-es főúton például Szentendre és Budakalász között baleset történik, nincs elkerülő út, így egyértelmű, hogy dugó lesz, de ha a 11-es főúton Szentendre belterületén csúcsidőben van baleset, akkor is ez fog történni. Ilyenkor mindig arra törekszünk, hogy minél gyorsabban befejezzük a baleseti helyszínelést, de ez függ attól, hogy mekkora balesetről van szó. Ha többen sérültek – személyi sérülés is van –, vagy több autó van, akkor kell a tűzoltók munkája, továbbá kell a közút munkája is, így elhúzódhat a helyszínelés.

Vannak a városban olyan pontok, ahol sok baleset történik. Ilyen például a Telep utcai gyalogátkelőhely. Mi ennek az oka?

Ott valóban több a baleset, de nem a gyalogosgázolások száma magas, hanem a baleseteké. Ugyanis, ha ott megáll egy autó, hogy átengedje a gyalogost, akkor szokott hátulról nekiütközni a mögötte közlekedő. Azt kell mondjam, az illetékességi területünkön a követési távolság be nem tartása az egyik leggyakoribb baleseti ok. 

És miért pont ott? Miért nem az előtte vagy a mögötte lévő lámpánál?

Mert a lámpánál jobban figyelnek az emberek, és egy olyan gyalogátkelőhelynél, ami még nincs forgalomirányító fényjelző készülékkel szabályozva, ott kevésbé. Gyalogosok elütése leginkább a Pap-szigeti Sparnál jellemző.

Van jogosultsága a rendőrségnek jelezni, hogy hol vannak azok a pontok, amin forgalomtechnikailag változtatni kellene?

Abszolút. Ilyenkor úgynevezett szignalizációval szoktunk élni a közút felé, vagy az önkormányzat felé, hogy mi ezt javasolnánk, vagy ezt látjuk szükségesnek, de a közút kezelője dönti el, hogy milyen lépéseket tesz. Pár évvel ezelőtt a Római sánc köz is egy ilyen hely volt. Ott készült egy olyan felvétel, ahol négy gyalogost ütött el egy autós a gyalogátkelőhelyen. Az eset sok helyen megjelent a sajtóban, és talán ennek hatására is került oda forgalomirányító fényjelzőkészülék.

Hogyan lehet a felnőtteket edukálni?

Több irányból. A prevenció ezen a területen is működik, de az is jellemző, hogy fokozott ellenőrzések során nevelünk a szabályok betartására. Ittas vezetésnél legtöbbször megbánják, hogy felelőtlenül döntöttek, hogy egy-két pohár bor vagy sör után beültek az autóba, és amikor a kihallgatás során szembesülnek azzal, hogy mi várható – ilyenkor a vezetői engedély be lesz vonva, és a több százezer forintos pénzbüntetés után képzésre is kell menni.

A Megérte? című kisfilmünk arról szól, hogy egy fiatal ittasan halálos balesetet okozott. Az illetőt elítélték, börtönbe került. S bár ez jó pár évvel ezelőtt történt, a mai napig nem rendeződött az élete, még mindig kihatással van a fiatalember mindennapjaira. Nem kapta még vissza a vezetői engedélyét sem. A filmet levetítettük középiskolásoknak, akiknek nagyon érdekes kérdéseik voltak. Elgondolkodtak azon, hogy ők is hasonló életkorúak, mint a fiatalember volt akkor.

Mennyire veszélyeztetett csoport a fiatalok?

Veszélyeztetettek, hiszen a korul miatt talán egy picit felelőtlenebbek is. Nekik

azt szoktuk tanácsolni, ha van rá lehetőség, menjenek el vezetéstechnikai tréningre a vezetői engedély megszerzése után. Ott ki tudják próbálni, milyen az, ha csúszik az út, ha esik az eső, vagy ha hó van.

Sokan nem gondolják még át, hogy a tetteiknek milyen következményei vannak. Ez lehet alkoholfogyasztás vagy akár bódult vezetés is. Mindkettő gyakori.

Engem nagyon meglepett, hogy néhány hónapja reggel ellenőrizte a rendőrség az összes autóst Tahiban. Van, aki reggel fél nyolckor ittasan vezet?

Nem feltétlenül reggel iszik, hanem nagyon sokan azt gondolják, ha este éjfélig iszik valaki, és utána lefekszik aludni, az reggel hatra kiürül a szervezetből. Ez téves elképzelés, mert egyrészt az alvás során megpihen a szervezet, és ez még elnyújtja a felszívódást. Tehát ilyenkor sokszor az előző esti alkoholfogyasztás van még a szervezetében, amire nem is gondol. De attól még ugyanúgy bűncselekményt követ el, vagy közigazgatási szabályszegést.

Amint elkezd mérni a rendőrség, valahol biztosan megjelenik a közösségi médiában, hogy figyeljenek a vezetők. Ez mennyire dühítő?

Én azt gondolom, hogy ez nem titkos információ, tehát ha kirakják azt, hogy mi hol mérünk, és ettől tízből tíz autós lelassít és odafigyel, akkor az nem feltétlenül baj. Csak utána is tartsa a sebességet, és csak a megengedettel közlekedjen.

Visszatérve a baleset-megelőzésre, hogy zajlik a gyerekekkel végzett munka?

Az óvodásoknál az a feladatunk, hogy megismerjék a rendőrt. Odamegyünk egyenruhában, beszélgetünk velük arról, hogy néz ki a rendőr, miről tudják, hogy igazi rendőr. El szoktunk velük beszélgetni arról, hogy hogyan viselkedjenek, ha elvesznek egy áruházban vagy a játszótéren. Beszélgetünk velük arról, miért fontos, hogy bekössék magukat az autóban. Ahogy egyre nagyobbak, akkor már a biztonságos kerékpáros-közlekedésről, a gyalogos-közlekedésről is szó esik. A nagyobb korosztálynál előkerül az alkohol is mint téma, ami átvezet bűnmegelőzési kérdésekbe is. A múltkor azt mondta egy óvodás, hogy:

„én a múltkor szóltam anyukámnak, hogy kösd be magad, mert az nagyon fontos, mondta a rendőr.”

 Ez is mutatja, van értelme, hogy velük foglalkozunk. 

Működik az Ovizsaru program, ami kifejezetten a bűnmegelőzés részéről közelíti meg a témát. Tematikusan fel van építve egy egész éves rend, amit alapvetően az óvónők csinálnak, de egy évben kétszer mi is találkozunk a gyerekekkel. Egyszer mi megyünk oda, akkor bemutatkozunk, a második alkalommal pedig ők jönnek a kapitányságra látogatni.

Szoktunk nyílt napot is szervezni, amikor meg tudnak nézni több szakterületet is a gyerekek – a bűnügyi technikust, egy kutyás bemutatót, megmutatjuk az előállító helyiséget – azt élvezik a legjobban. Megnézhetik a helyszínelő felszerelést is, az udvaron ki tudják próbálni a kerekes távolságmérőt, megmutatjuk, hogy balesetnél mit szoktunk rögzíteni.

Sokszor téma, hogy a gyerekek veszélyesen közlekednek biciklivel és gyalog is.

Igen, ezért is igyekszünk minél több iskolába eljutni baleset-megelőzési témában.

Vannak láthatósági ajándékaink, szóróanyagok, mellény, karkötő, kulcstartó. Beszélgetünk a gyerekekkel, az ajándékokkal felhívjuk a figyelmüket a láthatóságra. De például készítünk olyan fotót is, ami bemutatja, mekkora különbség van a láthatóság tekintetében, ha viseljük a mellényt, és ha nem.

Mennyire szabálykövetőek az autósok?

Én azt gondolom, hogy évről évre javul a helyzet. Eleve

csökken a balesetek száma, csökken a személyi sérüléses balesetek száma,

ami például mind annak köszönhető, hogy egyre több ember használja a biztonsági övet, ami nem csak életet ment, de adott esetben személyi sérülés is elkerülhető vele.

Általában, hogy viszonyulnak ma az emberek a rendőrökhöz?

A gyerekek szeretnek minket, de az ellenőrzések során is egyre többször jön olyan visszajelzés, hogy a rendőrség tegye a dolgát, jó, hogy vagyunk, látnak bennünket, és aki szabályt szeg, azt büntessük meg.

 

Zimre Zsuzsa

Az írás a Szentendre és Vidéke 2023. március 8-i lapszámában jelent meg.

Portré: Weszelits András

További cikkeink a témában

Kiemelt kép a Érvényesek az okmányai? című bejegyzéshez

Érvényesek az okmányai?

A 2024. évi választások miatt kiemelt jelentőségű, hogy a választópolgárok okmányain érvényes adatok szerepeljenek